A vízkárok és a talajvédelem kapcsolata – helyzetkép

Napjaink gyorsan változó, szélsőségesebbé váló időjárási viszonyai rávilágítanak arra, hogy milyen fontosak is volnának bizonyos régen alkalmazott, mára azonban elfeledett tevékenységek.

Ezek közé tartozik a vízerózióval érintett és veszélyeztetett mezőgazdasági művelés alatt álló területek vízrendezésének megoldása is. Ez nem pusztán a növénytermesztés sikeressége miatt elengedhetetlen – hiszen a növénytermesztés alapfeltétele a helyben meglévő, azaz erózió által el nem szállított humuszos termőréteg –, hanem a mezőgazdasági művelésű területek környezetében lévő lakóterületek épségének megőrzése szempontjából is. Nem egy esetben ugyanis a magasabban fekvő, lejtős térszínen elhelyezkedő szántóföldek talaját a nagy intenzitású csapadék lemossa a környező, mélyebben fekvő utcákba, károsítva a lakóhelyeket és infrastruktúrát, veszélyeztetve az emberi egészséget, valamint anyagi károkat is előidézve. A lehulló csapadékvíz általi erózió, lepusztulás és lemosódás kialakulásának okai összetettek. A természetföldrajzi tényezőkön túl az emberi tényezők is szerepet játszanak benne, kezdve mindjárt a haszonelvűséggel, azaz hogy a gazdálkodók a földjükből a lehető legtöbb hasznot termeljék ki. Ennek érdekében ugyanis minél kiterjedtebb területet vonnak művelésbe, mely sok esetben jár egykori árkok, füves és fás területek megszüntetésével, beszántásával és bevetésével. A birtokviszonyok átalakulása, a táblák közti utak megszűnése, a változatos domborzati viszonyok, az éghajlatváltozás és a közgazdasági tényezők egyaránt közrejátszanak abban, hogy napjainkban egyre sűrűbben jelentkezik problémaként a mezőgazdasági területekről lemosódó talaj lakott területeken való károkozása. A vízrendezés a felszínen elfolyó, vagy a mélyben mozgó víz elvezetésének olyan módja, mely a területek termékenységét hivatott óvni. A víz rendezési tevékenység a kedvező vízgazdálkodási állapot megteremtéséből, valamint a káros vizek elleni védekezésből tevődik össze. Tágabb értelemben a vízrendezés fogalomkörébe tartoznak a folyószabályozások, valamint a belvizek elvezetésének megoldása is. A vízrendezés a melioráció egyik fontos eleme. A melioráció azon tevékenységek gyűjtőneve, melyek célja kémiai, biológiai, fizikai vagy vízszabályozási tevékenységek által az adott terület termékenységének pozitív irányba történő befolyásolása, a kedvezőtlen tulajdonságok mérséklése vagy megszüntetése. Jelen írás a lejtős mezőgazdasági területek felszíni csapadékvíz-elvezetésének napjainkra jellemző problémakörét járja körül.


1. kép Vízmosás jellegű erózió

A vízerózió folyamata és következményei

A talajképződés egy igen lassú folyamat, a talajpusztulás viszont pillanatok alatt végbemehet. A vízerózió folyamata a csapadékhullással vagy hóolvadással veszi kezdetét. A beszivárogni nem tudó víz a lejtéssel rendelkező felületen utat talál magának, és megfelelő lefolyási intenzitás esetén a talaj felső rétegét magával sodorja a mélyebb területek (a lejtő alja) felé. A lefolyó vizek barázdás, árkos, extrém esetben vízmosás jellegű talajpusztulást idézhetnek elő (1. kép). A lefolyó víz a talaj legértékesebb szegmensét, a humuszban gazdag réteget viszi el, magával sodorva a kijuttatott növényvédő szerek és műtrágyák egy részét is. Ez amellett, hogy környezeti kockázatot jelent, gazdasági kár is. Tapasztalatok szerint súlyosabb eróziós károk keletkeznek egy hosszú, enyhe lejtésű területen, mint egy rövid, de nagyobb lejtéssel bírón.

A lejtő alján az energiáját vesztett víz lerakja a hordalékát, ezáltal a lejtő alsó szakaszán ún. szedimentációs felszín (leülepedett réteg) alakul ki.

