Óvjuk meg a talaj termőképességét!

A magyar termőföldnek nemcsak a tulajdonjogát, hanem a termőképességét is meg kell tartani, hívta fel a figyelmet egy a Vas Megyei Agrárkamara által rendezett termésverseny díjátadóján és gazdafórumán az agrárminiszter.

Nagy István úgy fogalmazott, hogy „adósai vagyunk a termőföldnek", ugyanis az elmúlt 50 évben 90 százalékkal esett vissza a talajban lévő mikroorganizmusok száma, olvasható az MTI hírei között. A szerves tápanyagok pótlását el kell végezni annak érdekében, hogy a termőképesség ne csökkenjen, hanem újra növekedjen.

Nem véletlen, hogy Nyugat-Európában 30-40 százalékkal magasabb termésátlagot képesek elérni egyes termelők: ez nemcsak az alkalmazott műtrágya mennyiségén múlik, hanem a talaj termőképességének megőrzésén, s a bányászati ipari ásványi anyagok használatán is.

Ki kellene mondanunk azt a fontos gondolatot, hogy a terményen túl szerves anyagot a szántóföldről elvinni tilos!

Az is probléma, hogy az agráriumban különvált egymástól az állattenyésztés a növénytermesztés. Miközben a növénytermesztőknek szerves trágyára lenne szükségük, az állattenyésztőknek az okoz súlyos gondot, hogy miként kezeljék, tárolják, vagy dolgozzák fel azt. Itt az ideje megszervezni, hogy a két tábor egymásra találjon, éppen ezért elő kell írni, hogy mindenki, aki állattartási kapacitást bővít, rendelkezzen olyan szerződéssel vagy területtel, ahová a trágyáját kijuttathatja.

Nagy István szólt arról is, hogy Magyarországon komoly kutatások folynak újfajta talajbaktériumok kifejlesztésére. Szavai szerint ma már különböző növénykultúrákhoz különböző talajbaktériumok állnak rendelkezésre, de ezek csak akkor tudják kifejteni a hatásukat, ha elegendő tápanyag jut a talajba, víz és egyéb ásványi anyagok, például mész.

A miniszter kardinális kérdésnek tartja az öntözést. Mint mondta jelentős mértékben szükséges növelni hazánkban az öntözéses területek arányát: ehhez a kormányzat 2020-2030. év között évente 17 milliárd forint keretet biztosít. Ugyanakkor nemcsak kutakból kell öntözni, a felszín feletti vizeket és a csapadékot is hasznosítani kell.

Összeállította: Csomor Zsolt

Tartalom közti banner a cikk végére
no