fbpx

Világító magyar szegfű és belga rózsaóceán

Írta: Szerkesztőség - 2018 július 13.

A dísznövények legrangosabb nemzetközi szakkiállítása, az IPM (International Pflanzen Messe). A világkiállítási rangra törő esemény helyszíne – mint mindig – Németország legnépesebb tartományának, Észak-Rajna-Vesztfáliának fővárosa, a Düsseldorf melletti Essen. A négy nap alatt 105 ezer négyzetméteren 45 ország 1564 kiállítójának ajánlataiban gyönyörködhetett több mint 57 ezer látogató a világ minden tájáról, még januárban. A nyári melegben nosztalgiázzunk egy kicsit a téli emlékeink között!


A dán Benedikte hercegnő mutatta be legújabb büszkeségüket, az „Ocean of Roses” rózsákat

Idén Dánia az IPM partnerországa

Több mint 100 dán kiállító mutatkozott be most. A megnyitón részt vett Benedikte hercegnő, akit uralkodójuk, II. Margit húgaként a „Királyi Fenség” cím is megillet. Ő azonban nem adott a protokollra, legfeljebb akkor, amikor ünnepélyesen lerántotta a fátylat a legújabb dán nemesítésű „Ocean of Roses” rózsákról. A trendi dísznövények versenyeztek is a „Kiállítás legjobbja” címekért. A dán Knud Jepsen cég két kategóriában is tarolt: övék lett a vágott virág és a virágos szobanövények kategória elsősége is. A nyertes virágok pontos neve is fontos lehet a hozzáértőknek, de az Olvasót ettől most megkímélném. Példaként, igazolásomul álljon itt talán a díjazott virágos szobanövény fajtája: Kalanchoe Interspecific Hybrid Queen® ElseFlowers Dean. A balkon- és egynyári dísznövényeknél a német Florensis nemesítését favorizálták. Évelő kategóriában a fehér virágú, szintén német Kientzler különlegessége lett az első, a tavasszal virágzó dísznövényeknél pedig a holland MNP Flowers. A díszfa- és díszcserje vonalon a német Helmers volt a nyerő.

Rendszeres kiállítók vagyunk Essenben

A magyar kollektív stand mindenből egy kis ízelítőt kínált. Sziklakerti évelő növények (Berger Trio Kft.), dísznövény szaporítóanyagok (Szőregi Virág-Dísznövény ÁFÉSZ; Plant Network Kft.) éppúgy láthatók, közelről megélhetők, tapinthatók voltak, mint a fenyők, tuják, cserjék és díszfák (Prenor Kft., Tahi Faiskola Kft.).


A dán stand tükrözi a kiállítás hangulatát

A Magyar Díszfaiskolások Egyesülete által koordinált kiállítóterekben vonult fel az Alsótekeresi Faiskola Kft., Bécsi Úti Díszfaiskola Kft., a Bíró Díszkert Kft., a Borostyán Bt. kelenvölgyi díszfaiskolája, a GASA GROUP Hungary Kft., a Gurisatti Faiskola Kft., a KEFAG Zrt. Juniperus Parkerdészete földlabdás örökzöldjeivel és színes cserepes cserjékkel, a Perintkert Kft. és a faiskolai nagykerrel foglalkozó Nursery Trade Union és Profi Partner 2003 vállalkozások.

A Szőregi Virág-Dísznövény ÁFÉSZ-szel együtt rózsatöveket, balkon- és dézsás növényeket kínált a Kocsis Flóra Szőreg Kft. is, az Innoflora Kft. pedig kész virágkertek létesítésére vállalkozott. A virágszektor különlegességét az ELWA Kft. – flAVATAR Trade sötétben világító vágott és cserepes virágai jelentették.

A védjegyoltalommal rendelkező, magyar fejlesztés alapján kezelt vágott virág, cserepes vagy stabilizált növény a fénnyel történő feltöltődés után sötétbe helyezve azonnal zöld vagy kétféle kék, a kezeléstől függően piros vagy fehér színben fluoreszkál, akár 30 percig is. Ha gyengül a fénye, a napon, lámpa alatt vagy mobillal újra feltölthető, így ismét világít! További feltöltés hiányában a látható fény átalakul halványabb tejfehér irányfénnyé, amelyet akár 4-5 órán keresztül is világít.


flAVATAR: zölden és kéken világító szegfűk

Dr. Tátrai György

CÍMKÉK szakkiállítás