Ez problémát okoz, ha az érintett területen emberi létesítmények találhatók (épületek, utca, burkolt utak). A lerakott hordalék miatt az építmények használhatósága csökken, emellett jelentős anyagi kár keletkezik. Így a lefolyó víz káros hatása egyrészt a helyben lévő humuszos termőréteg elhordásában, másrészt az elhordott talaj lerakási helyén előidézett károkozásban nyilvánul meg.

A vízrendezés szükségessége, módjai

A lejtős mezőgazdasági területek vízelvezetésének megoldása tehát a termőréteg helyben tartása, valamint ezen területrészek alatt elhelyezkedő lakott területek védelme szempontjából is szükségszerű. Elsődleges cél lenne a lejtős területeken történő vízlefolyás megelőzése: ez napjainkban nem könnyű feladat az egyre szélsőségesebbé és intenzívebbé váló csapadékhullás és a monokultúrás növénytermesztés adta körülmények között.

A kiemelten fontos megelőző tevékenységek közé soroljuk a megfelelően megválasztott művelési ágat, a megfelelő táblaméret kialakítását, a talajvédő művelési módok alkalmazását, valamint a jól összeállított vetésszerkezetet (bővebben lásd: Agrárágazat 2017. májusi szám, „Talajvédő gazdálkodás” c. cikk).

Ha a fentiek nem vezetnek kielégítő eredményre – illetve a már kialakult negatív helyzetet szeretnénk kezelni –, akkor érdemes műszaki beavatkozásokhoz folyamodni. A beavatkozások célja a csapadék lefolyási irányának és sebességének irányítása, a lefolyó víz hatásának mérséklése, illetve a már kialakult károk további növekedésének megakadályozása.

A vízelvezetést biztosító létesítmények lehetnek felszíniek (árkok) vagy felszín alattiak (talajcső rendszerek). Felszíni, árkos vízrendezést akkor indokolt alkalmazni, ha a vízkárokat kizárólag vagy nagyobbrészt a felszíni vizek (csapadék, mederből kilépő víz stb.) okozzák. A felszíni vízrendezés művei az utak, vasutak, burkolt felületek vízelvezető árkai, övárkok, záportározók, stb. A felszín alatti vízrendezési létesítmények, talajcsőrendszerek alkalmazására akkor kerül sor, ha a zömében kötött, agyag talajok vizenyősödését a talajvíz okozza. Ezek a területek jellemzően mélyebb fekvésűek, síkok. A talajcsőhálózatot bizonyos távolságokban elhelyezett szívócsövek alkotják, melyek a talajból a vizet gyűjtőcsövekbe, majd azokon keresztül valamilyen befogadóba (pl. vízfolyás, szikkasztó tározó) vezetik. Talajcsőhálózattal oldják meg a víztelenítést pl. repülőterek, ipartelepek, sporttelepek területén.

A vízrendezés alakulása Magyarországon

Az árkos vízrendezés szinte egyidős a mezőgazdasági műveléssel, hiszen a kezdetektől alkalmaztak a víz elvezetésére szolgáló árkokat. A felszín alatti vízelvezetés – azaz a talajcsövezés – kezdete hazánkban az 1850-es évekre tehető, amikor egyes források szerint Vas megyében, más források szerint Baranya megyében épült meg az első talajcsőrendszer. A tevékenység felfutott: az 1870es évekre 850 ha, míg az I. világháború végére már 26500 ha talajcsövezett terület volt hazánkban. A háború után megtorpantak az ilyen irányú munkálatok, majd az 1950-es évektől a gépesítés és a műanyagok térnyerésével, illetve a talajjavítás jogszabályi hátterének megteremtésével ismét megindultak a talajcsövezési munkák, melyeket a mezőgazdasági termelés növekedésének igénye is szorgalmazott. 1981-re már 40000 ha alagcsövezett terület volt az országban, melyet továbbiak követtek.

A tevékenység növekedését indokolta, hogy a mezőgazdaság fejlesztése nemzetgazdasági célként jelent meg, ezen kívül könnyítette a munkálatokat a nagyüzemi szerkezet, azaz hogy nagy területek voltak egy kézben. A termelőszövetkezeteknél és állami gazdaságoknál meliorációs terveket készítettek: a meliorációs mérnök egy kitanulható szakma volt, a hatóságoknál meliorációs felügyelők dolgoztak.

