fbpx

Bevallási kötelezettség őstermelőknek is!

Írta: Csomor Zsolt - 2019 április 10.

Őstermelők figyelem: április 12-én lejár a negyedéves szociális hozzájárulási adóbevallások benyújtásának határideje!

bevallási kötelezettség

2019 elején megszűnt az egészségügyi hozzájárulás (eho): az eddig ennek alapjául szolgáló jövedelmek után szociális hozzájárulási adót (szocho) kell fizetni. A szociális hozzájárulási adóról szóló törvény előírja, hogy az őstermelők negyedévente kötelesek a szociális hozzájárulási adó bevallására és befizetésére.

A kötelezettséget a negyedévet követő hónap 12. napjáig kell elektronikus úton teljesíteni. A bevallás papíralapon nem nyújtható be. Az elektronikus bevalláshoz kiskorú esetében szükséges, hogy a törvényes képviselője meghatalmazást adjon az „EGYKE” néven elérhető nyomtatványon. Ennek kitöltését követően a szülő be tudja adni a nulla értékű bevallást.

A szabályozás alapján minden őstermelő köteles teljesíteni a bevallási és befizetési kötelezettségét. Az előírás alól kivételt képez, aki nem biztosított, és a bevétele nem éri el a 4 millió forintot, illetve ha biztosított, de nem választott magasabb járulékalapot, és a bevétele a 4 millió forintot nem éri el (ebben az esetben van negyedéves járulékbevallás, de az a szociális hozzájárulást nem érinti).

Közös őstermelői igazolvány birtoklása esetén az adóhatóság az egy főre eső szociális hozzájárulás mértékét vizsgálja. A köztartozásmentes adatbázisban szerepelők esetében kiemelkedő fontosságú a nullás értékű bevallás megléte, ezért minden esetben javasolja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a bevallások elkészítését a jelölt határidőig.