fbpx

Szakmai konferencia

Írta: - 2017 augusztus 04.

A kiállításról

24 év után könnyű és nehéz is egy rendezvényről beszélni. A Szentlőrinci Gazdanapok már a szakma és látogatók számára egyaránt megkedvelt rendezvény lett. Sokat dolgoztunk azon, hogy kiállításunk tematikája, szakmaisága, eseményei olyan kínálatot biztosítsanak, amellyel versenyképes a hazai „agrár-kiállítási” piacon.

Ettől függetlenül szeretnénk felsorolni azokat a főbb ismérveket, melyeket általánosságban a kiállításról tudni érdemes:

  • a Szentlőrinci Gazdanapok a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány legnagyobb projektje, ebben az évben 24-dik alkalommal rendezzük meg,
  • a rendezvény mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmai kiállítás, partnereink az ország minden részéből érkeznek, évről-évre több külföldi cég is részt vesz,
  • a hazai erő- és munkagép kereskedelmi és gyártói szektor nagy volumenben képviselteti magát, igen nagy kitekintést biztosítva a gazdáknak
  • kiemelten támogatjuk a hazai termékek piacra jutását közvetítjük a vidék értékeit, kultúráját, hagyományait, ebben az évben is fontos programelem a HELYI TERMELŐ,
  • korszerű infrastruktúra: rendezett szabadterület, kiállító csarnokok, pavilonok, szolgáltatások (internetelérés, wifi), melyek nélkülözhetetlenek egy színvonalas rendezvény megtartásához,
  • reprezentálja a régió és az ország mezőgazdaságának, élelmiszeriparának szinte teljes vertikumát,
  • támogatja a vállalkozás- és vidékfejlesztési célokat, bízunk benne, hozzájárul az ország gazdaságának – különös tekintettel a vidék – fejlődéséhez,
  • kedvezményeket nyújt: az induló, a kezdő mezőgazdasági vállalkozók, fiatal gazdák, a kevésbé tőkeerős őstermelők, szolgáltatók és a hagyományos kézműves mesterségek képviselői is bemutatkozhatnak,
  • teret ad a mezőgazdasági innovációnak, az új módszereknek és technológiáknak,
  • kommunikációs lehetőséget, piaci megmérettetést nyújt azoknak, akik megélhetésüket elsősorban a mezőgazdaságban keresik,
  • ösztönzi a vidék természeti és társadalmi erőforrásainak megőrzését, feltárását és fenntartható hasznosítását,
  • bemutatja a releváns szakmai szervezeteket, népszerűsíti a pályázási lehetőségeket, lehetővé teszi a szakmai konzultációkat.

Bemutatkoznak

  • a fedett pavilonok kiállítóstandjain termékeikkel és szolgáltatásaikkal a mezőgazdasági, élelmiszeripari cégek, a finanszírozási szektor, oktatási intézmények és az agráriumhoz kapcsolódó különféle ágazatok, üzletágak,
  • a kiállítási szabadtéren mezőgépek hazai és külföldi gyártói, a Magyarországon forgalmazott márkák kereskedői, erőgépek, munkaeszközök, technológiák és kisgépek,
  • gazdasági haszonállatok, különféle kisállat és hobbiállat fajták,
  • neves előadók, az agrárpolitika jeles képviselői a szakmai konferencián és az agrárfórumon,
  • kiállítóink között a gasztronómiai hagyományok őrzői ételkóstolókkal, régies és új ízekkel, specialitásokkal,
  • a vásáron, a megszokott színes szórakoztató programok, népies játékokkal, hagyományőrző bemutatókkal,
  • kézműves vásár keretében népi iparművészek és kézművesek, s mellettük sok minden más apróság.

Infrastruktúra

A Kiállítás és Rendezvény Centrum a tőle megszokott rendezett és teljes körűen felkészített infrastruktúrájával várja kiállítóit és a látogatókat.

