Tisztelt Olvasó!

Engedje meg, hogy pár szóval bemutassam cégünket az Univerholz Kft-t, amit 4 fő magánszemély alapított 1997-ben.

Az alapításkor az a 30-35 év gyártási és szerelési tapasztalat állt az alapítók rendelkezésére, melyet még a Kft jogelődjénél az UNIVEREXPÓ ipari Szövetkezetnél szereztek elsősorban az Érdért típusú házak gyártásával.

 

Elsősorban előre gyártott faházelemek és egyéb fa szerkezetek, így kutyaházak, kerti házak, hétvégi házak, könnyűszerkezetes lakóházak gyártásával, és helyszíni szerelésével foglalkozunk.

 

Az elmúlt húsz évben jelentős termékszerkezet bővítést hajtottunk végre, amit a technikai fejlődés és a megrendelői igény váltott ki. Jelenleg a kerti házakon, faházakon, fa lakóházakon kívül gyártunk még kerti bútorokat, kerti és vásári pavilonokat, buszvárókat, méhkaptárakat, szöglemezes előre gyártott tetőszerkezetet, különféle teraszokat, és egyéb profilunkba illő faipari termékeket, amit megrendelőink kérnek tőlünk.

 

A szeglemezes tetőszerkezetek gyártását és szerelését, statikus által készített tervek alapján végezzük, amit cégünk biztosít.

Természetesen a régi faházak felújítását és bővítését is elvégezzük, és külön figyelmet fordítunk arra, hogy a vevőink egyedi igényét is kielégítsük.

Nagy gondot fordítunk a gyártmányfejlesztésre, és a minőség fokozatos javítására, és annak tanúsítására.

Tagjai vagyunk több könnyűszerkezetes házépítő gazdasági társulatnak és egyesületnek, így az engedélyeztetési eljáráshoz szükséges ÉME engedély alapján a favázas lakóépületeinkhez megfelelőségi nyilatkozatot is ki tudunk adni.

Várjuk a Tisztelt érdeklődők ajánlatkérését és megrendelését, legyen szó egy kis fa szerszámtárolóról, vagy akár egy lakóházról. Ajánlatunkat pár munkanapon belül megküldjük, igény esetén helyszíni felmérését is vállaljuk.

Szabó József ügyvezető
Olvass tovább: http://www.univerholz.hu/rolunk

Kapcsolódó cikkek

  • 2018.04.25. 08:00

    Nap, mint nap találkozunk a mezőgazdaságban is olyan acélszerkezetekkel, melyek vasanyaga már korrodálódott és a fémfelületről leváló védőbevonat az elhanyagoltság benyomását kelti. Sőt, szép számmal lehetnek olyan területei az agrárgazdaságoknak, ahol különösen fontos a technológiai berendezések és építmények tisztán tartása, higiéniája.

  • 2018.04.23. 13:47

    Mezőgazdasági szaktanácsadók találkoznak Mosonmagyaróváron, hogy megvitassák, hogyan ötvözhetők a hagyományos és korszerű vívmányok értékei, hogyan...