fbpx

Digitalizáció nélkül nincs élelem

Írta: - 2017 február 24.

Az idei PREGA Konferencia és Kiállítás az agrárium digitalizációjával kapcsolatos kihívások kérdéseivel foglalkozott. 90 hazai és nemzetközi előadó, 30 szakmai kiállító és több mint 500 résztvevő – ez a III. PREGA számokban.

A mezőgazdaság digitalizációjával foglalkozó legnagyobb hazai rendezvény alapvető célja, hogy bemutassa azokat a technológiai és informatikai megoldásokat, amelyek felkészítik a magyar gazdálkodókat a változásokra. Miközben a népesség létszáma folyamatosan növekszik és élelmiszer igénye ezzel párhuzamosan nő, a mezőgazdasági termelésre egyre kisebb terület áll rendelkezésre. A kitörési pont a hatékonyság növelése lehet, amely a digitális technológiák alkalmazásával érhető el.

Az idei PREGA Konferencia és Kiállítás az agrárium digitalizációjával kapcsolatos kihívások kérdéseivel foglalkozott. 90 hazai és nemzetközi előadó, 30 szakmai kiállító és több mint 500 résztvevő – ez a III. PREGA számokban.

Ahogy a T-Systems Magyarország Zrt. képviseletében Lukács László agrárszakértő fogalmazott: “Az információtechnológia és a digitalizáció az élet minden területére hatással van, egyre nagyobb szereppel bír az agráriumban is: rengeteg alkalmazás, megoldás született az utóbbi években, amelyek hatékonyabbá teszik a gazdálkodást, miközben ontják magukból az adatokat.”

“Ebben az új, adatalapú rendszerben kell lépést tartanunk a világ mezőgazdaságával” – emelte ki Bolyki Bence a PREGA konferencia-sorozat alapítója és főszervezője. “Az agrártársadalom nem ért az informatikához, s az informatikusok nem értenek a mezőgazdasághoz, a siker záloga csakis az együttműködés lehet. Az együttműködés, melynek révén a magyar mezőgazdaság növelve a hatékonyságát, a digitalizáció nyertese lehet. A mezőgazdaság digitalizációjával megvalósul, hogy a gazdálkodók könnyebb és gyorsabb munkavégzés mellett, a hosszútávra eltárolt adatok segítségével kiszámíthatóbb és biztosabb termelést folytassanak. “

Bolyki Bence a PREGA konferencia-sorozat alapítója és főszervezője.

A kiszámíthatóság agrárfinanszírozási oldalról is nagy jelentőséggel bír, Hollósi Dávid az Erste Agrár Kompetencia Központ vezetője előadásában úgy fogalmazott: “Ne csak a földön, hanem a fejben is gazdálkodjunk precízen. A precíziós gazdálkodásnak költség kontroll mellett kockázat csökkentő hatása is van, hiszen például egy jól feltöltött talajban fejlődő növény jobban ellenáll a szélsőséges hatásoknak, így a vállalkozás képes lesz arra, hogy legalább részben kiküszöbölje az eltérő évek időjárását. Ez a banki finanszírozás szempontjából akkor jelent sokat, ha a termelő vállalkozás meg tudja mutatni, hogy ez neki mennyi eredményt hozott vagy fog hozni egy hosszabb időtávban. Aki ezt a gazdálkodási módot alkalmazza, illetve transzparensen bemutatja az eredményeit, kisebb ügyfélkockázati profilt és egyben jobb minősítést érhet el a bankoknál. Az ügyfél szempontjából ez kisebb fedezeti elvárást és kisebb kamatot jelent. Gyakorlatilag az ügyfelek minősítésekor a banknak egyre inkább az lesz a fontos, hogy tud-e jósolni a jövőre vonatkozóan – minősítésben érvényesíteni a vállalkozásba kódolt jövőbeli teljesítményt. A precíziós gazdálkodást nem kötelező alkalmazni, de úgy látjuk, hogy el kell indulni ezen az úton mindenkinek, az egész termelői körnek. Biztosnak látszik, hogy a következő 10-20 évben ez a változás végbe fog menni, ha akarjuk, ha nem.”