Az idei év ismét meghozta a várt telítettséget, a kiállítás rendelkezésre álló teljes területét megtöltötték kiállítóink.

Ebben idén

  • 20000 m² rendezett füves kiállítási szabadterület,
  • 1100 m² alapterületű hőszigetelt fedett kiállítói pavilon és további több mint 1000 m2 különböző méretű kiállítási célú könnyűszerkezetes pavilon és rendezvénysátor áll kiállítóink rendelkezésére.

Mindezeket gazdaságiállat-kiállító épületegyüttesünk és a Kemencés Udvar egészíti ki.

A kiállítás egyedi eleme, hogy „UDVAROKBAN” jelenít meg sok tradíciót, hagyományt, érdekességet, csak hogy ne feledkezzünk meg róluk rohanó világunkban.

Több évet dolgoztunk azon, hogy „udvaraink” színesek legyenek, így az idei évben kiállítóinkkal, az alábbiakkal készülünk:

Baranya udvar – baranyai tájfajtákkal, helyi termelőkkel és színes gasztronómiai kínálattal

Őshonos-udvar – magyar szürke marhával, bivallyal, parlagi szamárral, és sok más az állattenyésztést szolgáló érdekességgel, valamint az elmaradhatatlan gasztronómiával (bivaly és szürke marha pörkölttel, stb…)

Káca-udvar – a népi játékok udvara, ahol a sok érdekesség és népi hagyomány mellett ügyességi feladatokban is jeleskedhetnek az érdeklődők.

A régi dolgokról sem feledkezünk meg, Agrártörténeti udvarunkban sok-sok érdekes régi eszköz tekinthető meg, mellyel elődeink 50-100 évvel ezelőtt a napi munkájukat végezték.

Lovas programjainkat a díjugrató pálya és a vágta céljára kialakított lóversenypálya szolgálja. Vannak már nevezések (a mezőny már majdnem teljes), 12 versenyző indulhat az 5. Szentlőrinci Vágtán, a díjugrató versenyzők mezőnyének száma is napról napra növekszik.

2017 – A kiállítás adatokban

Kiállítóink száma az idei évben is meghaladja, a 400-at.

Jelen pillanatban 221 regisztrált, standot igényelt szakmai kiállítónk van, őket a gazdasági állatok kiállítói (18), kisállattenyésztő partnereink idén 5 állatcsoportban (baromfi, díszbaromfi, vízi-szárnyas, nyúl és galamb) mutatkoznak be összesen 128 kiállítóval. Őket egészíti még ki az exota kiállítás, melynek idén kereken 30 résztvevője lesz. A kiskereskedelmi szektort kézművesek és az árusítók képviselik, eddig 23-an vannak. Mint mindig, még vannak, akik most regisztrálnak, és adataik még feldolgozás alatt állnak.

  • mezőgép kiállítóink: ebben mindig is erős volt a kiállítás, a különféle erő és munkagépek, mezőgazdasági technológiák, melyeket idén több mint 60 standon mutatnak be,
  • élelmiszerek a kiállításon: még nagyobb számban a helyi termékek, a helyi termelők bemutatkozása, idén több mint 40 stand, melyek a kiállítás több pontján lesznek megtekinthetők és helyben megvásárolhatók!
  • gazdasági állatbemutatóink: a korábbi években megismert „Őshonos udvarunkban” idén is lesz magyar szürke marha, bivaly és parlagi szamár, őshonos juh és baromfifajták, melyet kiállítóink áldozatos munkájának és felkészülésének köszönhetünk. Hidegvérű lovakat a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület 12 tenyésztője mutat be. A mindig nagyon népszerű Kisállat-kiállítás idén ismét nagyon fajta gazdag lesz. Kiállítói: 13 baromfitenyésztő, 28 díszbaromfi tenyésztő, 7 vízi-szárnyas tenyésztő, 28 nyúltenyésztő, 37 galambász és további 5 cég mutatkozik még be mellettük termékeivel és szolgáltatásaival. A hobbiállatokat kedvelők egy különleges exóta és díszmadár pavilont és megtekinthetnek, amelyben 30 tenyésztő mutatkozik be,
  • a szántóföldi növénytermesztés a gazdakörökhöz kapcsolódóan kerül idén fókuszba: mezőgazdasági vállalkozók és cégek, a gazdakörök tagjai, 10 kiállító termékei reprezentálják a napi mezőgazdálkodást,
  • hivatalok, intézmények képviseletében: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Baranya Megyei TESZÖV és partnerszervezetei mutatkoznak be,
  • egyéb szakmai kiállítóink: az agrárgazdasághoz kapcsolódó ágazatokat képviselik 20 standon (benne takarmányipar, megújuló energiatermelés, banki finanszírozás, pályázatírási és tanácsadási szolgáltatások, stb…)

