fbpx

Üzemi szintű őszi gyomirtási vizsgálatok őszi kalászosokban

Írta: Szerkesztőség - 2016 október 24.

A több évig tartó kisparcellás vizsgálatokat követően nagyüzemi körülmények között is bizonyított az Agility + Mezzo kombináció.

2013 őszén az ország keleti felében őszibúza-, 2015 őszén pedig az ország nyugati felében ősziárpa-gyomirtási vizsgálatot állítottunk be. A vizsgálatok célja az volt, hogy nagyparcellás eredményekkel is igazoljuk az Agility 1,25 l/ha + Mezzo 20 g/ha kombináció T1 és T2 (ősszel csírázó, tavasszal virágzó egynyári és ősszel-tavasszal csírázó, nyár elején virágzó egynyári) gyomokra gyakorolt hatását.

Az ország nyugati felében a vizsgálatokat a Velencei Növény- és Talajvédelmi Állomás állította be. A gyomirtószeres kezelés ideje 2015.10.30. volt. A kultúrnövény átlagosan BBCH 13–16 fejlettségi stádiumban volt, míg a gyomok átlagosan BBCH 10–12 stádiumban voltak. A kezelés után száraz idő következett, amely hatott a gyomosodásra és a készítmények hatáskifejtésére egyaránt. A széltippan kelése a kiszáradt talajból nagyon vontatottan indult.

Az őszi árpa jól bokrosodva, erősen fejlett állapotban ment a télbe.  A tél során is megőrizte jó kondícióját, ami biztosította számára a megfelelő gyomelnyomó képességet.

A kísérleti eredményeket összegezve elmondható, hogy az Agility 1,25 l/ha + Mezzo 20 g/ha kombináció a várt hatékonyságot mutatta a vizsgált gyomnövényekkel szemben.

Az ország keleti felében az alföldi Szentmártonkátán végeztünk vizsgálatokat a kombinációval.  A kijuttatást 2013.11.01-én végeztük. A kultúrnövény BBCH 10–13 fejlettségi stádiumban volt, míg a gyomnövények BBCH 10–11 stádiumban voltak. A hosszan tartó meleg, csapadékos ősz hatására a gyomok egységesen, nagy egyedszámban fordultak elő a kezelés idején.

A gyomirtó hatás értékelése alapján az a következtetés vonható le, hogy az Agility 1,25 l/ha + Mezzo 20 g/ha kombináció kiválóan teljesít a tömegesen kelő nagy széltippan ellen is.

Az ország két pontján végzett vizsgálatok eredményei egyértelműen mutatják, hogy az Agility 1,25 l/ha + Mezzo 20 g/ha kombináció üzemi szinten is kiválóan alkalmas a T1 és T2 gyomok – azaz az ősszel, kora tavasszal csírázó gyomnövények, beleértve a nagy széltippant is – okozta probléma megoldására. Sőt, az őszi kezelést követően az utóveteményre gyakorolt káros gyomirtószer-hatástól sem kell tartanunk.

TERMELŐK MONDTÁK…

„Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Tiszafüredtől délnyugatra és Abádszalóktól északkeletre, a Tisza mellett, háromszáz hektáron gazdálkodunk. A megye északkeleti régiójában a kalászosok gyomnövényei közül leginkább a T1–T2-es gyomnövények okoznak nekünk nagy problémát. A legelterjedtebb fajok a tyúkhúr, a veronika- és violafélék. Ezeket az apró termetű gyomnövényeket, bár nem nőnek a búza fölé, komolyan kell venni, ugyanis észrevétlenül, alattomos módon veszik el előle a tápanyagot. A gyomok már ősszel szőnyegszerűen borítják a talajt (1. kép), ezért a kevesebb tápanyag és a kisebb rendelkezésre álló tér miatt a búza kevésbé tud bokrosodni, ami a termésmennyiség rovására megy. 2015 őszén próbáltam ki az Agility + Mezzo csomagot ötven hektáron. Tavaly ősszel sok csapadék esett a területeimen, a gyomok már korán megjelentek a kalászosvetésekben, így az őszi gyomirtás mellett döntöttem.  Volt olyan rész, amelyre a belvíz miatt rá sem tudtunk menni, így azt a területet nem is sikerült ősszel gyomirtani.  A kezelést követő 3. héten már szembetűnő különbség volt a tábla kezelt és kezeletlen része között (2. kép). A kezelt területen a búza sokkal zöldebb és fejlettebb volt, mint a kezeletlen részen. A területet hosszú ideig gyommentesen tartotta. Május vége felé a kezeletlen részeken nagy mennyiségben megjelent a nagy széltippan is, amely eddig nem volt jellemző gyom a területeimen. Az Agility + Mezzo csomaggal kezelt területeken kevésbé volt jelen, öt táblából négyben abszolút nem jelent meg. Aratáskor a jobb területekről nyolc tonna körüli termésátlagot sikerült betakarítani. Összességében elégedett voltam a termékkel, és bátran ajánlom gazdatársaimnak, főleg azokon a helyeken, ahol a belvíz miatt a tavaszi gyomirtás bizonytalan.”

Urbán Zsombor egyéni vállalkozó, Tiszaderzs

Farkas Ádám
engedélyeztetési és fejlesztési mérnökszakértő
Nufarm Hungária Kft.
www.nufarm.com/hu/kezdolap

Amennyiben szeretne ingyenesen és rendszeresen friss szakmai információkat kapni hasonló témakörben, regisztráljon itt!