Berek-Farm Kft. – Tisztaberek

„Sok itt a fiatal, mert megbecsüljük őket”

Az egykori téesz egy romos épületéből indult el az a sikertörténet, amit Bodó Csaba és fia, Gergő írtak azzal, hogy lépésről lépésre gyarapodva egy ma már 1600 egyedes állományt számláló tejtermelő gazdaságot hoztak létre. Pályázati forrásokra, a nyereség bölcs visszaforgatására ugyanúgy támaszkodik ez a folyamatosan stabilan működő gazdaság, mint az állattartás mellett folytatott növénytermesztésben megvalósított precíziós gazdálkodás előnyeire. A fejőházak, istállók, széna- és trágyatárolók mellett a 750 hektáros terület is munkát ad a családi gazdaságnak: nagy területen terem telepített fű, olaszperje, szemes- és silókukorica. A Bodó-gazdaság volt az első, amely hazánkból exportált tejet Romániába, s a tejágazat vissza-visszatérő gondjai ellenére ma is stabil szerződésekkel bírnak a napi 1 kamionnyi produktumra.

Szerencsénkre sok a fiatal, az innovációra, újra fogékony munkatársunk. Meg is becsüljük őket, mert nélkülük nem volna eredményes a 2013 óta fokozatosan kiépített precíziós gazdálkodási rendszerünk. Gyorsan beletanultunk, akár menedzsmentzónákról, tápanyag-kijuttatásról van is szó” - vallja apa és fia, akik gépállományukat is ennek megfelelően alakították ki.

Kattintson ide a galéria megtekintéséhez!

Legyen Ön is részese ennek a nagyszabású, komoly, mégis örömteli versengésnek azzal, hogy olvas, dönt és szavaz!

Munkára fel tehát, kedves Olvasónk! Kövesse figyelemmel ezt a nemes versengést a Magyarország Legszebb Birtoka honlapján

magyarorszaglegszebbbirtoka.hu
facebook.com/magyarorszaglegszebbbirtoka
facebook.com/agraragazat

és augusztus 1-31-e között szavazzon Ön is a kategóriajelöltekre!

Tartalom közti banner a cikk végére
no