fbpx

Számos Vidékfejlesztési Program keretében megjelent felhívás módosult

Írta: Szerkesztőség - 2018 november 13.

A közleményben felsorolt, Széchenyi 2020 keretében megjelent 26 darab felhívás az alábbiak szerint változott: amennyiben a Kedvezményezett létszámbővítés tekintetében vállalást tett, úgy annak nem a záró kifizetési kérelem benyújtásakor, hanem először a fenntartási időszak kezdetétől számított 12 hónap átlagában vagy – bizonyos felhívások esetében – annak letelte után kell igazoltan megvalósulnia.

Az agrár-beruházási felhívások kapcsán törlésre került az a kritérium, miszerint újonnan felvételre kerülő munkavállaló legutolsó bejelentett munkahelye nem lehet a támogatást igénylő kapcsolt vállalkozásának, partnervállalkozásának vagy természetes személy közeli hozzátartozójának többségi tulajdonában álló vállalkozásnak a megvalósítás helyszíne szerinti megyében működő telephelye.

A foglalkoztatotti létszámbővítésre tett vállalást projektenként kell teljesítenie a kedvezményezettnek, tehát a több támogatott projekt kapcsán tett vállalások összeadódnak.

Egyes felhívásokban a fentiek szerint módosított szabályozásoknak megfelelően változtak műszaki, szakmai tartalomban, illetve az egyéb elvárásokban foglalt kritériumok, amelyekhez igazodnak a Támogatói Okirat és a Jogkövetkezmények című mellékletek is.

A VP2-4.1.4-16 azonosítószámú, A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című felhívás esetében módosult az „5.6. Az elszámolhatóság további feltételei” című fejezet 6. számú pontja: törlésre került, hogy „az első időközi kifizetési igényt legkésőbb a Támogatói Okirat kézbesítését követő naptól számított 6 hónapon belül be kell nyújtani.”  Részletek itt olvashatók.

Összeállította: Csomor Zsolt