fbpx

Víz világnapja – Fazekas: víz és erdő nélkül nincs civilizáció

Írta: Szerkesztőség - 2013 március 25.

Budapest, 2013. március 22., péntek (MTI) – A víz és az erdő szoros kapcsolatban áll egymással, és nélkülük nem létezhet civilizáció, ezért védeni, óvni kell mind a vízkészleteket, mind pedig az erdővagyont – hangoztatta a vidékfejlesztési miniszter pénteken Budapesten, egy díjátadó ünnepségen.

 

 

 

Fazekas Sándor kitüntetéseket adott át a víz világnapja (március 22.) és az erdők világnapja (március 21.) alkalmából tartott ünnepségen.

Kiemelte: Magyarország alaptörvénye védi a természeti erőforrásokat, köztük a magyar vízkincset és az erdőket is.

Idézte az alkotmányt, miszerint a vízkészlet a nemzet közös örökségét képezi, amelynek védelme, fenntartása és megőrzése a jövő nemzedékek számára az állam és mindenki kötelessége.

A víz jelentőségét mutatja az is, hogy az élelmiszerek előállításához általában jelentős mennyiségre van szükség.

Példaként hozta, hogy mintegy 1000 liter víz szükséges egy liter tej előállításához, egy kilogramm rizs megtermeléséhez pedig 2500-3000 liter víz szükséges.

Egy kiló kukorica megtermeléséhez 900 liter vizet kell felhasználni, a marhahús kilójának előállításához pedig mintegy 9 ezer liter víz felhasználására van szükség.

A miniszter aláhúzta: az erdők védelme, gyarapítása szintén fontos feladat, mivel az erdők csökkentik a klímaváltozás hatásait és kulcsszerepük van a biológiai sokféleség megőrzésében.

Kitért arra, hogy az év kiemelkedő eseménye lesz a Budapesti Víz Világtalálkozó, amelyet a Rio+20 folyamat részeként a magyar kormány szervez az ENSZ és a Nemzetközi Víz Tanács bevonásával.

Utalt arra is, hogy a közép-európai év jegyében Magyarország ad otthont a Közép-európai Kezdeményezés miniszteri találkozójának.

Ezen megtartják a Zöld növekedés – előtérben a vidékfejlesztéssel elnevezésű rendezvényt is.

A miniszter a víz, illetve az erdők világnapja alkalmából több mint félszáz kitüntetést adott át kiváló szakmai teljesítményekért.

 

MTI 2013. március 22.