A tápanyag-utánpótlás jelentősége, és a benne rejlő lehetőségek - Timac AGRO Tápanyag-gazdálkodási Tudásközpont Hálózat

A Timac AGRO augusztusban rendezte meg Tápanyag-gazdálkodási Tudásközpont Hálózat rendezvénysorozatát, ahol egyebek mellett arról is szó esett, mennyire fontos komplex egészként tekinteni a tápanyag-utánpótlásra.

„Tapasztalatok szerint a mezőgazdaságban is rendszerszintű gondolkodás szükséges: a termesztéstechnológia minden elemére azonos figyelmet kell fordítani” – hívta fel a figyelmet a rendezvény köszöntőjében Tóth Balázs, a Timac AGRO Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. Nem hanyagolhatjuk el egyik elemet sem, mert az súlyosan visszaüthet a többi eredményességére is. Különösen igaz ez az optimális tápanyag-utánpótlásra, amit nem pótolhatunk jó fajtával vagy jó növényvédelemmel.

A Timac AGRO Hungária Kft. 2017-ben indította útjára Tápanyag-gazdálkodási Tudásközpont Hálózatát, aminek elsődleges célja a tápanyag-utánpótlás jelentőségének bemutatása a benne rejlő lehetőségekkel együtt. A vállalat az öt – Tiszavasvári, Szarvas, Kecskemét, Nagybajom és Takácsi – helyszínen, egyenként közel 4 hektáros területű Tudásközpontot hozott létre a különböző régiókban azért, mert minden régiónak eltérő a műtrágyázási technológiája.

FERTIACTYL® Starter – segíti a növény korai fejlődési folyamatait

A rendezvénysorozat Takácsi helyszínére a közelgő napraforgó-betakarítás és őszi káposztarepce vetés ellenére igen sokan látogattak el.

Az első állomáson a növényi biostimulátorokról esett szó, amelyek olyan hatóanyagokat és/vagy mikroorganizmusokat tartalmazó készítmények, amik közvetlenül aktiválják és szabályozzák a növény anyagcsere folyamatait, valamint a gyökér és gyökérzóna működését.

Hamarosan aktuális a káposztarepce és a búza őszi növénykondicionálása, amire kiváló a FERTIACTYL® Starter biostimulátor: segíti a növény korai fejlődési folyamatait, s bármely kultúrában erősíti az állományt, s a növekedés korai szakaszában javítja a homogenitását.


Tóth József, a Timac Agro Hungária Kft. szaktanácsadója

Alapozzuk meg a termőtalaj egészségét!

A talajjavítás állomáson elhangzott, hogy a talaj szerkezete javítható a szármaradvány talajba dolgozásával. Hogy a szármaradvány és az így viszszajuttatott tápelemek milyen mértékben és gyorsan válnak elérhetővé a növény számára, függ a talajélettől, amit a pH-érték is befolyásol.

Azért, hogy a kijuttatott és a talajban lévő tápelemeket is felvehesse a növény – valamint javítsuk a talajszerkezetet és a talajéletet – fontos meszezni. A MESCAL nyersmész tartalmú PHYSIOMAX a mészkő kristályrácsához képest jóval nagyobb reaktív felülettel rendelkezik, így sokkal gyorsabban fejti ki hatását: a magágyba sekélyen bedolgozva napokon belül korrigálja a pH-t, javítja a tápanyag-felvételi viszonyokat, s friss, könnyen felvehető kalciummal látja el a növényt. Valamint a PHYSIO+ biostimulátor taralma azáltal segíti a növény tápanyagfelvételét hogy megnöveli a gyökérszőrők élettartamát, elősegíti a Ca-felvételt, kedvezően befolyásolja a gyökérnövekedést.

Tekintsünk komplex egészként a tápanyag-utánpótlásra

A hagyományos, 5 hektáronkénti mintavételezésű YIELD SERVICE szolgáltatás célja, hogy a helyi körülményeknek és fejlődési lehetőségeknek megfelelő tápanyag-technológiákat ajánlja minden gazdálkodó számára. A YIELD SERVICE + pedig a precíziós gazdálkodást segíti.

Rendkívül szemléletes előadással mutatták be a Timac AGRO junior termékmenedzserei a tápelem hiányok hatásait, s hogy mennyire fontos komplex egészként tekinteni a tápanyag-utánpótlásra.
A nitrogén hasznosulását elősegíti a SULFAMMO N-PROCESS termékcsalád, ami nitrogén mellett magnéziumot, ként és kalciumot is tartalmaz.

A Timac AGRO mikro granulátumaiban a hatóanyagokon kívül különböző biostimulátorok is találhatók. A GREENSTART® extra foszfor- és nitrogéntartalma nagy segítséget jelent a kultúrnövény korai fejlődése idején.

A növény számára rendkívül fontos a megfelelő foszfor hasznosulás is. A TOP-PHOS egyszerre biztosítja a foszfor hatóanyag teljes körű védelmét, és a növény igényéhez igazodó hosszú távú foszforellátást a tenyészidő során.

Csomor Zsolt
Felvételeink: www.agraragazat.hu/galeriak

Tartalom közti banner a cikk végére
no