Pécs, 2017. augusztus 2.

  • külföldi partnereink az idei évben az alábbi országokból érkeznek:

Ausztriából 1 mezőgép gépkiállító

Németországból 1 mezőgép kiállító és 1 kisgépforgalmazó cég érkezett.

Horvátországi partnereinkkel kapcsolatunk bővült, a horvát kiállítók több megyéből és nagyobb számban mutatkoznak be.

Verőce megye – 17 kiállító különféle élelmiszer-, ipari és mezőgazdasági termékekkel

Bjelovár-Bilogora megye – 11 kiállító mezőgazdasági és élelmiszertermékekkel, mezőgépipari szolgáltatásokkal.

Bosznia-Hercegovinából további 1 partner érkezik önálló standdal az illóolaj gyártás területét képviselve.

Romániából ismét partnerünk lesz a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete, akik Erdélyből, Marosvásárhelyről érkeznek, s élelmiszer és kézműves termékeket mutatnak be, valamint gazdakapcsolatokat ápolnak. 8 fős delegációval érkeznek.

Kiemelt eleme a kiállítás külhoni kapcsolatainak „Székelyföld bemutatkozása”, melynek 7 kiállítója (az élelmiszergazdaság területéről érkeznek) és szakmai partnerei (ottani vállalkozók szövetsége) nem csak a kiállításban, hanem szakmai programjainkba is bekapcsolódnak,

  • kézműves vásárunk, árusítóink és a vendéglátás partnerei összesen 25-30 résztvevővel várják majd a vásárfia után érdeklődőket és a megszokott minőségi gazdanapi gasztronómiára vágyókat.

3 NAP RÉSZLETES PROGRAMJA

2017. augusztus 11. – péntek

09:00 Kapunyitás

10:00 Ünnepélyes megnyitó, köszöntők, kiállítási díjak átadása

  • Pohl Marietta ügyvezető igazgató, Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány
  • Dr. Győrvári Márk kuratórium elnök, Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány
  • Tiffán Zsolt miniszteri biztos, a térség országgyűlési képviselője
  • Szász Jenő elnök, Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Dr. Mezei Dávid, a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárságának agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára nyitja meg a kiállítást.

