A sikerhez kell védelem

A betegségek elleni védekezés az intenzív napraforgó-termesztés része

Hazánkban az elmúlt években jelentős átrendeződés történt a napraforgó domináns betegségei tekintetében. Míg a 60-70-es évek „vezér” betegségei a fehérpenészes szár- és tányérrothadás (Sclerotinia sclerotiorum), illetve a szürkepenészes szár- és tányérrothadás (Botrytis cinerea) voltak, addig a 80-asévekben a napraforgó peronoszpóra (Plasmopara halstedii) és a hamuszürke szárkorhadás (Macrophomina phaseolina) okoztak jelentősebb kórtani problémát a fehérpenészes szárfoltosság mellett. A szárfoltosság-tüneteket okozó gombabetegségek közül ebben az időszakban az alternáriás levél- és szárfoltosság (Alternaria helianthi), a fómás szárfoltosság (Phoma macdonaldii) és a diaportés szár- és levélfoltosság (Diaporthe helianthi) domináltak. Ez utóbbi betegség 1995 és 2000 között alapjaiban meghatározta a napraforgó termesztés eredményességét hazánkban.

Párban járnak

Napjainkban ismételten előtérbe kerültek a szárfoltosságokat okozó betegségek közül az alternáriás szár- és levélfoltosság, illetve a fómás szárfoltosság, melyek jelentős mértékű lombveszteséget okoznak a napraforgó esetében. A fómás szárfoltosság minden évben megjelenik, a megjelenés időpontja határozza meg a kártétel nagyságát. Jelentőségét sok esetben alábecsüljük, korai megjelenése jelentős terméskiesést okozhat. A kórokozó által okozott terméskiesés akár 60% is lehet. A kórokozó a kényszerérés tüneteihez jelentős mértékben hozzájárul (korai növényszáradás, léha kaszatok). Fertőzött szármaradványokkal terjed, a forgatás nélküli művelés kedvez elterjedésének. Az alternáriás foltosság minden évben megjelenik, a fómás foltossággal „párban” jár.


1. kép Korai szárfoltosság-fertőzés hatására bekövetkezett lombvesztés napraforgó-állományban

A kártétel nagyságát a megjelenés ideje, illetve a csapadékviszonyok jelentős mértékben befolyásolják. E két kórokozó által okozott lombvesztés mértéke meghatározó lehet mind a napraforgó termése, mind olajtartalma vonatkozásában. A kórokozók együttes tevékenysége nyomán kialakult augusztus eleji kényszerérés az ezerkaszat tömeg drasztikus csökkenését eredményezi, ugyanakkor a kórokozók által okozott korai levélelhalás a kaszat vízleadását hátráltatja (1. kép). Erősebb fertőzés esetén a szártörés is megjelenhet, mely a direkt termésveszteség mellett közvetett kárként jelentős gyomosító hatást (árvakelés) is eredményezhet a következő kultúrában. Fontos szempont, hogy a hibridek szárszilárdsági paraméterei jelentősen meghatározzák a szárfoltosság kártételek által okozott termésveszteség mértékét.

Tünetek és következmények

A fehérpenészes szár- és tányérrothadás primer tünete könnyen felismerhető a napraforgó-állományokban, mely a virágzás kezdetén lévő napraforgó növény gyors és teljes mértékű hervadását, majd elhalását idézi elő. A fertőzött növények alacsonyabbak, csapadékos időjárásban a növény tövén összefüggő penészgyep alakul ki. A kórokozó szekunder tünete az utóbbi években egyre gyakoribbá vált a napraforgó-állományokban, mely ellen már vegyszeres kezelésekkel is hatékonyan védekezhetünk. A tünettípusra jellemző, hogy mechanikai sérüléseken keresztül is bejut a növény szöveteibe, és elsősorban levélelhalást, illetve szárközepi foltosságot okoz. A fertőzés következtében a bélállomány felszívódik, helyén fekete szkleróciumok jelennek meg, végül a szár eltörik. A szekunder tünet kialakulása döntően a primer, talajból fertőzött növényekről terjed tovább, így szinte minden esetben rendelkezésre áll a tünetforma kialakulásához szükséges fertőző anyagmennyiség. A kockázatot tovább növeli, hogy sok esetben – kényszerű vetésváltási okok miatt – az 5 éves vetésváltás betartása nem minden esetben kivitelezhető, főként, ha ebben az időszakban más gazdanövény termesztése is történik (napraforgó-repce „távolsága” a vetésforgóban), mely a fertőzést biztosító szklerócium mennyiségét tovább növeli a talajban. A kórokozó harmadik tünettípusa a tányérrothadás, melynek jellegzetes tünete a tányér hátoldalán megjelenő nyálkás rothadás, ami a későbbiekben a tányér teljes szétesését okozza. A csapadékos augusztus a fehérpenészes tányérrothadás kártételét nagymértékben elősegíti. A növényi szövetek helyén csak a durva növényi rostok és a szkleróciumok maradnak meg. A tányérbetegség tünet jelentőségét tovább növeli, hogy a kaszat érési folyamatai a virágzás kezdetétől számított 35-40 nap után fejeződnek be, így a korábbi időpontban bekövetkezett fertőzés mind az ezermagtömeg, mind az olajtartalom tekintetében jelentős csökkenést okoz.

