fbpx

Varga: 300 milliárd forint élelmiszeripari fejlesztésekre

Írta: - 2014 szeptember 19.

A kormány a következő években mintegy 300 milliárd forintot fordít élelmiszer-ipari fejlesztésekre – mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken, Székesfehérváron, ahol felavatta a Mondelez International csoporthoz tartozó Győri Keksz új gyártósorait. Varga Mihály szerint a kormányzati támogatásokkal nemcsak a termelés bővülését és az új munkahelyek létrejöttét támogatják, hanem a magasabb feldolgozottságú termékek előállítását is. A kormány határozott céljának nevezte, hogy Magyarországot olyan sikeres ipari országgá tegye, amely helytáll a nemzetközi versenyben, fenntartható növekedési pályára áll és ezzel biztos megélhetést teremt a magyar emberek számára. „Erre csak akkor van esélyünk, ha a következő években az ipari termelésen belül jelentősen növeljük a magas hozzáadott értékű, illetve magas feldolgozottságú termékek arányát, vagyis erőteljesen támogatjuk ezeknek az ágazatoknak a térnyerését” – fogalmazott. A miniszter hangsúlyozta, hogy az élelmiszeripar Magyarország feldolgozóiparának egyik meghatározó ágazata: több mint 90 ezer embernek ad munkát, és 2013-ban, kerekítve, 3200 milliárd forint árbevételt állított elő. Az export árbevétel aránya is jelentős, tavaly 30 százalék feletti volt, és itt is növekedés figyelhető meg, hiszen az elmúlt öt évben több mint 8 százalékos bővülést ért el az ágazat – mutatott rá. Közölte, hogy az ágazat cégeinek adózás előtti eredménye is ennek megfelelően alakult: 2013-ban meghaladta a 70 milliárd forintot, ami több mint 30 százalékos javulást jelent az előző évhez képest. Varga Mihály elmondta: tények támasztják alá, hogy a kormánynak sikerült olyan szabályozási és gazdasági környezetet teremtenie, amely kedvez a növekedésnek és kedvez a hazánkban működő nagyvállalatoknak is. Örömének adott hangot, hogy „közös munkánk eredményeként erősödik a magyar gazdaság”. Hangsúlyozta, hogy az ország túllépett a recesszión, a növekedés egyre biztosabb lábakon áll, egyre egészségesebb szerkezetű és bővült az időhorizontja is. Hozzátette: ezt tükrözi, hogy az unió tagjai között Magyarországon nőtt legnagyobb mértékben a foglalkoztatottak száma, csökkent a munkanélküliség, és a gazdasági növekedés a második negyedévben hazánkban volt a legmagasabb. Elmondta, a feldolgozóipar kiemelkedően jól teljesít. Idén júliusban termelése 13 százalékkal emelkedett az előző évihez képest és havi bontásban is 10 százalék körüli növekedést mutat. A miniszter szerint komoly bizakodásra ad okot, hogy az ágazat összes rendelésállománya az idei év minden hónapjában jelentősen meghaladta az előző évi adatokat. Júniusban és júliusban például 20 százalékkal, amin belül a belföldi és az export rendelésállomány is emelkedett. Minden azt mutatja, hogy ebben az ágazatban továbbra is növekedéssel számolhatunk – tette hozzá. Varga Mihály kifejtette, a Győri Keksz nagy értékű fejlesztése is bizonyítja, hogy milyen sok gazdasági lehetőség van a magyar iparban: a beruházók bíznak a kormány gazdaságpolitikájában és értékelik a magyar emberek hozzáértését. Elmondta: a most megvalósult fejlesztés több mint 350 új munkahelyet hozott létre, és több száz családnak biztos megélhetést teremt. Philip A. Hodges, a Mondelez Europe szenior alelnöke kiemelte: a Mondelez International jelentős összeget, 2012 óta több mint egymilliárd dollárt fordított világszerte a gyártókapacitások fejlesztésébe. „Sok tényező döntött Székesfehérvár mellett, de leginkább a szakképzett munkaerő, a földrajzi elhelyezkedés és a stabil gazdasági környezet volt meggyőző” – fogalmazott, hozzátéve: a kibővített gyár egy hároméves projekt csúcsa, amely a fenntartható gyártás és a versenyképes termékek szimbóluma is egyben. Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester hangsúlyozta: Székesfehérvár büszke arra, hogy Magyarország egyik legfontosabb gazdasági központja, és ezt a kulcsszerepet sok kisebb és nagyobb, hazai és nemzetközi vállalat együttes teljesítménye adja. Köszönetét fejezte ki a Mondeleznek, amiért a város mellett döntött és beruházásával öregbíti Székesfehérvár nemzetközi hírnevét Európa számos országában. Mayer Gábor, a cég kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy a kapacitásbővítés után már nem csak Nyugat-Európa, hanem Magyarország és Kelet-Európa piacait is ellátják új termékeikkel. Három év alatt mintegy 50 millió dollárt, azaz több mint 11 milliárd forintot fektetett a Mondelez International európai szervezete a csoporthoz tartozó Győri Keksz székesfehérvári csokoládéüzemének fejlesztésébe. Három új gyártósort telepítettek, a 100 százalékban önerőből megvalósított új beruházás több mint 350 új munkahelyet teremtett a térségben. A beruházásnak köszönhetően igazi világmárkák „költöztek” a gyárba: a világon kizárólag itt készülnek a Milka és a Cadbury TUC, LU illetve Ritz kekszes csokoládé szendvicstermékei. A növekvő piaci igények kielégítésére a Mondelez nemcsak új gyártósorokat telepített, hanem új csokoládé silóval és csomagoló-, illetve alapanyagraktárral is bővítette az üzem területét. A három ütemben megvalósult új beruházás 70 százalékkal növelte a gyártókapacitást. A Mondelez International Inc. a snackek területén globális nagyhatalom, éves bevétele 2013-ban 35 milliárd dollár volt. A cég 165 országban van jelen, 30 ezer embert foglalkoztat és globális piacvezető a keksz, csokoládé, rágógumi, cukorka, kávé- és italporok területén. A Mondelez International magyarországi kereskedelmi képviselete, a Mondelez Hungária – jogelődjei révén – immár húsz éve működik Magyarországon. A cégcsoport hazánkban két gyárral rendelkezik: a Győri Keksz Kft. győri üzemében cukorkákat gyártanak, a székesfehérvári üzemben pedig például kekszeket, csokoládékat állítanak elő.

MTI 2014. szeptember 19.