fbpx

Növénykondicionálás – növényorvosi szemmel

Írta: Szerkesztőség - 2019 április 11.

Kora tavaszi feladat, hogy talajaink újra életre keljenek, javuljon a talajszerkezet, helyreálljon a talaj tápanyag-szolgáltató képessége, növekedjen a talajba bevitt szerves és szervetlen tápanyagok feltáródása, illetve a tápanyag hasznosulása. Erre a célra széles hatásspektrumú mikrobiológiai készítményt célszerű használni: a talajélet helyreállításán túlmenően közvetve és közvetlenül is hatással van a növényéletre.

paprika

A diagnózis

Talajainknak nem csak a fizikai és kémiai, hanem mikrobiológiai jellemzői is romlanak, ez pedig az évtizedes hatásokra, valamint a szakszerűtlen talajhasználatra vezethetők vissza. A talajdegradációs folyamatok következtében megváltoznak a talajlakó mikroorganizmusok is, amelyek egyébként is igen érzékeny szervezetek. A szervesanyag csökkenő utánpótlása miatt a faji összetétel egyre inkább egyoldalúvá válik, az erős konkurensek fognak jelentős számban felszaporodni. Az ilyen körülmények kedveznek a magra és csírára patogén gombák felszaporodásának, viszont az effektív mikroorganizmusok természetes antibiotikus hatásuk következtében serkentőleg hatnak a növénypatogén-kórokozók elnyomására. Egészséges rizoszférában egyetlen szervezet sem tud felszaporodni más szervezetek kárára, megbontva ezzel a természetes egyensúlyt. Egyensúlyi körülmények között egyaránt helye van az aerob és anaerob szervezeteknek, amelyek a talajt termékennyé teszik, a tápanyagokat biztosítják a növények számára. A túlzott, egyoldalú műtrágyázás hatására csökken a talaj pH-értéke, szervesanyag-tartalma és a benne lévő mikroorganizmusok száma, tehát romlik a talaj tápanyag-szolgáltató képessége.

Az állattartás lecsökkenésével nagy gondot jelent ma Magyarországon a szerves trágya hiánya. A túlzott műtrágyahasználat a talaj állapot leromlásához, elsavanyosodásához vezet. A növénytermesztés legfontosabb eleme a talaj, a rossz minőségű, szerkezetű, víz- és tápanyag-szolgáltató képességű talajok nem megfelelőek a növénytermesztéshez.

A kezelés útja

A gyakorlati felhasználás szempontjából talán a legfontosabb, hogy az effektív mikroorganizmusok a hasonló készítményektől eltérően – a benne található igen nagy fajgazdagságú mikroorganizmusoknak köszönhetően – a növények állományban történő kezelésére is alkalmasak. Az effektív mikroorganizmusokat tartalmazó készítmények komplexitásuknak köszönhetően stabilabbak, és kevésbé érzékenyek a környezeti hatásokra, vagy éppen a talaj kémhatására. Ráadásul minden növénykultúrában sikerrel alkalmazhatóak. Alkalmazásukkal serkenthetjük az egészséges talajéletet, a bennük található nitrogénkötő, foszfor- és káliummobilizáló baktériumok segítségével csökkenthetjük a kijuttatandó műtrágyák mennyiségét, illetve a káros mikroorganizmusok kiszorításának köszönhetően a növényvédő szerek mennyiségét is. Mindezeken felül jó beltartalmi értékekkel rendelkező, jobban eltartható, kiváló minőségű termést állíthatunk elő a termésátlagok növelésével párhuzamosan.

Az effektív mikroorganizmusok használatával a növények életfolyamatainak elősegítésével, ellenálló-képességük növelésével, a szöveti állományuk erősödésével nehezebben támadják meg a növényeket a kórokozók, kártevők. A dominancia elve érvényesül: az effektív mikroorganizmusok alkalmazásával a kedvező hatású baktériumok, gombák kiszorítják a patogén baktériumokat és gombákat. Alkalmazásukkal az élettani eredetű betegségek kialakulásának a kockázata is csökken. Sok betegség megjelenésének, felszaporodásának az élettani eredetű problémák az előzményei.

