fbpx

Betakarítás után elérkezett az idő!

Írta: Szerkesztőség - 2018 augusztus 14.

Talajmeszezési tudnivalók a ma gazdálkodója számára

Talajainkat a savanyító tényezők, savanyító hatások folyamatosan érik, napjainkban még intenzívebben, mint akár a közelmúltban is. A rossz vízgazdálkodás, a tömörödött, nehezen művelhető, vagy éppen szerkezet nélküli talajállapot, a kalciumhiány, és az ezzel párhuzamosan kialakuló savanyú kémhatás következménye. A pH-érték csökkenésével, a talaj savanyodásával a tápanyag-hasznosulás jelentősen romlik (1. ábra). A növényállományok sok esetben már igen korán mutatnak különböző stressztüneteket. A repce részben a sekély vetésmélység, kalászos növényeink sekélyebb gyökerezésük miatt más kultúrákhoz képest még inkább érzékenyek a termőhelyi viszonyokra, a talajállapotra, illetve az azon keresztül megnyilvánuló szélsőségekre.


1. ábra

Rendkívül fontos tehát a termelésünk alapját jelentő talaj helyreállítása, hogy újra megfelelő „formába hozzuk”. A helyreállított talaj kémhatás – pH – az egyik legfontosabb előfeltétele a megfelelően és hosszú távon eredményesen művelhető, jó szerkezetű, produktív talajállapotnak. A talaj kémhatását pedig helyreállítani mésszel lehet! Itt a kulcs- szó a helyreállítás. Több megoldás is létezik a talajok pH-értékének kedvező irányba való befolyásolására, de fontos leszögeznünk: a talajsavanyodás a talaj kalciumvesztésének következménye, így a kalciumot kell – mégpedig elegendő mennyiségben – visszajuttatnunk, az pedig a mészben van. Ezen túlmenően a meszezés, kalciumpótlás és a kémhatás semleges felé eltolódása következtében mérhetően javul a műtrágya hasznosulás is. Vigyázat, nem a műtrágyaszükséglet-csökkentésről, hanem a lelkiismeretesen kiszámított és kijuttatott műtrágya jobb hasznosulásáról beszélünk, tehát a növény felveszi és beépíti azt, amit kijuttatunk. A gazdálkodás költséghatékonysága tekintetében a kijuttatott műtrágya érvényesülése a terméshozamokban sarkalatos kérdés…

Ideális megoldás a probléma kezelésére a ma mezőgazdálkodói számára az aktív kalcium hatóanyagú (kalcium-oxid) TERRACALCO 95 szemcsés mésztermék.

A TERRACALCO 95 szemcsés szerkezetének és kezelhető hektáronkénti dózisának köszönhetően műtrágyaszóróval könnyen kijuttatható talajmeszező anyag, amely a talajban gyorsan fejti ki jótékony hatását. A savanyú talaj kémhatását a semleges irányba mozdítja el, javítja a talaj szerkezetét, vízháztartását, ezáltal a szélsőségekkel szemben – pl. aszály – ellenállóbbá teszi, és elősegíti a talajélet intenzifikálását, és javítja a műtrágya- hasznosulást. Legfőbb előnyei összefoglalva: gyorsan és pontos adagolással, egyenletesen, időben rugalmasan, mérsékelt talajtaposással kijuttatható, szállítható és tárolható, hatását gyorsan kifejtő talajmeszező anyag.

A meszezés pozitív hatásait megtapasztalni csak idő kérdése – mert jönni fognak. Olyan beavatkozásról van szó, amely már évezredekkel ezelőtt is bizonyított – és bizonyít azóta is, ott, ahol használják. A kalcium nem egy új, mesterségesen létrehozott valami, hanem az egyik legalapvetőbb építőelem – talajban és növényben egyaránt (sőt, ebbe a körbe mi magunk, emberek is beletartozunk…). Ha visszapótoljuk a savanyú talajokba, ahonnét eltűnt, a pozitív változások evidensnek – majdhogynem automatikusnak – tekinthetők. Lássunk hozzá mielőbb – a megoldás rendelkezésre áll.

Carmeuse Hungária Kft.

http://www.talajmeszezes.hu

30-436-0577