Helyszín: szentlőrinci Kulturális Központ szabadtéri színpada

11:00 – 16:30 “A helyi termék a vidék jövője!” – Szakmai konferencia

  • 11:00 – 11:10 Köszöntő
  • Völgyi Tamás, titkár
  • Szinergia Egyesület (Helyi Leader Akciócsoport)
  • 11:10 – 11:30 Hogyan működik a rövid ellátási lánc Magyarországon?
  • Dr. Kujáni Katalin
  • Discovery R&D Center, kutatási menedzser és Kislépték Egyesület, nemzetközi koordinátor
  • 11:30 – 11:50 A helyi termék értékesítés jogszabályi környezete – 2017
  • Szabadkai Andrea, elnök
  • Kisléptékű Termék előállítók és Szolgáltatók Országos Érdekképviseletének Egyesülete
  • 11:50 – 12:10 Az Európai Innovációs Partnerség nyújtotta lehetőségek
  • Reszkető Tímea, kutatás-fejlesztési és innovációs csoportvezető
  • Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Stratégiai Igazgatóság
  • 12:10 – 12:30 Kávészünet
  • 12:30 – 12:50 A Szinergia Egyesület (Helyi Leader Akciócsoport) által tervezett pályázati lehetőségek ismertetése
  • Völgyi Tamás, titkár
  • Szinergia Egyesület (Helyi Leader Akciócsoport)
  • 12:50 – 13:10 Az Udvarhelyszéki Kis-és Középvállalkozások Szövetségének bemutatkozása
  • Nagy György, elnök
  • Udvarhelyszéki Kis-és Középvállalkozások Szövetsége
  • 13:10 – 13:30 Konzultáció
  • 13:30 – 14:00 Szünet

Helyszín: Kistermelők Háza

14:00 Agrárfórum

  • 14:00 – 14:30 Források, pályázati menetrend a 2014-2020-as uniós ciklusban
    Dr. Mezei Dávid agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár,
    Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság

Üzleti prezentációk

  • 14:30 – 14:45 A precíziós mezőgazdaság. Hogyan fogjunk hozzá?
    Borsiczky István, ügyvezető igazgató
    Tomelilla Kft.
  • 14:45 – 15:00 A precíziós gazdálkodás bankos szemmel
    Gór Arnold, regionális agrár kapcsolattartó
    Takarékbank Zrt.
  • 15:00 – 15:15 A gabonaértékesítés megfelelő időzítése
    Németh István, ügyvezető
    Magro.hu mezőgazdasági piactér
  • 15:15 – 15:30 Cotevisa 2, speciális faanyagtermelés hazai környezetben
    Franczia Balázs, egyéni vállalkozó
    Cotevisa Laboratórium és Kutatóintézet Magyarországi képviselete
  • 15:30 – 15:45 Profittermelő környezetvédelmi modell Baranyából!
    Kiss Gyula István, titkár
    TreeMission Klíma- és Környezetvédő Innovációs Egyesület
  • 15:45 – 16:30 Helyi termékek kóstolója, tapasztalatcsere

Helyszín: Kistermelők Háza

A helyi termék a vidék jövője! című szakmai rendezvényünkön történő részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Regisztráció:
http://bmvk.hu/szolgaltatasok/rendezvenyszervezes/a-videk-jovoje

14:00 – 16:00 Szántóföldi gép- és technológiai bemutató
Helyszín: a kiállítási területtől kb. 250 m-re lévő szántóföld. GPS koordináták: É46.00428296922, K17.9759797454

A nap programját különböző hagyományőrzők, mutatványosok, kézművesek, a Baranya Vadászkürt Együttes fellépése, Monty Roberts erőszakmentes lóképzés, valamint jurta bemutatók, íjászat és népies játékok színesítik a kiállítás “Káca-udvarában”! Állandó közönségprogramjaink (ld. lent) egész nap várják Kedves Látogatóinkat!

2017. augusztus 12. – szombat

10:00 – 12:00 Szántóföldi gép- és technológiai bemutató
Helyszín: a kiállítási területtől kb. 250 m-re lévő szántóföld. GPS koordináták: É46.00428296922, K17.9759797454

10:00 Díjugrató verseny a Szentlőrinci Gazdanapok Nagydíjáért
A nyitóprogramban közreműködnek a Zrínyi Vitézek Hagyományőrző Szakosztályának tagjai, míg a verseny szünetében hidegvérű és magyar lófajták felvezetése és bemutatása, ezt követően csizmadobó verseny.
Helyszín: lovaspálya

13:00 a PTE Brass Band fellépése
Helyszín: Szentlőrinci Gazdanapok vásárutca

16:00 a Vivat Bacchus énekegyüttes fellépése
Helyszín: Kemencés udvar mögötti sátorpavilon

A nap programját különböző hagyományőrzők, mutatványosok, kézművesek, a Baranya Vadászkürt Együttes fellépése, Monty Roberts erőszakmentes lóképzés, valamint jurta bemutatók, íjászat és népies játékok színesítik a kiállítás “Káca-udvarában”, illetve a Harka Néptáncegyüttes fellépése a vásár “Baranya-udvarában”!

