fbpx

5 pályázat, 5 díj

Írta: - 2017 december 15.

Az AXIÁL Kft. is nevezett a 2018-as AgrárgépShow Termékverseny pályázatán, melynek eredményeit a szakkiállítás előtt publikálták. A bajai központú vállalkozás 5 pályázattal indult a megmérettetésen és végül 5 díjat nyert.

2017. december 15-én a Hungexpo Budapesti Vásárközpont Kerámia termében hirdették ki a hazai mezőgazdasági szaksajtó, illetve az országos sajtó képviselőinek a nyertes termékek és cégek neveit, majd szakmai prezentációk, rövid előadások, illetve interjúk keretében mutatták be a nyertes pályázatokat.

A 2018-as Termékversenyre összesen 36 pályázat érkezett, a legtöbben a Nemzetközi díj Gépesítés kategóriájában indultak, így a legtöbb elismerés is itt született. A zsűri kétfordulós értékelés után, komoly szakmai vitákat követően hozta meg döntéseit, melynek eredményeképp az AXIÁL Kft. 5 díjat is elnyert Gépesítés kategóriában.

Nemzetközi Termékfejlesztési Nagydíjat nyert a CLAAS LEXION kombájnokhoz készült CEMOS AUTOMATIC gépkezelő támogató rendszer, mely új CEBIS MOBILE terminállal és CEMOS AUTO THRESTING programmal segíti a vezetőt a hatékony betakarításban.

A CLAAS a LEXION kombájnokkal a betakarítási folyamatok magas szintű ésszerűsítésére és egyszerűsítésére törekszik. A CEMOS AUTOMATIC önállóan végzi el az optimális beállításokat: folyamatosan, függetlenül és automatikusan.

Az új CEBIS MOBILE 12 collos képernyőátmérője és érintőkijelzős felülete teljesen új kezelési lehetőségeket nyújt a CRUISE PILOT, a CEMOS DIALOG és a CEMOS AUTOMATIC kezelő támogató rendszerekhez.

A CEMOS AUTO TRESHING a cséplőrendszerek automatizálásának újabb mérföldköve. Az új kezelőtámogató rendszer teljesen automatikusan szabályozza a tangenciális cséplőrendszereknél a kosárhézagot és a cséplődob fordulatszámát.

Nemzetközi Termékfejlesztési Különdíjat nyert a Fendt 211 V Vario speciális erőgép.

A gyümölcs, komló vagy szőlőültetvénnyel rendelkező gazdák számára is itt a lehetőség, hogy az automata kormányzás ökológiai és ökonómiai előnyeiből profitáljanak! Az AGCO/Fendt a nagytraktorok highlight-jait a kisebb szériákba is integrálja, így a kompakt Fendt 200 Vario és 200 V/F/P Vario traktorokat most már automata kormányzással kínálja.

Két rendszer közül választhat a vásárló: ultrahangos sorvezérelt- vagy pozícióvezérelt közül. A sorvezérelt rendszer esetében a traktor egy beállított távolságot tart a növényektől a munkavégzés során. Ez tehermentesíti a vezetőt, aki teljes egészében a munkagépre koncentrálhat. A pozícióvezérelt megoldás esetében a traktor a műholdas technológia segítségével még rossz látási viszonyok között is +/- 2 cm pontosan képes haladni. A rendszer előnye a gép hatékonyabb kihasználtságából és a kisebb átfedésekből adódik.

Azonban a Tier3b károsanyag-kibocsátási előírásainak megfelelő 3 hengeres 3,3 literes AGCO Power motorral rendelkező traktorok több újdonságot is tartalmaznak. Ilyen az elforduló ventilátorlapátok segítségével visszafordítható hűtő-levegőáram, az 540E mellső TLT, a VarioActive kormányzás, az LS-szivattyúval szerelt új hidraulika rendszer vagy a LED munkalámpák és a padlófűtés. A nagytraktorokból átvett megoldások mindegyike a gépkezelő kényelmét és az erőgép hatékonyságának növelését szolgálják.

Nemzetközi Termékfejlesztési Különdíjat nyert a Manitou MLT 940 MLT 140 V+ rakodógép.