Változást a rendszerváltás hozott: a nagyüzemek felbomlottak, a birtokszerkezet megváltozott, felaprózódott. A vízgyűjtő területek rendezésével már a tulajdonosi és földhasználói kör változatossága miatt sem volt annyira könnyű foglalkozni. A már kiépített talajcsőrendszerek fenntartására sem fordítottak kellő figyelmet, újak pedig nem épületek. Így azt mondhatjuk, hogy Magyarországon az 1990-es évektől megszűntek a talajcsövezési munkálatok, a korábban kiépített rendszerek állaga pedig romlásnak indult. Ez a tendencia napjainkban is jellemző: a meglévő rendszerek részben feledésbe merültek, részben használhatatlanná váltak, funkciójukat vesztették. Újak építése a nagy költségek és az érdekek összeegyeztethetetlensége miatt nem jellemző.

Az árkos vízelvezetés módjai

Vízelvezető árok többféle formában is létesülhet: az árkok lehetnek földmedrűek vagy burkoltak, s létesülhetnek lejtésirányban vagy arra merőlegesen is. Az övárkok – mint a vízelvezető árkok egyik fajtája – a rétegvonalon, egymástól bizonyos távolságokban kialakított vízelvezető árkok, melyek a beléjük folyó vizeket nagyobb vízlevezetőkbe kötik. Legfontosabb céljuk, hogy a magasabb fekvésű területekről lefolyó, és a védendő területet elárasztással fenyegető vizek összefogását, és a terület határain kívüli elvezetését szolgálják. Az övárkokat célszerű füvesíteni a gyep talajvédő hatása miatt.

Az árokhoz kötődő létesítmény a gát, aminek funkciója kettős: egyrészt a hordalék megfogására, másrészt a mederesés csökkentésére, az árok további növekedésének megakadályozására hivatottak. Anyaguk, elhelyezésük és funkciójuk különböző lehet. A vízmosáskötés célja, hogy megakadályozza a már kialakult vízmosás továbbterjedését, illetve lehetővé tegye a vízmosás – rendezés utáni – vízlevezetőként való használatát. A tervezésnek ki kell térnie a vízmosásfej megkötésére, a vízmosásba kerülő hordalék visszatartására, a vízmosásfenék megkötésére és a vízmosás oldalának, fenekének és fejének fásítására.

Fontos szerep jut a hordalékfogó gátak beépítésének, illetve hordalékfogó tér kialakításának. A beerdősítést követően, amíg a fás szárú növények nem erősödnek meg eléggé, a vízmosásfejeket, feneket és oldalakat rőzse-, kő-, faanyagú fonatokkal lehet megkötni.

A felszíni vízelvezetést más erózió elleni védekezési módokkal – pl. agrotechnikai módszerekkel – is hasznos kombinálni. 5%-nál kisebb lejtésű területen a csapadékvíz elfolyásának megakadályozására és egyenletes elosztására célszerű szintvonalas művelést alkalmazni. Az 5-12%-os lejtőkön a szintvonalas művelés sáncolással vagy szalagos vetéssel társítható. A 12-17%-os lejtésű területeken a szintvonalas művelést már szalagos műveléssel és mélylazítással érdemes kombinálni. 17-25%-os lejtőkön pedig mindenképp ajánlott az erdő vagy gyepállomány alkalmazása szántó helyett.

