fbpx

Okosszőlészeti forradalom

Írta: - 2014 június 24.

Az okostelefonok és a felhőalapú alapú webes szolgáltatások egy évtizede még elképzelhetetlenek voltak. A szőlészetben pedig még néhány éve sem gondolt senki arra, hogy hasonló a csúcstechnológiák, szolgáltatások a gazdálkodók mindennapjait segíthetik. Mára viszont borászatok tucatjai nyitnak az olyan megoldások felé, mint például a magyar fejlesztésű SmartVineyard (Szőlőőr), ami a szőlőbetegségek előrejelzésében és a permetszer-felhasználás csökkentésében segíti a szakembereket. Sőt, kedvenc borainkon keresztül talán már a legtöbben mi is találkoztunk vele.

Okosszőlészeti forradalom

Ma már a mindennapokban is megeshet, hogy a borászatoknál dolgozó szőlészek megbízható fertőzés-előrejelzésekre támaszkodva a reggeli kávézás közben dönthetik el, hogy mivel fognak az egyes dűlőkben permetezni. A szakembernek ezentúl nem kell olyan gyakran felmennie a távoli szőlőhegyre, hogy ellenőrizzék, kell-e a például lisztharmat ellen védekezni, ugyanis ezt egy laptop segítségével a szőlészettől akár több száz kilométerre is megtehetik a magyar fejlesztésű SmartVineyard, magyarul Szőlőőr nevű szőlővédelmi döntéstámogató rendszer előrejelzéseire hagyatkozva. Ez a szőlészeti technológia segíti ma már többek közt a Gere Tamás és Zsolt, a Bock Pincészetek mellett a Tokajicum Borház szőlészeit is abban, hogy jelentős költségmegtakarítással, hatékonyabb, csúcskategóriás növényvédelmi eljárással egészségesebb szőlőt és még jobb minőségű bort állítsanak elő.

A szóban forgó technológia nem csak hazánkban, hanem a világon is egyedülálló: a Szőlőőr készülékek olyan precíziós szenzorokkal vannak ellátva, melyek a szőlőbetegségek kialakulásában szerepet játszó időjárási paramétereket hivatottak mérni. Ezek közül a leg említésre méltóbb a cég által fejlesztett és szabadalmaztatott, pontosabb méréseket lehetővé tevő, szőlőlevelek közé helyezhető úgynevezett LHT szenzor, amely nagy pontossággal méri a hőmérsékletet, a páratartalmat és a levélnedvességet is. A készülékek mobil adatkapcsolat segítségével továbbítják a valósidejű mérési eredményeket a szerverek felé, ahol a rendszer tudományos eredményekre alapozott algoritmusok segítségével kiszámolja, hogy az adott szőlőbetegségek elszaporodására milyen mértékben kell számítani. A gazdálkodók pedig egy online felületen, laptopon vagy okostelefon is figyelemmel tudják kísérni nem csak az időjárási paraméterek változásait, hanem a fertőzések intenzitását is.

A Szőlőőr használói nagy előnyben vannak a hagyományos agrometeorológiai állomások használóival szemben, hiszen ez a készülék az egyes dűlőkben kialakult mikroklimatikus paramétereket méri. „A szőlészek egy olyan eszközt kapnak a kezükbe, amivel minden egyes területükről élőben kaphatnak nagy pontosságú adatokat. Előfordulhat ugyanis, hogy míg az egyik parcellában már adottak az időjárási viszonyok például a peronoszpóra fertőzöttség intenzitásának növekedéséhez, addig a tőle néhány száz méterre fekvő területen még nem.” – mondta el Árendás Csaba, a Szőlőőrt fejlesztő Quantislabs Kft. ügyvezetője. A parcella-alapú előrejelzés pedig segít elkerülni a gyakori túlpermetezést, melynek köszönhetően a szőlészek és borászok rengeteg vegyszert, ezáltal pedig pénzt spórolhatnak meg. Sőt az online felületen elérhető egyéb modulok (permetszer-adatbázis, időjárás előrejelzés, növényvédelmi- és permetezési napló, stb.) segítik a szakembereket a szőlővédelmi munkálatok szervezésében. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a Szőlőőr költségei akár már egyetlen szezon alatt is megtérülhetnek a megspórolt vegyszereknek, munkaórának, üzemanyagnak, valamint a terméskiesés csökkenésének köszönhetően.

A Pannonhalmi Apátság Pincészetnél és a Tokaj Hétszőlőnél már három éve használják az első verziót, és az ő tapasztalataik és észrevételeik segítségével került kifejlesztésre a legújabb, 2014-es modell, ami elődjénél sokkal kompaktabb, könnyebben szállítható és minden informatikai, mérnöki tudás nélkül mindössze tizenöt perc alatt felszerelhető. Szükség is volt erre a fejlesztésre, hiszen a cég egyre több készüléket értékesít külföldön is. A távolabbi piacok kiszolgálása eddig nehézségekbe ütközött, hiszen költséges volt az eszközök kiszállítása, az új készülék azonban egy kisebb csomagban is elférnek, és szakember sem kell a beüzemeléséhez.

Az elmúlt időszak azonban nem csak a technológia megújulása miatt volt sikeres a Szőlőőr csapata számára. A cégnek egy év alatt sikerült mind bevételeit mind pedig alkalmazottainak számát megdupláznia, ráadásul üzleti terveiket a Cambridge-i Egyetem Üzleti Iskolájának igazgatója, Dr. Shailendra Vyakarnam is segíti. A remek csapatnak, valamint a technológia újszerűségének köszönhetően a Szőlőőr felhasználók száma pedig megháromszorozódott az elmúlt idősszakban: az ügyfelek között megtalálhatók a legnívósabb hazai borászatok (Hemann Családi Birtok, Gere Tamás és Zsolt Pincészet, Bock Pincészet), neves szőlészek (Jekli Béla), kisebb borászatok, hegyközségek, külföldi borászati iskolák, és további elégedett SmartVineyard – Szőlőőr felhasználók a világ minden tájáról Chilétől Ausztriáig.

További információk:

http://smartvineyard.com/

E-mail: [email protected]

Telefon: +3614632689