A Manitou a hannoveri Agritechnica kiállításon mutatta be új mezőgazdasági rakodógép szériáját, mely 2018. év elejétől lesz elérhető. Ezeknél a rakodógépeknél a ZF által gyártott fokozatmentes hajtómű hidrosztatikus erőátvitellel párosul, ez együtt biztosítja a 3,5-4 tonna teher gyors mozgatását.

Korábban azt vallották a Manitou-t tervező francia mérnökök, hogy nehéz terepen való anyagmozgatáshoz sokkal megfelelőbb megoldás a mechanikus hajtás, mint a hagyományos hidrosztatikus. Az új kombinációval (hidrosztatikus hajtás+CVT fokozatmentes váltó) viszont azokat a felhasználókat is meg tudja szólítani a gyártó, akiknek a gyorsaság és a dinamika mellett a finom és precíz manőverezhetőség is fontos.

A V+ rakodógépekben a motor és a hidraulikus teljesítmény is nagyobb, mint a powershift váltós gépekben. A V+ rakodókban dolgozó Deutz motor 140 LE, a hidraulikaszivattyú szállítási teljesítménye pedig 170 l/p.

Hazai Termékfejlesztési Prémium Oklevélben részesült a Framest Regular 4000 rövid tárcsás borona.

A munkaeszköz nagy sebességű munkavégzésre lett tervezve, optimális munkasebessége 10-12 km/h. A gép a középnehéz rövidtárcsa kategóriába tartozik, 610 mm-es gömbsüveg lapjai jó penetrációs képességgel bírnak, extra tömeg ráhelyezése nélkül. A megfelelően nagy átmérőjű csipkés levelek jó aprítást és keverést végeznek szélsőséges talajállapotnál is. A tárcsalevelek munkamélysége nagyon egyszerűen, hézagoló lemezek behelyezésével, illetve kivételével gyorsan-, könnyen beállítható.

Legegyedibb tulajdonsága, hogy a tárcsatartó karok szögének változtatása a hántási- és alávágási szöget kombinálja az adott körülményekhez leginkább megfelelő módon. A mellső- és hátsó tárcsasor egymáshoz viszonyított szöge és mélysége is változtatható. Így a gép mindig a talajtípusnak-, állapotnak, szármaradványnak megfelelően végezhet optimális munkát.

A Framest Regulart azoknak ajánlják, akik olyan gyorstárcsát keresnek, amit szélesebb felhasználási spektrumban is tudnak használni, szemben a piacon szereplő hasonló eszközökkel, például nagy mennyiségű szármaradvány bedolgozására.

Nemzetközi Termékfejlesztési Prémium Oklevélben részesült a Horsch Terrano GX kultivátor.

A GX egy 3- vagy 4-gerendelyes univerzális kultivátor, melynek húzástávolsága 28,5 és 31,5 cm közötti a vevői igényeknek megfelelően. Az új Terrano harmadik generációs TerraGrip rugósbiztosítású kapákkal rendelkezik, a kapatartók kioldóereje 550 kg. A Terrano GX-t úgy tervezték, hogy egysoros, illetve duplasoros lezáró hengerrel is felszerelhető, variálható legyen. A dupla hengersor lehet a jól ismert RollPack, az új RingFlex, vagy a szintén új SteelFlex. A Terrano GX kultivátorra műtrágya- és zöldtrágya-kijuttató egységet (MiniDrill) is fel lehet szerelni.

Az új típuscsalád két, régóta a termékpalettán szereplő típust fog fokozatosan kiváltani a következő években. Mindkét korábbi típus előnyeit ötvözve viszi tovább a szántóföldi kultivátorok egy meghatározó ágát.

Az AXIÁL Kft. a díjazott termékeket 2018. január 24. és 27. között kiállítja a közel 5000 négyzetméteres standján, a Hungexpo D pavilonjában, ahol számos más gépet, technológiai megoldást is szemügyre vehet az érdeklődő.

A Termékverseny díjainak ünnepélyes átadására az AgrárgépShow 2018. január 24-én 14:00 órai kezdettel megrendezésre kerülő megnyitó ünnepségén, a Hungexpo G pavilonjának Fórum színpadán kerül sor.

További információt a termékekről az AgrárgépShow szakkiállításon vagy a www.axial.hu honlapon kaphat!