fbpx

Veszélyes szőlőbetegség miatt kezdődött légi permetezés Zalában

Írta: Szerkesztőség - 2013 szeptember 24.

Megkezdődött hétfőn a légi permetezés több mint 300 hektáron Zala megyében a szlovén határhoz közeli területen a szőlő aranyszínű sárgaság nevű fitoplazmás betegségét terjesztő amerikai kabócák ellen, amelyek nemrég bukkantak fel a térségben.

A Lenti-hegyet, Gosztolát és Kerkateskándot érintő állami védekezésről Jordán László, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnökhelyettese a helyszínen hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: a szőlő egyik legveszélyesebb fertőzését terjesztő rovar elleni védekezést európai uniós szabályok írják elő.

 

Veszélyes szőlőbetegség miatt kezdődött légi permetezés Zalában

 

A környező országokban, így Szlovéniában is jelen van évek óta ez a fertőzés, amelyet még időben sikerült felfedezni Magyarországon, így remény van a továbbterjedés megakadályozására – tette hozzá.

Kitért arra, hogy a laborvizsgálatok során két zalai helyszínen azonosított fertőzés ellen azért rendeltek el állami védekezést, mert a sok kistermelővel nehéz lett volna gyors egyeztetéssel megállapodni a védekezésben.

A gazdáknak azonban így is marad tennivalójuk, a következő két évben egyéni védekezésre is szükség lesz.

Valószínűleg az érintett birtokoktól mindössze néhány száz méterre fekvő határ szlovén oldaláról érkezett a kártevő.

Jordán László azt mondta: tudnak arról, hogy a szlovén hatóságok is figyelik a kórokozót, és folyamatosan zajlik ellene Szlovéniában is a védekezés.

Szabó Béla, a Zala Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának igazgatója kifejtette: egymástól másfél kilométerre, egy szőlőültetvényben, illetve egy művelésből felhagyott területen, a gazdanövényként ismert erdei iszalagban fedezték fel a kártevőt, ezért ezek egy-egy kilométeres körzetére terjed ki a védekezés.

 

Környezet- és egészségvédelmi megfontolásokból a három település térségében hétfő és kedd estére időzítették a légi permetezést.

Erről a települési önkormányzatok segítségével is tájékoztatták az érintetteket.

Az igazgató az MTI kérdésére elmondta: összesen 326 hektáron – ebből 113 a szőlő – permeteznek, gyakorlatilag egy hegyhát teljes hosszában.

Az érintettek pontos számára vonatkozóan azt mondta: összesen közel 3 ezer helyrajzi számon szereplő birtokra terjed ki a védekezés.

Elmondása szerint a kártevő először a szőlőfürtöket sorvasztja el, majd egy-két éven belül az egész tőkét.

Eddig csupán 22 szőlőtőkét, valamint az elhagyott területen az iszalagot kellett kivágni, hogy a fertőzés terjedését megakadályozzák.

Ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a szőlősgazdáknak már a betegség gyanúját is jelezniük kell a növényvédelmi hatóságnak.

 

MTI 2013. szeptember 23.