Napjaink helyzete, problémái és a megoldási lehetőségek

Mára sajnos sokhelyütt a korábban kialakított felszíni és felszín alatti vízelvezető-rendszerek leromlása, feledésbe merülése, esetenként szándékos megszüntetése következett be. A talajcsőrendszerek fenntartása, karbantartása ma már nemigen jellemző: a csövek eltömődtek, nem alkalmasak a víz elvezetésére, és meglétükre már csak a felszínen lévő zavaró, művelést akadályozó kútgyűrűk emlékeztetnek. A nyílt árkok egy részére jellemző, hogy azokat – a megművelhető terület növelése érdekében, vagy mert évek óta nem volt rájuk szükség – művelésbe vonták, inkább beszántották. Ezeken a helyeken meglehet, hogy évekig nem jelentkeznek problémák, ám elég egy nagy intenzitású csapadék ahhoz, hogy az árkok szükségessége ismét világossá váljon. Az utóbbi hónapokban bekövetkezett vízerózió okozta kártétel példái közül két esetet emelek ki. 2018. május 2-án egy Váli-víz menti településen nagyjából 20 mm csapadék hullott le a hajnali órákban. A település szélső utcája a Váli-víz síkjának szélén helyezkedik el a vízfolyással párhuzamosan. Az utca vízfolyással átellenes oldalán a telkek egy magasabb térszín irányába emelkednek. A magas térszínen mezőgazdasági tevékenység folyik. Erről a részről az intenzív csapadék által megmozgatott termőréteg néhány óra alatt utat talált magának a befogadó (a Váli-víz) irányába – azaz az utca felé – és eltömítette az árkokat, átereszeket, átrohant lakóházak udvarain, és az utat is elborította. Összességében nagy károkat okozott: az árkok feltöltődtek, a házak udvarai, valamint az utak, járdák sárral borítódtak be, ezáltal funkciójuk csökkent (2. kép). Ennél az eseménynél a probléma több dologból fakadt. Egyrészt a magasabb térszínen elhelyezkedő szántók egy részének lejtése vegyes, valamint túl nagy (találhatók rajta 12, illetve 17%-os lejtésű részek is), így szintvonal szerinti művelése maximálisan nem valósítható meg.


2. kép Lefolyó víz által lehordott talaj károkozása településen

A területeket épp az idei évtől kezdték ugaroltatni (a támogatási rendszer miatt), így talajvédő növényállomány nem volt rajta (3. kép). Egy helyütt korábban működött egy lejtésirányra merőlegesen elhelyezett árokszakasz, ezt azonban már jó ideje nem tartották karban, és nem is a legkritikusabb helyen található. A területek más részén lejtésirányban futó sorokban napraforgó került elvetésre. A csapadék idején az amúgy is rossz talajvédő-képességű növény fejlettsége még csekély volt (4. kép). A magas területekről lefolyó vizek elvezetésére néhány, az utca irányába haladó árok kiépítésre került, és levezető funkciójukat el is látták. Azonban ezen árkok egy részének az utca túlsó oldalán a befogadó felé már hiányzik a folytatása, és nincs áteresze az utca alatt sem. Bizonyos árkokat az elmúlt időszakban megszüntetettek, vélhetően azért, mert úgy látszott, nincs rájuk szükség. Ezen kívül egy hosszú, keskeny, üres telken keresztül is tökéletes lefolyási irányt talált magának a víz. Végül pedig a probléma azon része, mely az eseményt előidézte, és melyet lokálisan befolyásolni nem lehet: a rövid idő alatt lehullott intenzív csapadék volt. Ezen a területen a probléma kezelésére többféle lehetőség kínálkozik. Az intézkedések egy része a szántóföldek használatával függ össze (talajvédő növényállomány, lejtésirányra minél inkább merőleges művelési irány, övárok kialakítása a szántóföld szélén, a völgyekben pedig gyepes vízlevezető kialakítása), más része a lefolyó víz irányítása révén az utca árokhálózatának optimalizálásával, rendszeres, hosszú távú karbantartásával és fenntartásával.2018. június 7-én és 8-án is egy Duna menti település üdülőövezetében elhelyezkedő utca környékére zúdult le rövid idő alatt nagymennyiségű csapadék. Az utca a Dunával párhuzamosan fut, a telkek emelkednek, felettük pedig magas térszín, plató helyezkedik el, melyen szántóföldi növénytermesztés folyik.


3. kép Barázdás erózió ugaron

A szántókról lefolyó, termőföldet magával hozó csapadékvíz beömlött egy telekre, majd a keskeny, betonozott beállón keresztül talált magának utat az utcára, ott lerakva a hordalékát: ezáltal az utca egy részét, valamint házak kertjeit jelentős mennyiségű sár borította be. A probléma itt is több tőről fakad. Egyrészt a plató peremén – mely néhol leszakadó partban folytatódik – a művelés sokszor egészen a peremig történik. Van olyan hely, ahol a szélső sor kukorica csupán néhány cm-re található egy eróziós árok fejétől. A térszín egyébként hosszú, enyhe lejtéssel bír. A telkek lejtésirányban kiosztottak, és – attól függően, hogy mekkora területet veszünk figyelembe – 7 és 12 közötti számú földhasználó gazdálkodik rajtuk. Nem egy telek igen keskeny, így a művelési irányt – mely a lejtésiránynak megfelelő – lehetetlen megváltoztatni.


