Vadalma az idei „Év Fája” | Agrárágazat

Vadalma az idei „Év Fája”

Az egykoron gyümölcséért és faanyagáért egyaránt közkedvelt vadalma győzedelmeskedett és lett a 2017-es „Év Fája” az Országos Erdészeti Egyesület éves szavazásán. Az „Év Fája” kezdeményezés célja a figyelemfelkeltés és a megóvás.

Honnan az ötlet?

Immár 20 éve indította útjára az „Év Fája” mozgalmat az OEE, amelyet 2013 óta online szavazás keretében bonyolít le erdész tagtársak, erdész kollégák és szakmán kívüli érdeklődők részvételével. Mindez jó alkalom arra, hogy az OEE és az Év Fája Kuratórium által kiválasztott három „döntős” fafajról, majd később a győztesről, az adott esztendőben ismeretterjesztő és tudományos cikkek, népszerűsítő kiadványok jelenhessenek meg, ezáltal kicsit közelebb hozzák az emberekhez kevésbé ismert fafajainkat is. Emiatt elengedhetetlen szempont az erdészeti szakmán kívüli szervezetek bevonása is: így az „Év Fája” – az Év Madarához hasonlatosan – állandó elem lett általános és középiskolai tanulmányi versenyeken, erdei iskolák oktatásában, természetvédelmi témájú rendezvényeken és vetélkedőkön.  A 2010-es évek folyamán így kerülhetett középpontba az ezüst hárs, a tiszafa, a zselnicemeggy, a házi berkenye, a mezei juhar, a kocsányos tölgy és a mezei szil is.

Mit lehet tudni a vadalmáról?

A vadalmafára, a magyar erdők ritka különlegességére, leginkább rövid ideig, mindössze egy hétig tartó virágzásakor, esetleg termésérésekor figyelünk fel, egyébként rejtve marad szemünk elől. A vadalma általában 6-10 méter magasra növő fa, törzsátmérője életkorának végén 20-25 centimétert tesz ki. A 80-100 éves példányok már matuzsálemnek számítanak. Virágzatát április második felében, esős és hűvös időjárás esetén később hozza. Virágszíne sohasem tiszta fehér, hanem a rózsaszín különböző árnyalatait fedezhetjük fel rajta. Erős illatú virágait napközben méhek, reggel, este és hűvös napokon darazsak, éjszaka éjjeli lepkék porozzák be. A termése szeptember-októberben érik, 2–4 cm átmérőjű, éretten zöldessárga színű, esetleg pirossal árnyalt, íze nagyon fanyar, húsa kemény.

A vadalma szerepe

Amellett, hogy termése a télre készülő vadak egyik fontos tápláléka ősszel, az erdei biodiverzitás fenntartásában is fontos szerepe van a vadalmának, hiszen számos élőlény kötődik hozzá. Gyümölcséből annakidején zselé, almabor, pálinka és ecet készült, illetve magas C-vitamin tartalma miatt teát főztek belőle, amit láz, megfázás és hasmenés ellen javallottak.

Összeállította: Kalmár Nárcisz

Kapcsolódó cikkek

  • 2017.10.14. 08:00

    A másfél milliárd forintos projektben résztvevő független laboratórium, egyetem és más szakmai partnerek megvizsgálják a vizeket, üledékeket, a stresszhatásokat, a feldolgozási technológiákat, új, költséghatékony vizsgálati...

  • 2017.10.13. 10:20

    A növények kondícionálása, vagy biostimulátoros kezelése egyre több helyen része a termesztéstechnológiának. A magaktiválás azonban a gyakorlatban még nem eltrejedt...