2017. augusztus 13. – vasárnap

10:00 Húsmarha fajtabemutató
Helyszín: lovaspálya

11:00 Szentlőrinci Vágta – a Nemzeti Vágta előfutama: selejtező futamok
A Szentlőrinci Vágta programjában közreműködnek a Pécsi Huszár Egyesület és a Siklósi Hagyományőrző Egyesület lovas huszárai, a Harka Néptáncegyüttes táncosai, a pécsi Magyar Szablyavívó Iskola tagjai, valamint a Szigetvári vár hagyományőrzői.
Helyszín: vágta pálya

14:00 Traktorosok ügyességi versenye
Helyszín: lovaspálya

16:00 Szentlőrinci Vágta – döntő futam
Helyszín: vágta pálya

A nap programját különböző hagyományőrzők, mutatványosok, kézművesek, a Baranya Vadászkürt Együttes fellépése, Monty Roberts erőszakmentes lóképzés, valamint jurta bemutatók, íjászat és népies játékok színesítik a kiállítás “Káca-udvarában”! Állandó közönségprogramjaink (ld. lent) egész nap várják Kedves Látogatóinkat!

Állandó közönségprogramok

  • pónilovaglás, légvárak, játszóházak, gyerek quad motoros pálya,
  • régi agráreszközök kiállítása,
  • jurta bemutató,
  • íjászat,
  • ételkóstolók

Mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállításunk és vásárunk nemcsak a szakmabeli, profi, vagy épp kezdő mezőgazdászokat várja; a 24. Szentlőrinci Gazdanapok színes programjai a gyermekes családok számára is felhőtlen kikapcsolódást nyújtanak! Mint azt Kedves Kiállítóink és Látogatóink már megszokhatták, kiállításunkon az új és régi ízek kedvelőit ételkóstolók várják!

További információk, kiállításunk aktuális hírei:
www.bmvk-gazdanapok.hu, https://www.facebook.com/BaranyaMegyeiVallalkozoiKozpont

A programmal kapcsolatban megjelent írások:

„Telt ház lesz a Szentlőrinci Gazdanapokon, már most elkeltek a kiállítóhelyek

Augusztus 11-én nyitják ki a kapukat az ország egyik jelentős mezőgazdasági szakvásárán, a Szentlőrinci Gazdanapokon. A háromnapos eseményen ismét csaknem négyszáz – köztük határon túlról érkező – kiállító képviselteti magát. Idén ismét lesznek újdonságok, a szervezők elindítják például a Kárpát-medencei Gazdasági Találkozó nevet viselő szakmai programsorozatot.

  • A vásárterületünk megtelt, már javában folyik a vásárterület felkészítése, hogy kiállítóinkat és vendégeinket a tőlünk megszokott, elvárt szolgáltatásokkal tudjuk fogadni – adott helyzetjelentést a Szentlőrinci Gazdanapokat szervező Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója, Pohl Marietta.

A Szentlőrinci Gazdanapok, mely az eltelt csaknem negyed század alatt az ország egyik jelentős mezőgazdasági vásárává nőtte ki magát, ebben az esztendőben augusztus 11. és 13. között várja a szakmai közönséget és a vásárlátogatókat.