4. kép Barázdás erózió kis fejlettségű napraforgóban

A kártétel idejében nagyobbrészt kukoricát, kisebb részt gabonát termesztettek a területen (5. kép). A plató peremén elvileg végigfut egy önkormányzati tulajdonú út, az út és a lejtős telkek között pedig fás sáv található. Az út azonban a valóságban már nem létezik, részben művelésbe vették, részben pedig a fás-bokros területbe olvadt bele. Az elöntéssel érintett utcát a tavalyi évben aszfaltozták le, és csapadékvíz-elvezető árokrendszert is kiépítettek. Problémát jelent a tulajdonviszonyok változatossága, így az önkormányzatnak telket kellett vásárolnia, melyen a levezető árkot meg tudta építeni. Az utca vízrendezési tervéhez kapcsolódva megterveztettek a szántóföldek peremén – az önkormányzati út mellett – egy övárkot, ami azonban a tulajdonviszonyok miatt nem tudott megépülni. A megoldásban jó kiindulási alapot jelent az önkormányzat pozitív és aktív hozzáállása (árkok kiépítése, vízelvezetési terv készíttetése, telek vásárlása árok építése céljából), azonban határozott nehezítő tényező a tulajdoni és földhasználati viszonyok változatosságából eredő érdekegyeztetés nehézkessége. Az eróziós probléma csökkentése itt is egyrészt a szántóföldi művelés során történő talajvédelmi intézkedések szaporításával (növényállomány, művelési irány, agrotechnika), másrészt egy övárok kialakításával, és az oda folyó vizek irányított elvezetésével vezethet eredményre. Az így kialakított állapot hosszú távú fenntartása kiemelten fontos. Extrém csapadékesemények ellen az ilyen területeken való védekezés nem könnyű, és talán nem is mindig lehetséges maximálisan, de azért találhatók módok, melyek a kisebb mértékű károkat mérsékelni, elhárítani tudják. Napjainkra tehát általánosságban jellemző, hogy a művelhető területek növelése érdekében sokhelyütt megszüntették a szántóföldi művelésű területeken lévő, korábban kiépített vízelvezető árkokat. A földhasználatok sokszor elaprózottak, mely nehezíti a vízgyűjtőszinten történő együttgondolkodás és cselekvés sikerességét.


5. kép Eróziós barázda két lejtésirányban művelt kukoricaföld határán

A művelési irányt befolyásolja – a lejtésviszonyok mellett – a területek megközelíthetőségét jelentő utak megléte is. A vízelvezető létesítmények kialakítása és fenntartása költség: ilyen célra alig akarnak befektetni a földhasználók, hisz a csapadékesemények következtében fellépő eróziós károk sűrűsége, nagysága előre nem látható, és viszonylag ritkán következik be.

Kiemelten fontos lenne:

  • megelőzés gyanánt megvalósítani a talajvédő termőföldhasználatot,
  • vízgyűjtő-szinten gondolkodni, és a vízerózióval sújtott területeken egész vízgyűjtőre építeni ki a vízelvezetést,
  • a szűkebb és tágabb részben érintettek együttműködése (helyben gazdálkodók és környéken lakók közös szerepvállalása anyagi és egyéb területen is),
  • a kiépített rendszerek hosszú távú fenntartása, rendszeres karbantartása és utógondozása.