A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy az effektív mikroorganizmusok állománykezelésben való felhasználása a rovarkártevők visszaszorításában is előnyösen hat. (Mindez a Streptomyces fajok antibiotikum és inszekticid hatású toxinkiválasztási képességével magyarázható.) A nitrogénkötő baktériumok segítségével csökkenthető a kijuttatandó nitrogén műtrágya mennyisége, így költséghatékonyabbá is tehető a termelés, és a természetes úton történő nitrogén pótlás során a túladagolás és a környezetszennyezés veszélye sem áll fenn.

Tüneti helyett erősítő kezelés

Az effektív mikroorganizmusokkal való kezelések sokat segítenek a növény vegetatív és generatív fejlődésében. A gazdanövény sokkal jobb kondícióba kerülhet, jobban ellenáll a betegség támadásának, és a regenerálódása a terméshozam növekedésben is igazolódik. Jól mérhető a koraiság javulása, amely igen fontos a betakarítást veszélyeztető korai fagyokkal szemben. A vegetatív növekedés mellett szembetűnővé válik a generatív szervek magasabb aránya. A lombkezelés magában is hatékonynak tekinthető, de nagyobb biztonságot jelent a vetés előtti talajba dolgozás, amely a talajéletnek olyan lökést ad, amely tőszámtöbbletet jelent. Rá kell mutatni arra a tényezőre is, hogy a gyökér tömege a mikroorganizmusoknak a hatására nagyobb lesz, továbbá arra, hogy a gyökérzet mélyebbre hatol a talajban.

A növénykondicionálás az a tevékenység, amely során a növényeknek az ellenálló- és regenerációs képességét javítjuk, erősítjük. Ennek következtében javul a növény egészségi állapota, erős vigorral fog rendelkezik a tenyészidőszak során, illetve javulnak a minőségi és mennyiségi mérhető tulajdonságok – például a terméseredmények.

Növényeink védelme érdekében szükséges, hogy időben elkezdjük a kezelést/védekezést, hogy megelőzzük a betegségeket. Az előrelátó termesztő már nem tüneti kezeléseket alkalmaz, hanem megpróbálja az általános jó növénykondicionálás oldaláról már csírakortól az aktív védelmet elősegíteni, aminek az erős, fejlett gyökérrendszer a kulcsa. Az erőteljes gyökérzet nagyobb víz- és tápanyagfelvételre képes, jobb a rizoszféra mikrobiális környezete, így a növény általános állapota is. Ezzel csökkenteni lehet a növényvédelmi kezeléseket, egyúttal fokozni a stressztűrést, a szélsőséges termesztési viszonyokat pedig némileg kompenzálni.

Összefoglalva:

a talaj- és növénykezeléssel biológiailag felülfertőzzük a környezetet, nem hagyva életteret más nem kívánatos baktériumnak és gombának. Ezt nevezzük prevenciónak: megelőzzük a növénybetegségek kialakulását. A talajt átszövő baktériumok és gombák szaporodásuk, valamint anyagcsere folyamataik révén morzsalékossá, víz átjárhatóvá teszik a talajt a felszíntől a mélyebb rétegekig. Ennek eredménye lesz a művelési költség csökkenés, a gázolaj megtakarítás, és a géppark kímélés.

paprika

A feljavított talajban nagyobb gyökértömeget tud a növény kialakítani, nő a tápanyagfelvétel lehetősége, a felülfertőzött növény immunrendszere megerősödik. Az állomány erősebb szárral, levélzettel fog rendelkezni, valamint a baktérium-, gomba- és rovarkártétellel szemben ellenállóbb lesz. A termésképzésre több energia jut, nő a termés mennyisége és minősége – kevesebb növényvédő szer felhasználása mellett.

Zöld Tünde

növényorvos MsC

Magyar Nikolett