  • Ahogy az elmúlt évek során mindig, a péntek most is szakmai nap lesz, a megnyitót követően a termelőket érintő kérdések kerülnek a középpontba. A vásár ideje alatt további szakmai programok várhatók, mert többek között lesz szántóföldi bemutató, ahol a gyakorlatban is megismerkedhetnek az érdeklődő gazdák a legújabb a növénytermesztésben alkalmazott eljárásokkal, az erőgépekhez csatlakoztatható adapterekkel – mondta Pohl Marietta.
  • A BMVKA-nak és ezzel együtt a Gazdanapoknak hagyományosan rendkívül jó és aktív kapcsolatai vannak a horvát határmenti régióval. A Verőcei Gazdasági Kamarával és a Viroexpo nemzetközi vásárral ez a kapcsolat már évtizedes múltra tekint vissza. Az elmúlt esztendőben egy tudatos vásárfejlesztési stratégia részeként együttműködési megállapodást kötöttek Horvátország legnagyobb mezőgazdasági vásárszervező és bonyolító cégével, a Bjelovarski Sajammal, amely évente több szakmai kiállítást szervez, s e mellett nemcsak kiállítóik körét bővítik folyamatosan, de speciális, a vásár megtekintését célzó utakat is szerveznek.
  • A „nemzetköziség” terén újdonság is várja a látogatókat, idén útjára indítjuk a Kárpát-medencei Gazdasági Találkozó nevet viselő programsorozatunkat, amelyben évről évre más és más országot helyezünk majd a középpontba. Elsőként Székelyföld mutatkozik be, az ott működő Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége által összefogott gazdálkodók, mezőgazdasági szervezetek és vállalkozások bemutatásával.
  • A vásári gasztronómia terén is széles lesz a kínálat, igyekeztünk úgy összeállítani a szolgáltatókat, hogy mindenki találjon igényeinek megfelelő kínálatot. Továbbra is megmaradnak, sőt bővülnek a tematikus „udvarok”. Idén ismét megtekinthető lesz az „Őshonos” udvar szürke marhával, juhfajtákkal és parlagi szamárral. A „Baranya” udvarban, a Nemzeti Értéktárba bekerült speciálisan baranyai tyúkfajta és az őshonosnak számító Magyar Óriás nyúl, továbbá Baranyára jellemző, megyénk hírnevét öregbítő hidegvérű lófajták színesítik az állatok seregletét. Mellettük a Baranya megyére jellemző gasztronómiai értékek és programok is bemutatásra kerülnek.

A „Hagyományőrzők” udvarában teret adnak az agrártörténetnek, ahol régi eszközök tekinthetők meg.

A gazdanapi kézműves utcában pedig a helyi termelők és a helyi terméket előállítók kínálják portékáikat, sok más érdekesség mellett. E mellett lehetőséget teremtenek arra is, hogy minél több családi gazdaság, egyéni gazdálkodó vehessen részt a vásáron.

– Miután a Vállalkozói Központ Alapítvány egyik fontos feladata a piacszervezés, a piacok és az értékesítési lehetőségek mind szélesebb körének felkutatása, ezért azon termelők megjelenéséhez kedvezményes bemutatkozási lehetőséget nyújtunk, akik egész éven át rendszeresen részt vettek, részt vesznek a Kistermelők Házában minden hónap második szombatján megrendezésre kerülő termelői vásárunkon – emelte ki Pohl Marietta.

Idén is lesz Nemzeti Vágta!

Kitért arra is, hogy ebben az esztendőben is számos kísérő rendezvény várja a Gazdanapokra látogatókat, a lovas programok mellett, kulturális események, és az immár hagyományosan megrendezésre kerülő Szentlőrinci Vágta. Az elmúlt esztendőben a Nemzeti Vágta szervezői áttekintették a válogatók helyszíneit, így szűkült a regionális versenyek köre. Azonban a szentlőrinci pálya a korábbi évek fejlesztéseinek köszönhetően megszerezte a jogosultságot, hogy az Elővágta sorozat egyik kiemelt állomása maradjon, ennek köszönhetően a rendezvény és a verseny rangja emelkedett.

