fbpx

Pályázat jelent meg az ökológiai gazdálkodásra való áttérésre

Írta: Csomor Zsolt - 2018 november 21.

5 éven keresztül biztosít jelentős összegeket az október 29-én megjelent, 12 milliárd forintos keretösszegű az „Ökológiai gazdálkodásra való áttérés, ökológiai gazdaság fenntartása” című pályázat.

A pályázat megjelenésének apropójából a Magyar Biokultúra Szövetség és a Biokontroll Hungária Kft. az ország több városában tart előadássorozatot november 21 és 22-én.

A pályázat leadási határideje igen közel van: elektronikus támogatási kérelem az ügyfélkapun keresztül 2018. december 1. és december 15. között nyújtható be a Magyar Államkincstár MVH internetes oldalán. Az ökológiai gazdálkodásra vonatkozó kötelezettségvállalási időszak 2019. január 1-től 2023. december 31-ig tart.

A legutóbbi pályázathoz képest történt néhány fontos változás. Dr. Roszík Péter, a Magyar Biokultúra Szövetség alelnöke elmondta, hogy ettől az évtől például támogathatóvá vált a csipkebogyó, füge és a kivi is, s a juttatásokat is kisebb változtatásokkal ítélik meg a pályázók számára.

A támogatás vissza nem térítendő támogatást jelent 5 éven át. Az elbírálás hektáralapon történik, és számítások szerint mintegy 900 gazdaságot érinthet. A 12 milliárd forintos pályázatról a Magyar Biokultúra Szövetség és a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. által szervezett tájékoztató rendezvények keretében kaphatnak három városban felvilágosítást a lehetőségeikről a gazdák.

Dr. Roszík Péter elmondta, hogy november 21-én Budapesten és Győrben, 22-én pedig Nyíregyházán tartják azokat az eseményeket, ahol az összes kérdésükre választ kaphatnak a gazdálkodók. Szó lesz magáról az ökológiai gazdálkodásról, a tapasztalatokról, a szabályozásról és az ellenőrzés, tanúsítás során feltárt hiányosságokról, illetve természetesen arról is, hogy pontosan ki, és milyen feltételekkel indulhat eredményesen a pályázaton. Bővebb információ a Magyar Biokultúra Szövetség és a Biokontroll Nonprofit Kft. honlapján található.

Összeállította: Csomor Zsolt