Védelem, felújítás, egészség – itt a tanyaprogram! | Agrárágazat

Védelem, felújítás, egészség – itt a tanyaprogram!

Egészség- és ingatlanvédelem, épület-felújítás, energetikai fejlesztések és idegenforgalom – többek között ilyen és hasonló célokra lehet pályázni az idén hetedszerre meghirdetett Tanyafejlesztési Program összesen 1,2 milliárdos keretéből. A korábbinál alacsonyabb összegű alap célja továbbra is a tanyás térségek megerősítése fejlesztése.

 

Az idén csupán 1,225 milliárdos kerettel megnyíló Tanyafejlesztési Program (az alap 2013-ban például 2 milliárdból gazdálkodott) célterületenkénti végleges felhívásai csak később fognak megjelenni, de annyi már most kirajzolódik, hogy a cél a tanyán élők életszínvonalának, életminőségének javítása, a tanyai gazdálkodás megújítása, a gazdálkodási feltételek erősítése. Az érintett térségek Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg összes és Pest megye több járása. Az idén 7. alkalommal kiírt programban 500 millió fordítható az egyéni, 425 millió a közösségi pályázatok támogatására, 300 millió pedig a harmadszor meghirdetett zártkerti revitalizációra.

A célterületek között vannak a tanyák, a tanyás térségek megőrzését és fejlesztését célzó települési és térségi fejlesztések: tanyagazdaság-alapításés -fejlesztés,lakóépület-felújítás, lakó- és vagyonbiztonsági fejlesztések, illetve a tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése. Civil, önkormányzati és társulások ugyanúgy pályázhatnak a különféle, adekvát célterületekre, mint a tanyán élők. A támogatott tevékenységek között van még a tanyasi életet és gazdálkodást segítő szolgáltatás, például a tanyasi gazdálkodók tudásfejlesztése, nyitott tanyagazdaságok hálózatának és a tanyák idegenforgalmát erősítő szolgáltatások fejlesztése, tanyán élőket érintő esélyegyenlőségi programok, egészségügyi szűrővizsgálatok és ivóvíz-programok, tanyasi közösségi tér kialakítása,

a tanyán élő lakosokat érintő lakó- és vagyonbiztonsági eszközök, rendszerek, biztonságfokozó kommunikációs eszközök beszerzése, telepítése, szigetüzemű külterületi közvilágítás kialakítása tanyákra vezető bekötőutak kereszteződésénél és tanyasi buszmegállóban. Emellett szerepel a lehetőségek közt közműfejlesztés és gépbeszerzés, állattartási és növénytermesztési, illetve ilyen vonatkozású feldolgozó-kapacitásokat érintő támogatás. A célterületekre vonatkozóan külön pályázati felhívások készülnek, amelyeket a minisztérium a kormányzati portálon és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. saját honlapján az alaprendelet hatálybalépését követő harminc naptári napon belül tesz közzé.

Kapcsolódó cikkek