Végül, de nem utolsó sorban szeretnénk szólni támogatóinkról, akiknek ezúton is köszönjük a kiállításhoz nyújtott támogatásukat, mellyel segítettek a különféle programelemem megvalósulását. Közöttük külön köszönjük Szentlőrinc Város Önkormányzatának az együttműködését és támogatását, melyet immár két évtizede biztosít a sikeres vásárrendezéshez.

További információk:
www.bmvk-gazdanapok.hu
https://www.facebook.com/BaranyaMegyeiVallalkozoiKozpont

„Kiállításunk tematikája változatlanul tartja magát a szakmaisághoz, kiállítóink az agrárgazdaság teljes vertikumát lefedi: mezőgépek, input anyagok (műtrágya, növény-védőszer, vetőmag, alkatrészek, állattartási eszközök), élelmiszergazdaság (benne a szakmai nap előadásaink fókuszában lévő helyi termék/termelő)

Kiemelkedően fajta gazdag kisállattenyésztés, mely a gazdanapok egyik különlegessége, e téren.

A gazdasági állatfajták terén ismét fókuszba kerülnek az őshonos állatfajták (szürke marha, bivaly, hidegvérű ló, szamár), de mellettük a húsmarhatartás és lótenyésztés is vonultat fel tenyészállatokat.

az idei évben 4 tematikus udvarban tekinthetnek meg az érdeklődők különlegességeket, így

– a Baranya udvarban a megye értékeit (magyar órás nyúl, baranyai tyúk, s mellettük a tradicionális gasztronómia különlegességei,

– az Őshonos udvar az előbb említett fajtákat vonultatja fel, s is szerepet kap a gasztronómia (szürke marha, mangalica, bivaly termékekkel,

– Agrártörténeti udvarunkban a régen használatos eszközök széles palettájával ismerkedhetnek újra, ha már elfeledték mikkel is dolgoztak elődeink,

– a Káca-udvar valami hasonlót mutat majd, de a gasztronómia oldaláról.

A gazdanapok megnyitóját dr. Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára tartja, szintén Ő fogja ismertetni a szakmai nap délutánján a pályázatokkal kapcsolatos aktualitásokat, várható lehetőségeket

Folytatjuk a szántóföldi bemutatót, mely során a kiállításon bemutatott gépeket és technológiai eszközöket működés közben is lehetőség lesz megtekinteni. A Bemutatót több mint 10 szakcég részvételével bonyolítjuk a pénteki nap délutánján (14.00-16.00) és szombat délelőtt (10.00-12.00).

A bemutatón erőgépek, munkagépek, gépkapcsolatok működése lesz megtekinthető.

Lesz ismét Díjugrató Verseny a szombati napon és Szentlőrinci Vágta, melyre folyamatosan érkeznek a nevezések.

Az idei év a határainkon túlról is hoz ismét érdekességeket, gondolok itt

– Székelyföld bemutatkozására,

– horvátországi kapcsolatainkra,

– nemzetközi porondról érkező kiállítóinkra (idén Németországból és Ausztriából érkeznek partnerek, profiljuk mezőgazdasági és kertészeti gép kereskedelem).

Bemutatkozásuk széles palettán mozog majd idén is, a mezőgépektől az élelmiszertermékekig sok különlegesség megtekinthető lesz majd.

Vásárterületünk gyakorlatilag megtelt, most dolgozunk azon, hogy a most érkező kéréseknek, igényeknek is meg tudjunk felelni.

Megkezdődött a vásárterület felkészítése, hogy kiállítóinkat és vendégeinket a tőlünk megszokott/elvárt szolgáltatásokkal tudjuk fogadni.

A vásári gasztronómia terén is széles lesz a kínálat, igyekeztünk úgy összeállítani a szolgáltatókat, hogy mindenki találjon igényeinek megfelelő kínálatot.

A gazdanapok idén is kínál majd közönségprogramokat, melyben a gyerekek és felnőttek is találnak majd, reméljük számura szórakoztató elemeket.

Kövessék majd Facebook oldalunkat, azon egyre több információt találnak majd a 24. Szentlőrinci Gazdanapokról.”