Faktorok és megoldások

A fehérpenészes szár- és tányérrothadás a napraforgó betegségek közül a legtöbb fertőzést elősegítő faktorral rendelkezik. Intenzív elterjedéséhez kedvező a magas páratartalom és a nagyobb mennyiségű csapadék. E tekintetben a vízcseppel való terjedés is fontos faktor, így a kisebb csapó jellegű záporok is elősegítik a szekunder tünetek gyakoriságának növekedését. Szármaradványokon is áttelel, így a napraforgót követő forgatás nélküli talajművelési rendszerek kedveznek a kórokozó áttelelésének. A primer tünetek talajból való fertőzés során alakulnak ki, az ellene való védekezés elsősorban a vetésváltási szabályok betartásával lehetséges. Az előbbiekben említett kórokozók a napraforgó-állományban a napraforgó 6-8 leveles állapotától az érésig folyamatos fertőzési nyomást gyakorolnak, ebből következik, hogy e hosszú vegetációs periódus alatt kell biztosítanunk a napraforgó védettségét. Legérzékenyebb időszak a napraforgó esetében a csillagbimbós állapottól a virágzásig tartó időszak, mely időszakban kétszeri gombaölő szeres kezelés indokolt minden évjáratban. Ebben a közel két hónapos időszakban alapvető a asszimiláló felület megtartása, mely a termésképzés alapja. Ezért alapvető előnyt jelent olyan kedvező élettani hatással rendelkező gombaölő készítmény alkalmazása, mely segít a lombfelületet minél nagyobb mennyiségben és tovább zölden tartani. A fenti szempontok alapján célszerű a kombinált hatóanyagú Propulse gombaölő kétszeri kijuttatása 0,8-1,0 l/ha dózisban, mely segítségével a hatékony védekezés minden évjáratban kivitelezhető. Az első időpontban – 6-8 levélpáros állapot és a csillagbimbós állapot közötti időszakban, a fertőzöttségi kockázat függvényében – alkalmazott Propulsepreventív hatást gyakorol a korán fellépő szárfoltosságok (alternária, fóma, illetve diaportés foltosság), valamint a korai szekunder fehérpenészes szárfoltosság ellen, mely a sorközművelés által okozott mikrosérüléseken kialakuló fertőzések szempontjából kardinális, sok esetben „ambuláns” beavatkozás. Az időjárási szélsőségek gyakorisága miatt nem elhanyagolható szempont, hogy az esetlegesen jégvert táblák fokozottan érzékenyek a fehérpenészes szár- és tányérfoltossággal szemben, így a káreseményt követő kijuttatás elengedhetetlen a termés mentése érdekében. Az elmúlt években a vegyszeres védekezés stratégiájában bekövetkezett változások nyomán az utóbbi években későn fellépő szárfoltosság fertőzések, illetve a tányérfertőzések miatt a második kezelés időpontja meghatározó. A gyakorlatban a Propulse 0,8-1,0 l/ha virágzás kezdeti időszakban történő alkalmazása bizonyult hatékonynak a kései levélvesztés illetve a tányérbetegségek megelőzése szempontjából. A kétszeri védekezés költségei minden évjáratban megtérülnek, így a nagyobb biztonság gazdasági hatékonysággal is párosul.

Dr. Zsombik László

tudományos főmunkatárs

Debreceni Egyetem AKIT Nyíregyházi Kutatóintézet