Továbbképzések a dinnyetermesztés modernizálása érdekében

Hamarosan befejeződik a dinnyeszezon a termelőkörzetekben, de Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből még augusztus végéig bőségesen érkezik gyümölcs. A szüret után pedig lesz még dolguk a gazdáknak, olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján.

Magyarországon öt nagyobb tájkörzetben termelnek dinnyét, ezekben különböző időszakokban érik a gyümölcs: legkorábban Békés és Baranya megyében indult a dinnyeszüret, utána következik Tolna és Fejér, majd Heves megye és a Jászság, utolsóként pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. Utóbbiról várhatóan még augusztus végéig bőségesen érkezik dinnye, előbbieknél befejeződött, vagy lassan véget ér a szezon, nyilatkozta az egyik hazai újságnak Mártonffy Béla, a NAK kertészeti és beszállító ipari országos osztályának elnöke.

Az időjárás kedvezett a jó termésnek, az elmúlt évektől eltérően pedig már a szezon elején megfelelő árak alakultak ki itthon. Sajnos a korai termés nem találkozott igazán a német, osztrák és baltikumi exportpartnerek igényeivel, hiszen ott még késői termesztésű olasz, görög, spanyol és macedón dinnyék voltak.

Az elmúlt években kialakult tendencia, miszerint hogy Békés megyében némileg zsugorodott a termőterület, nem okoz csökkenést az össztermés mennyiségében, hiszen emellett párhuzamosan Szabolcsban növekedett a dinnyetermesztés aránya.

Mártonffy Béla szerint összességében a magyar dinnyetermelő társadalom rendkívül felfelé ívelő időszakot él meg: a legmodernebb előállítás Békés megyében zajlik, Szabolcsban pedig – ahol idáig gyengébb technológiákkal dolgoztak és gyengébb fajtákat állítottak elő – elindult a modernizáció, ezért a következő években a termelés növekedésével számolnak. A NAK éppen ezért – ahogyan az már a júniusi szezonnyitányon elhangzott – a szüret lezárása után, ősszel szakmai továbbképzéseket indít az öt fő dinnyetermő tájkörzetben, amelyben a modern technológiákat és fajtákat ismertetik meg a gazdákkal.

Összeállította: Csomor Zsolt

Tartalom közti banner a cikk végére
no