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke beszédében kiemelte: „A precíziós gazdálkodás kiemelkedően fontos szerephez jut az elkövetkezendő években, hiszen a jövő mezőgazdaságának alapja az új erőforrások hatékony alkalmazása, a tudásintenzív mezőgazdasági technológiák használata, az energiatakarékos termelés, valamint a folyamatos oktatás és képzés. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladata, hogy megismertesse a gazdálkodókkal a legújabb innovatív technológiákat, módszereket, illetve felhívja a figyelmüket az alkalmazásukkal járó előnyökre, vagy éppen azon hátrányokra, amiket azzal szenvednek el, ha kimaradnak a használatukból.”

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke

Lengyel Zsolt, a Pannonia Ethanol kereskedelmi igazgatója előadásában rávilágított arra, hogy a precíziós gazdálkodás nemcsak egy divat vagy egy lehetőség, hanem szükségszerű lépés, amit három oldalról is alá lehet támasztani. Egyrészt a Föld túlnépesedik, azaz a mezőgazdaságnak 2030-ra 8,5, 2050-re 9,7 milliárd embert kell élelmiszerrel ellátnia. Másrészt a bolygó erőforrásai végesek, egyszer kimerülnek, a végtelenségig nem lehet intenzív módon bővíteni a mezőgazdasági termelést. A harmadik pedig, ami a magyar mezőgazdaság számára különösen fontos, hogy az Európai Unióban a közös agrárpolitika költségvetése várhatóan jelentősen csökken, ami kényszert is jelent a hatékonyabb termelésre. Mindhárom kérdésre a precíziós gazdálkodás kínál megoldást. Tehát hogy növelni lehessen a termelést, ugyanakkor kisebb mértékű legyen az üvegházhatású gázok kibocsátása, és mindez nagyobb fokú gazdasági hatékonyság mellett történjen, csak a precíziós gazdálkodással lehetséges. Az ipar szerepe pedig azzal válik megkerülhetetlenné, hogy stabil keresletet támaszt a terményekre. Ezzel az egész agrárium finanszírozhatóbbá és kiszámíthatóbbá válik, biztosabbak a források a precíziós gazdálkodáshoz. Az ipar és a mezőgazdaság egymásrautaltsága így kölcsönös.

Harsányi Zsolt a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének elnöke és egyben a PREGA aranyfokozatú támogatójának az Axiál Kft.-nek tulajdonosa, az agrárium munkaerőpiaci nehézségeire is felhívta a figyelmet. Megnyitó beszédében hangsúlyozta: “A mezőgazdaságban tízből kilenc gazda szakemberhiánnyal küzd. A hiány egyik válaszlépése a mezőgazdaságban is bekövetkező digitalizáció, az adatok folyamatos rögzítése. Már körvonalazódik, hogy ezek felhasználása hozhatja el a gazdálkodók részére a hatékony segítséget. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy ezekkel a megoldásokkal is csak csökkenthető, de meg nem szüntethető a szakemberek hiánya.” A MEGFOSZ évek óta munkálkodik azon, hogy minél több fiatal számára tegye vonzóvá a szakmát, ezért is hívták életre a „Legyél Te is Mezőgépész!” kampányt. Harsányi Zsolt szerint az élethosszig tartó tanulásnak ma már életformának kell lennie.

Harsányi Zsolt a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének elnöke és egyben a PREGA aranyfokozatú támogatójának az Axiál Kft.-nek tulajdonosa

A konferencia a precíziós szántóföld, állattenyésztés és kertészet szekciókban nemcsak a gyakorlatban alkalmazható tudást közvetített a gazdaságuk fejlesztésében elkötelezett termelők számára, hanem első alkalommal a PREGA Science eseményen a tudományos szakemberek is megvitathatták kutatási eredményeiket és tapasztalatot cserélhettek.

A III. PREGA Konferencia az Agroinform.hu mezőgazdasági portál és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közös szervezésében, az Axiál Kft. az Erste Bank Hungary Zrt., a T-Systems Magyarország Zrt. és a Pannonia Ethanol Zrt. támogatásával valósult meg.

Bővebb információ: www.prega.hu
Fotók: Agroinform.hu

Sajtókapcsolat:
Ötvös Edina, PREGA PR-menedzser PR Positive, 1054 Budapest Szemere utca 19. I. em. 3. E-mail: [email protected] Telefon: +36-30-207-7605