Takarmánykeverő-kiosztó kocsik Szlovákiából, gyártói áron

Szinte már hagyománya van, hogy az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállításon ellátogatunk a szlovákiai székhelyű BAFFI AGROCORPORATION s.r.o. standjára, ahol aktualitásokról és újdonságokról kérdezzük Baffi Róbert ügyvezető igazgatót.

Így kezdődött több, mint két évtizede

Sok éve ismerjük egymást, de épp az olvasók kedvéért arra kértem a cégvezetőt, röviden mutassa be vállalkozásának történetét.

– 1997-ben alapítottuk cégünket, hogy az akkor még újdonságnak számító takarmánykeverő-kiosztó kocsikat javítsuk, és alkatrészeket is gyártsunk hozzájuk. Előtte a helyi mezőgazdasági üzemben dolgoztam gépesítő anyagbeszerzőként. Abban az időben kezdték Szlovákiában forgalmazni a nyugat-európai gyártmányú, kiváló keverő-kiosztókocsikat, viszont hamar kiderült, hogy a szerviz, de még a kisebb-nagyobb javítások vagy az alkatrészellátás is igen költségesnek bizonyul: így született az ötlet, hogy különféle fém alkatrészeket gyártsunk ezekhez a gépekhez.

Milyen típusú keverő-kiosztókocsikhoz gyártanak alkatrészt?

– Kapcsolatban állunk csaknem az összes keverő-kiosztókocsi gyártójával: alkatrészellátásunk gyors és szinte konkurenciamentes, hiszen az összes etető- kocsira biztosítunk alkatrészt, legyen az saját gyártmány vagy a piaci szereplők szinte bármelyike, partnereink számára igen kedvező áron tudunk gyártani, gyártatni és rendelni alkatrészt.

Mit érdemes tudni a szervizszolgáltatásukról?

– Szervizünk rugalmas, a sürgős problémákat 24 órán belül igyekszünk megoldani. Teljes felújítás esetén teherautóval a telephelyünkre szállítjuk a keverő-kiosztókocsit, a munka elvégzése után az ügyfél szinte teljesen új kocsit kap vissza 24 hónap garanciával, az új árának a töredékéért. A teljes felújítás és a nagyobb javítások idejére ingyenesen tartalék kocsit biztosítunk ügyfeleink számára. A kisebb javításokat természetesen partnerünk telephelyén végezzük el. Javítást nem csak Szlovákiában és Magyarországon vállalunk, elmondhatom, hogy Európa-szerte vállaljuk a keverő-kiosztókocsik szervizelését.

Az alkatrészgyártás és szervizelés mellett munkagépeket is készítenek, már saját gyártású gépeket is forgalmaznak. Mik ezek?

– Miközben az alkatrészgyártásba és a szervizszolgáltatásba belejöttünk, idővel a gépgyártásba is belekezdtünk: így született meg a NABAMIX takarmánykeverő-kiosztó kocsi ötlete, majd sorra egyik kocsi a másik után. Ezeket az igen kiváló ár-érték arányú – hiszen gyártói áron értékesíthető – etetőkocsikat az egészen kisméretű 5 m3-estől a hatalmas, 70 m3 kapacitásúig kínáljuk a gazdálkodók számára. Az általunk gyártott takarmánykeverő-kiosztó kocsikból évente mintegy 80 darabot értékesítünk.

A kiosztókocsikat közvetlenül, a cégünk alkalmazásában lévő üzletkötők forgalmazzák Szlovákiában, Csehországban, Magyarországon, Romániában, Szerbiában, Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában, Törökországon és Ukrajnában.

A másik saját gyártású termékünk – amit szintén gyártói áron kínálunk, tehát árban nincs konkurencia – az NTF szippantókocsi, amire az elmúlt és az idei évben igen nagy kereslet mutatkozik. Itt olyan újdonságról is beszámolhatok, amit tudomásom szerint még más gyártó nem alkalmaz rajtunk kívül: a tartály belső részét üveg-laminált réteggel borítjuk, aminek köszönhetően a tartály savállóvá válik, így folyékony műtrágyát is tölthetünk bele.

Maradt még kérdése? Itt érdeklődhet: +421-31-5582

Sándor Ildikó

Tartalom közti banner a cikk végére
no