fbpx

Karintia kalászos roadshow

Írta: Kalmár Nárcisz - 2017 július 31.

A Karintia Kft. idén is nagy sikerrel, több helyszínen rendezte meg országos „Kalászos roadshow” bemutató-sorozatát. Az ötödik, azaz a záró show-t 2017. június 6-án patinás környezetben, Nádasdladányon, a Nádasdy-kastélyban tartották meg.

A modern genetikán alapuló vetőmag-nemesítő és -előállító, terményfelvásárlással és inputanyag-nagykereskedelemmel is foglalkozó Karintia ügyvezetője, Bene Zoltán köszöntötte a vendégeket, majd pár szóban összegezte az idei rendezvénysorozat üzenetét.

Nagyon elégedett vagyok, hiszen a kft-nek fontos a tapasztalat, a gazdák visszajelzése, épp ezért nekünk is rendkívül hasznos egy ilyen rendezvény. Jelenleg országosan 50 kísérleti helyünk van és ebből 32-n kalászosokat tesztelünk. Büszkék vagyunk a kiemelkedő látogatottságra, ami a Karintia Kft. olvasatában azt jelenti, hogy a Pannon régióra nemesített prémium és bőtermő genetikára jelentős az igény – hangsúlyozta az ügyvezető.

A fajtaválasztás több egy rutinszerű döntésnél

Az általános szempontok mellett – úgy mint a télállóság, szárazságtűrés, betegség ellenállóság – meg kell találni egy egészséges egyensúlyt a bőtermő és a magas minőséget adó prémium fajták választása között. A Karintia mind bőtermő, mind prémium kategóriában bőséges kínálattal rendelkezik. Magyarországon az utóbbi időkben szinte csak a termésmennyiség vált első számú mércének. Nyilvánvalóan fontos, hogy sokat teremjen, de a beltartalmi szempontokat sem szabad elhanyagolni. Cégük olyan bőtermő fajtákat kínál, melyekkel könnyen elérhető az étkezési minőség.


A nap házigazdája Kauser Jakab, aki Sárkeszin lévő családi gazdaságukat képviselte, és az általános szántóföldi növények mellett idén szója és zöldborsó is került a vetésforgójukba.

Mióta van kapcsolatban a Karintia Kft.-vel, és mit termeszt a palettájukról?

A közös szakmai kapcsolatunk rendkívül friss, de persze gazdatársaimtól már sokat hallottam a cégről. Tavaly ősszel 140 hektáron vetettünk a portfóliójukból. Őszi kalászosok közül a gyengébb területekre Gaudio-t, a jobbakra Pedro-t, tavaszi búzából a Leguan-t, szójából pedig a Sinara-t próbáltuk ki. Illetve 5 hektáron elvetettük a Karintia által ajánlott fajtasort, amiben van bőtermő és prémium kalászos is. Amint látható, alapvetően a bőtermő fajtákra koncentrálunk. Több ismerős gazdálkodó ajánlotta a Gaudio-t, mondván: ennél a fajtánál megfelelő technológiával a mennyiség társul a minőséggel.

Korai vetés volt október elején, 8-10 nap alatt az összes őszi gabonát elvettettük. A Gaudio a gyengébb területeken is nagyon jól teljesít, és rendkívül ellenálló is, megkockáztatom: a kettő gombaölő helyett elég lett volna idén egy is, de majd jövőre… A Pedro pedig messze-messze a legszebb a határban. A tavaszi búza is kiemelkedő, gyönyörűen kalászol. Ha minden az eddigiek szerint halad, kiváló évet zárunk a Karintia fajtáival.

A Kalászos roadshow szántóföldi gyakorlati bemutatója Fejes Vilmos üzletágvezető segédletével zajlott, aki többek között felhívta a jelenlevők figyelmét a bőtermő négyesfogatuk újdonságnak számító GAUDIO fajtájára, melyet a „szálkás Balaton” jelzővel illettek, mivel a NAK termésgyőztes BALATON bőtermő képességét szálkás kalászokkal éri el. A Gaudio a tavalyi évben került köztermesztésbe, és jelenleg már a második legjobban értékesített Karintia fajta.

A prémium minőséget adó ADESSO őszi búza fő erényei a télállóság, a termésstabilitás, a kiegyensúlyozott lombozatnak köszönhető ellenállóság, korai kalászhányás és érés. Kimagasló hektolitersúllyal és ezermag-tömeggel rendelkezik. Beltartalmi értékei alapján a legnevesebb olasz malmok elvárásait is teljesíti. A szintén prémium minőség elérésére is képes MIDAS kiemelkedő termésmennyiséggel hálálja meg az intenzív termesztéstechnológiát.

A rendezvénysorozat és a nap méltó zárásaként a Karintia „királyi lakomájának” a kastély talán legimpozánsabb terme, a családi arcképcsarnok, az Ősök csarnoka adott otthont.