OKOSAN a sertéspestis ellen…IS.

Magyarországon is felütötte fejét a sertéspestis, egyenlőre csak a vadállományban. Ennek azonnal két hozadéka lett. Lecsökkent a sertéshús felvásárlási ára, és több országban betiltotta a magyar sertéshús importját. Elengedhetetlen, hogy a járvány átterjedését a nevelt állományra minden eszközzel megakadályozzuk.

Növelni kell a sertéstelepek kontroljának szintjét!

Az Információ technológia (IT) és az ebből felépített hatékony OKOSFARM rendszer képes arra, hogy ellenőrzés alatt tartsuk a dolgozók mozgását a telepen beül, illetve az egyes épületek környezeti paramétereinek folyamatos megfigyelésével riasztást kapjunk, ha beavatkozásra van szükség.

Egy Somogy megyei nagy sertéstenyésztő gazdaság felismerte ezt a lehetőséget, és az OKOSFARM segítségével kialakított egy átfogó felügyeleti rendszert. A következőkben a közösen megvalósított rendszerekből vett példákat mutatjuk be.

Személyzeti kontrol. Dolgozói jelenlét felügyelet:

Legfontosabb, hogy a telephelyen dolgozók betartsák az előírt technológiai sorrendet az egyes épületek közötti mozgások tekintetében. Ezt a szabályt a legnehezebb betartatni, mert számtalanszor előfordul, hogy egy-egy kolléga „épp csak átszalad” valamiért a tiltott épületbe, vagy épp kollégáját meglátogatva veszi ki a szünetet. Az egyes épületekben végzett, jól skálázható munkafolyamatok végzése (pl. takarítás, állatok szemrevételezése) során ellenőrizhető, hogy a gondozó valóban végigjárta-e az adott folyosó szakaszt, vagy épületet. A feladatra egy beléptető és munkaidő nyilvántartó rendszerrel kombinált jelenlét érzékelő lett a megoldás. A dolgozói beléptető és munkaidő ellenőrző kártya távolvasásra is alkalmas, az épületekben és szekciókban elhelyezett nagy hatótávolságú UHF olvasók regisztrálják a jelenlétet, így személyre bontva ellenőrizhető, melyik ellenőrző pontnál járt a dolgozó és mikor.

Állat életminőségi paraméterek:

A dolgozói jelenlét és higiéniai előírások betartása mellett fontos, az állatok életminőségének felügyelete. A környezet ne kedvezzen a vírusok szaporodásának, valamint az egyéb környezeti okokból történő elhullásnak. Az OKOSFARM kifejlesztett egy olyan kombinált, kifejezetten a sertéstartás adatméréseire specializált szenzor csomagot, ami képes a hőmérséklet, a páratartalom, a fénymennyiség, valamint az ammónia és a CO együttes mérésére. A szenzor egy kisebb cipős doboz méretű, kompakt egység, ami az üzembe helyezéstől fogva folyamatosan élő adatokat szolgáltat, akár néhány másodperces frissítéssel. Ha az elért mérési értékek az előzetesen beállított határértékekből kilépnek, azonnal riasztást generál és a megfelelő protokollt követve értesíti a gondozókat vagy a vezetőket. Képes kombinált szabályok kezelésére is, több mérési eredmény együttes értékelése alapján jelezni, vagy riasztani A mért adatok naplózásra kerülnek, így vezetői információt nyújtanak a későbbi adatelemzésekhez.

A többhektáros telephely átfogó rendszerének kiépítéséhez elengedhetetlen a megfelelő informatikai (IT) infrastruktúra, az adatkommunikációs hálózat kiépítése is. Ez az OKOSFARM alapja.  

Kövesdi József ügyvezető
OKOSFARM

no