Jogszabályi háttér

A vízerózióval veszélyeztetett területeken folytatott gazdálkodás jogszabályi hátterét fogalmazza meg „a termőföld védelméről” szóló 2007. évi CXXIX. törvény 36. §-a. Előírás, hogy szántó, ültetvény, valamint rét és legelő (gyep) művelési ágú földrészleten mely szabályok betartása szükséges ahhoz, hogy az eróziós károk megelőzhetők, illetve csökkenthetők legyenek. Ezek az előírások a következők:

1) szántó művelési ágú területen:

a) talajfedettséget szolgáló növényt kell termeszteni: ide értendők azok a kultúrák, melyek az év legnagyobb részében a területen találhatók, azt nem hagyják csupaszon, minél sűrűbb a sor- és tőtávjuk, gyökérzetük fejlett. Ilyenek pl. a pillangósok (lucerna), a gabona és különböző takarmánykeverékek.

b) a csapadék talajba jutását elősegítő művelési módot kell alkalmazni: ide értendő a talaj tömörödésének megakadályozása érdekében végzett agrotechnikai műveletek (pl. középmély lazítás és mélylazítás).

c) szintvonalas művelést kell alkalmazni: törekedni kell arra egy vegyes lejtésű területen is, hogy a döntő lejtésirányra merőlegesen legyenek a sorok kialakítva és a művelés folytatva.

2) ültetvényekben:

a) a terület döntő lejtésirányára merőlegesen történjen a telepítés b) a sorközök gyepesítésével, fedettségének biztosításával előzni meg a talaj lemosódását

3) rét, legelő (gyep) művelési ágú területeken:

a) a túllegeltetés megelőzésével óvni a meglévő gyepállományt, így biztosítani a jó talajvédelemmel bíró növényfedettséget

b) a gyeptakarót helyreállítani ott, ahol az már nem felel meg a talajvédelmi követelményeknek.

Amennyiben a fent leírtak már nem elégségesek az eróziós károk kezelésére, úgy a jogszabály drasztikusabb előírásokat tesz: a földhasználónak művelési ágat kell változtatnia (pl. egy szántóként használt területet fásítania kell), vagy a védelem érdekében gyep-, cserje- vagy erdősávot kell létesítenie, vagy pedig talajvédelmi műszaki beavatkozásokat, létesítményeket kell építeni. A törvény megfogalmazza továbbá, hogy az erózió elleni védelmet nyújtó terepalakulatokat, meglévő gyep-, cserje- és erdősávokat meg kell őrizni.

Pályázati lehetőségek

A termőföldek vízerózióval szembeni védelmét az Európai Unió is szorgalmazza, így több – témába vágó – pályázatot is kiírt a tagállamok gazdálkodói és szervezetei számára. Ezeket a http://www.palyazat.gov.hu oldal gyűjti össze. A weboldalon jelenleg az alábbi erózió megelőzést támogató pályázatok, és azok főbb jellemzői találhatók meg:

  • VP4-4.4.2.1-16: Vízvédelmi célú nem termelő beruházások: létesítmények kialakítása, fejlesztése Cél: területi vízvisszatartás elősegítése, a felszíni vizeket érő eróziós, deflációs hatások csökkentése, a kijuttatott anyagok lemosódásának mérséklése. Célcsoport: azok az aktív mezőgazdasági termelők, akik fejlesztési eredményei ökológiai, környezetvédelmi célokat szolgálnak. A projekt keretében megvalósítható tevékenységek: vízvisszatartást szolgáló létesítmények (vízelvezető árok, csatorna, átművelhető töltés), valamint erózióelleni védelmet biztosító létesítmények (terasz, sánc, padka, bakhát, talajfogó gát, gyepes gyűjtőárok, rőzsefonat, vízmosáskötés) kialakítása. Benyújtási határidő: 2019. február 22.
  • VP3-5.1.1.1-16: Éghajlatváltozáshoz kapcsolódó és időjárási kockázatok megelőzését szolgáló beruházások támogatása Cél: a klímaváltozás hatásaként, illetve a klímaváltozás eredményeként bekövetkezett katasztrófaesemények és kedvezőtlen éghajlati jelenségek (jég, fagy, vízerózió) kártételeinek megelőzése.

Célcsoport: bizonyos feltételeknek megfelelő mezőgazdasági termelést folytatók köre, valamint egy kollektíva, egy konzorcium vagy termelői csoport és termelői szervezet. A projekt keretében megvalósítható tevékenységek: jégesőkár, mezőgazdasági esőkár és fagykár megelőzésére szolgáló beruházások technikai háttere és telepítése. Benyújtási határidő: 2019. január 7.

Irodalomjegyzék a szerkesztőségben elérhető.

Győri Diána

Tartalom közti banner a cikk végére
no