fbpx

Szélsőségek szorításában

Írta: Szerkesztőség - 2018 május 29.

Aszálymonitoring, azaz adatalapú aszály- és belvízkezelés A klímaváltozással kapcsolatos veszélyek közül először a vízhiánnyal kell megküzdenünk. Az ebből adódó terméskiesés Magyarországon a 400 milliárd forintot is elérheti évente, de természetesen még ez is az időjárás függvénye. Ahhoz, hogy ne a szerencsében és a felhőkben bízzunk, olyan szabályozásra és technikai feltételre van szükségünk, amit a vízigény és a vízhasznosítás határoz meg.

Az aszály és az egyre gyakrabban előforduló éghajlati szélsőségek miatt a vízgazdálkodásunk tervezése, az eddiginél komplexebb megközelítése már elengedhetetlen. A KITE Zrt. és az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) közös együttműködésével felálló aszálymonitoring az első lépése egy megelőző jellegű vízellátási rendszer felépítésének, ami jó eséllyel meg tudja előzni a mezőgazdaságban keletkező aszály- és belvízkárokat.

Felhasználási lehetőségekAz OVF által létrehozott aszálymonitoring rendszer 2015-ben 16 állomással kezdte meg a működését, a folyamatos bővítésekkel az ország teljes területét lefedő hálózat kiépítése a cél. Az idei év elején kijelölték a vízhiányvédelmi körzeteket, április 17-én pedig elindult a vízhiány-előrejelző rendszer próbaüzeme. A rendszer számolni fogja az ország egészén a HDIO aszályindexet és a talajnedvességet is figyelembe vevő HDI Indexet, az állomások közelében pedig lehetőséget teremt a precíziós öntözés bevezetésére.

A precíziós gazdálkodás a helyspecifikus rendszerek szenzorai által biztosított pontos adatok nélkül elképzelhetetlen. Ilyen adatsor a termelő saját területére vonatkozó agrometeorológiai adat is. A KITE Zrt. 2016-ban kezdte saját meteorológiai hálózatának kiépítését, 2017 végére pedig országosan már több mint ötven helyen telepítettek agrometeorológiai állomást, amelyek mérik többek között a csapadékot, a szélirányt és szélerősséget, a globális sugárzást, a levélnedvességet, a levegő-hőmérsékletet és a páratartalmat, valamint a talajhőmérsékletet és több szinten a talaj nedvességtartalmát. A bővítés pedig azóta is zajlik. Meteorológiai állomáshoz önálló tápellátással rendelkező további adatgyűjtő modulok, úgynevezett NODE-ok illeszthetők, így hálózat is kialakítható.

A KITE Zrt. a saját RTK hálózatának adatkommunikációs csatornáit is felhasználja az agrometeorológiai állomások adatainak továbbítására (azon partnerei számára, akinél KITE RTK állomás üzemel). – A közeljövőben ez a rendszer öt szántóföldi növénynél és az almaültetvényeknél a legjelentősebb betegségek és károsítók előrejelezhetőségében, és természetesen a precíziós öntözés kialakításában is segítséget jelent – foglalta össze a lehetőségeket Hadászi László, a KITE Zrt. innovációs főigazgatója.

A különböző érdekszervezeteknél fellelhető mezőgazdasági tudást és információt érdemes összefogni, ez alól a meteorológia sem lehet kivétel – hívta fel a jelenlévők figyelmét Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója.

A műszaki, agrotechnológiai és IT fejlesztések ugyanis a KITE Zrt. birtokában vannak.

A most aláírt együttműködési megállapodás alapján a KITE Zrt. és az OVF a saját állomásrendszerének adatait cseréli ki, a termelőknek pedig lehetőségük lesz az állomások megvételére vagy igénybevételére, a saját termőterületükről származó adatok felhasználására. Az állomások adatai a felhasználók számára a precgazd.hu portálon keresztül lesznek elérhetőek, előzetes azonosítást követően.

Összeállította: Sándor Ildikó