fbpx

135 éves az erdészeti képzés Ásotthalmon

Írta: Csomor Zsolt - 2018 november 19.

Immár 135 éve megszakítás nélkül működik Ásotthalmon az erdészeti képzés, ami azóta szép számú erdészeti szakembert adott hazánk számára.

Egy iskola hidat képez múlt, jelen és jövő között: továbbörökíti a múlt tudását, alkalmazkodik a jelen kihívásaihoz és átadja azokat az ismereteket és készségeket a diákok számára, amikre a jövőben szükségük lesz, mondta köszöntőjében Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese Ásotthalmon, a Bedő Albert Erdészeti Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 135 éves fennállásának alkalmából rendezett ünnepségen.

Az intézmény 1883-ban azzal a céllal nyitotta meg kapuit, hogy az akkori erdőtörvény rendelkezéseinek megfelelően olyan erdészeket képezzen, akiket az állami és jogi erdőbirtokosságokon alkalmazhatnak. Az iskola azóta folyamatosan működik, számos erdész szakembert adva az országnak.

A miniszterhelyettes az ásotthalmi iskolát példaértékűnek nevezte: 442 hektáros tanulmányi erdő, gépek és fóliaházak révén, rendelkeznek a színvonalas képzéshez szükséges feltételekkel, ahol a diákok szakoktatók segítségével sajátíthatják el a szakma fortélyait. A tanárok munkáját dicséri az országos versenyeken elért kiváló eredmények, míg az iskola vezetésének munkáját jól tükrözik a folyamatos fejlesztések, amelyet hűen példáz az ez alkalomból átadott, a kor színvonalának megfelelően felújított két tanterem is.

Farkas Sándor szólt az iskola névadójáról, az ország fő-erdőmesteréről, Bedő Albertről is, akinek 100 évvel ezelőtti haláláról is megemlékeztek a 135 éves fennállását ünneplő intézmény ünnepségén. Az ásotthalmi iskola csodálatos parkját alkotó fák a történelem tanúi: közülük több itt állott akkor is, amikor 1883-ban Ferenc József magyar király idelátogatott.

Összeállította: Csomor Zsolt

CÍMKÉK erdészet