A Nemzeti húsgalamb program újabb megélhetési lehetőség a vidéken élők számára

Nagy István agrárminiszter a budapesti Nemzeti Kisállat Kiállításon bejelentette a nemzeti húsgalamb program elindítását, adta hírül az MTI.

A tenyészévet záró rendezvényen a tárcavezető közölte, hogy a Szárnyaló gazdaság néven induló kezdeményezéshez a húsgalamb-tenyésztők csatlakozását várják. A programot a vidék megtartó erejének támogatásán túl az is indokolja, hogy a galambhús világszerte keresett és jól jövedelmező termék.

A galambászat hagyományai Magyarországon évszázadokra nyúlnak vissza: a szaktudás mellett a takarmánytermelő területek is adottak, így ez a tevékenység újabb megélhetési lehetőséget jelenthet a vidéken élők számára. A mintaprojektként induló kezdeményezés később szélesebb körre is kiterjedhetne. A galambtartókat nyílt napok és iskolai rendezvények szervezésére buzdította az agrárminiszter.

A galambászat – hasonlóan a kisállattenyészés minden ágához – nem igényel költséges nagyüzemi felszerelést, de felelősségre nevel, és megtanít a gondoskodásra, visszahozza a háztáji állattartást a vidéki portákra, és ezzel a termelők utánpótlását is bővítheti.

Nagy István a magyar húsgalamb piaci pozícióinak visszaszerzését célzó program feladatainak koordinációjával Bárdos Istvánt, a Magyar Postagalamb Szövetség és a Nemzetközi Postagalamb Szövetség (FCI) elnökét bízta meg.

Összeállította: Csomor Zsolt

Tartalom közti banner a cikk végére
no