Pincefalvak Napján tartott előadást a helyettes államtitkár | Agrárágazat

Pincefalvak Napján tartott előadást a helyettes államtitkár

A helyi értékeknek a turizmus viszonylatában komoly lehetőségük van arra, hogy gazdasági hasznot biztosítsanak a kisebb közösségek számára - mondta el a Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára a Pincefalvak Napján megtartott konferencián Pátyon.

Az évente más-más helyszínen megrendezett Pincefalvak Napjának az idén Páty község adott otthont.  A 2012-ben alapított, kilenc pincefalut tömörítő szakmai szervezet részéről az esemény megszervezésnek a fő célja az volt, hogy autentikus környezetben bemutassák a Magyarországi Pincefalvak Vidékfejlesztési Szövetsége működésének eddig elért eredményeit, meghatározzák az előttük álló feladatokat.

Szakáli István Loránd nyitó előadásában kiemelte: országunk, méretéhez képest, egyedülálló borválasztékkal büszkélkedhet, a kínálat sokféleségét a világfajták és az őshonos szőlőfajták egyensúlya teszi még egyedibbé. Nemzeti értékeink között a bor kitüntetett szerepet tölt be hazánkban; Magyarország 35 tájáról található meg bor vagy borfajta a Magyar Értéktárban.

A hungarikum törvény elfogadása után pedig az elsők között került be a Hungarikumok Gyűjteményébe a tokaji aszú. A bor Magyarország meghatározó stratégiai terméke, elismert exportcikkünk, a magyar gasztronómiai kultúra szerves része. A borászati iparágat tekintve kiváló tartalékokkal rendelkezünk mind természeti, mind technológiai téren egyaránt. Az évről évre elért nemzetközi sikerek, szakmai díjak igazolják is az ágazatban rejlő potenciált.

A helyi értékeknek a turizmus viszonylatában komoly lehetőségük van arra, hogy gazdasági hasznot biztosítsanak a közösségek számára, az eredményesség érdekében meg kell teremteni a turisztikai desztinációk diverzitását.

A helyettes államtitkár beszédében rámutatott: eredményesen sikerült átalakítani a termékdíj rendszerét, ennek köszönhetően az adminisztrációs terhek 40%-al csökkentek 2012 óta. A Borászok 12 Pontjában megfogalmazott kérések jelentős részét a kormányzat már teljesítette. Az adminisztrációs terhek csökkentésével az volt a cél, hogy a magyar borászatot a sokszínűség, a minőségi termelés, a megművelt szőlőhegyek, és a javuló borkultúra jellemezhesse.

Az ágazat kiváló teljesítményének bemutatását segíti elő a nagyközönség számára a 2013-ban a Földművelésügyi Minisztérium által elindított Nemzeti Borkiválósági Program, amely három év alatt nagy sikereket ért el. A program alapgondolata az volt, hogy létre kell jönnie egy olyan országos bormustrának, amely képes az egész országra kiterjedően, borvidékeket, szőlőfajtákat és borászatokat bemutatni. A bormustrákon az értékelés szempontjai nemzetközi borbírálati rendszeren alapulnak, melynek köszönhetően a magyar és külpiaci pozícionálást szeretnénk támogatni.

A program által évről-évre megjelentetett magyar és angol nyelvű Borkiválóságok Könyvei lehetőséget biztosítanak a borászatok számára az ingyenes megjelenéshez, promócióhoz; a kereskedések számára értékesítést támogató, segítő eszközként szolgálnak; a fogyasztók számára pedig iránytűként szolgálnak a számukra megfelelő borok kiválasztásban és a pincészetek megismerésében. A program nemcsak a hazai borok kedvelőit szeretné megismertetni borkiválóságainkkal, hanem a külföldi közönséget is megcélozza, hogy a különböző országok borszeretői betekintést nyerjenek hazánk csodálatos borainak kínálatába.

Szakáli István Loránd a párbeszéd, partnerség lehetőségéről biztosította a Magyarországi Pincefalvak Vidékfejlesztési Szövetségét, valamint pályázati lehetőségekről tájékoztatta a résztvevőket. Arra biztatta őket, hogy ha a pincefalvak hungarikummá válását szeretnék kezdeményezni, akkor tegyék meg az ehhez szükséges javaslatot. Továbbá, idén újabb pályázati lehetőség nyílik meg a nemzeti értékek gyűjtését illetően, ahová az oktatás, határon átnyúló együttműködések területéről várnak pályázati anyagokat.

(Földművelésügyi Minisztérium Sajtóirodája)

Kapcsolódó cikkek