fbpx

Tíz tonna pontyot telepítenek vasi és zalai horgászvizekbe

Írta: - 2014 március 18.

Tíz tonna pontyot telepítenek vasi és zalai horgászvizekbeVaskeresztes, 2014. március 17., hétfő (MTI) – Több mint 10 tonna háromnyaras pontyot telepít a Vas és Zala megyei horgásztavakba, valamint a Rába folyó ikervári szakaszába szerdán a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége.

A fogható méretű halakat a zalaszentgróti Tógazda Halászati Zrt. tavaiból négy kamionnal szállítják a szövetség kezelésében lévő vasi és zalai vizekbe. A frissen telepített pontyokra szombattól lehet pecázni, addig az érintett tavakon általános horgászati tilalmat rendelnek el. A másfél-két kilogrammos halakból szombattól két példányt haza is vihetnek a szerencsés horgászok – közölte Puskás Norbert ügyvezető elnök az MTI-vel.

Az év első két hónapjában a horgászok több mint fele – a két megyében összesen közel ezer fő – már kiváltotta az éves horgászjegyét, de arra is lehetőség van, hogy napijeggyel pecázzanak a szövetség kezelésében lévő vizeken – mondta el Puskás Norbert.

A ponty a legnépszerűbb, legkedveltebb őshonos fajták közé tartozik. „Békés” hal, átlagos horgászmódszerekkel, például úszós, fenekes módszerekkel a legfiatalabb gyermekektől kezdve a legidősebb horgászok is könnyen ki tudják fogni – jegyezte meg.

MTI 2014. március 17.