Elfejtett gyümölcsünk: az eperfa hasznai

A selyemtől a gyógyíron át pálinka-alapanyagnak is használják világszerte

Sajnos fogyatkozik a népesség azon része, amelynek gyermek- vagy felnőttkorában még megszokott látvány volt a gazdasági udvarban vagy a tanya körül terpeszkedő eperfák sora. Az elvirágzásra alig figyeltek, pedig léteznek egyivarú fák, valamelyiken mindkét virágzat előfordul, másokon csak hím vagy termős barkák vagy fejecskék (utóbbiból fejlődnek ki az áltermések). Botanikai értelemben a gazdák nem foglalkoztak annak eldöntésével, hogy adott fa vajon melyik fajhoz tartozik, milyen virágbiológiai jellemzőkkel rendelkezik. Viszont annál inkább figyeltek arra, hogy a fák hogyan teleltek. A valódi fehér eprek éves vesszői, rügyei érzékenyek, egy-egy erősebb téli fagyos periódus után az epernek olykor csak a 2-3 éves részeiből tud fakadni.

Évezredes múlt, modern hasznosítás

De hát sok érdekes megfigyelése van annak az embernek is, akit az ’50-es években megérintett a selyemhernyó-tenyésztés minden öröme és bánata. A legfontosabb eperfafaj Kínából származik: ez a fehér eper. Mára szinte az egész világon elterjedt, sőt már az amerikai vörös epret szinte kiszorítja Észak-Amerikaterületéről. Genetikai anyagának védelmére komoly kutatási programokat indítottak az USA-ban és Kanadában. Pedig a fehér eper lombján élő selyemlepke hernyói kiváló minőségű fonalat készítenek a gubó szövésekor. A selyem kultúrtörténetéből úgy sejthető, hogy legkevesebb 4-5000 éves múltja van ennek a komplett állattenyésztési és növénytermesztési ágazatnak.

A fehér eper művelésének nem egyedüli célja volt a selyemhernyók takarmányozása, igaz, a fákat erősen csonkolták, 2-3 éves ágakat általában a levéllel együtt gyűjtötték. Kínában, Indiában és sok más vidéken mégsem érte be annyival az ember, hogy takarmányozásra használták volna. A terebélyes korona bőven viselt nagyobb termőfelületet, amelynek viszont tekintélyes gyümölcstermése is volt. Évszázadok során – különösen, amikor már Európában elterjedt – főleg olasz, balkáni, spanyol és részben török vidékeken a szinte savmentes gyümölcsű változatoknál jobb, enyhén savas és a vad alakhoz hasonlóan, édes fajtákat állítottak elő. Nálunk a selyemhernyó-tenyésztés az 1840-es években volt, a nagy mennyiségű gubót a fővárosi, tolnai, baranyai és délvidéki üzemekben dolgozták fel. A II. világháború után még volt egy kisebb fellendülés, de az 1992. évi fellendülés elmaradt kellő szakismeret és takarmány hiányában.

Finom, tápláló, gyógyító

Nyilvánvaló, hogy a fák termését, a csemegefajták gyümölcsét nem győzte az ember elfogyasztani. A fákat rázó gyerekek reggelijét is biztosította egy karéj kenyérrel; a szép és nagy gyümölcsökből sok háztartásban befőttet, gyakrabban lekvárt főztek. Épp Cegléden – az ún. Ugyerben –, ha a szőlő elfagyott, a dűlőutak mentén és a szőlőkbe is ültetett eperfák gyümölcsét nádszöveten vagy ponyván felfogva összegyűjtötték, ritkán bor, de annál gyakrabban pálinkanyersanyagnak használták. A gyerekek azért rázták meg a gazdasági udvarban, a tanya körül a fákat, mert mindig voltak választási malacok és süldők, de a hízóknak is legalább napi két alkalommal remek takarmánya lett az epergyümölcs. Arra is rájöttek, hogy a levele gyulladásos bajokra, cukorbetegek számára jótékony hatású teát ad; a megbízhatóságát igazolja, hogy a gyógyszerészeti könyvek is a drogok között szerepeltetik.

Az eperfák nagy kort megélhetnek, hazánkban is számos több évszázados példányt ismerünk, bár azok nem mind fehéreperfajhoz tartozók, akadnak fekete eprek is. Annak gyümölcsértéke jobb, mint a fehér epernek, mert kiváló a sav felhalmozása. Ha valamivel alacsonyabb is a cukortartalma, fogyasztási értéke mégis magasabb; a két faj vizsgált beltartalmi adatait lásd a táblázatban!

Perzsiától Indokínáig

Az igazi fekete epreknek csak a vad alakját használták szeszforrásnak. Ez azért is kényes kérdés, mert vallási okokból, a tradicionálisan mohamedán országokban, ahonnan e faj származik, inkább csak tilalmas módon használhatták fel a gyümölcsét. Sok tekintetben, főleg a gyümölcs beltartalmi értékek szerint a himalájai vagy tibeti epernek hosszú, hengeres áltermései a fekete eperhez állnak közel pomológiai értelemben. Épp arrafelé, Észak-Indiától Indokínáig sok vidéken a gyümölcsét ugyanis szeszforrásnak használják; mivel nagyon törékeny a húsa, és emiatt nem lehetséges megfelelően szállítani. Törökország és néhány közép-ázsiai ország viszont képes olyan eperfajtákat is termeszteni, amelyeknek friss gyümölcsöt piacra viszik. Anatóliában, s főleg a Földközi-tenger partszegélyi települések piacán gyakran látni piaci árusokat, akik még fehér eperrel teli ládáikból is kínálják a fa-epret. A vörös eper hasznosítását, amerre módunk volt vizsgálni, nem találtuk jellemzőnek.

Jeszenszky Árpád szerkesztésében jelent meg 1972-ben a fehér eper és társai kultúr-flóra kötet. A szerző említi maga is, hogy DélPest és az akkori Szolnok megyében a lombjáért termesztett fehér eper mellett a gyümölcséért is hasznosították a főbb eperfajok fajtáit. Mindkét faj esetében az olasz eredetű fajták domináltak, ma már ezeket nem tartják számon, legfeljebb jelzik, hogy melyik fajhoz tartoznak.

Epercefre

Aki valaha próbált epergyümölcsből cefrét készíteni, ismeri a gyümölcs kényes voltát. Szinte már az érés pillanatában elindul az erjedési folyamat. Ezt a lajtos kocsival is epret gyűjtő gazdák úgy védték az azonnali erjedéstől, hogy kénsavazták a cefrét; ugyanis a cefre lúgosan nagyon hamar esetesedni, sőt penészedni is kezd.

Lényegében a cefrekészítés szakszerűsége szabja meg a nyerhető pálinka minőségét. 1928/29-ben 2621 hl absz. alkoholnak megfelelő pálinkát készítettek Magyarországon, aminek legalább a kétszerese volt az a mennyiség, ami eperpálinkaként került fogyasztásra és forgalomba. Az 1940-es években már csak valamivel 1000 hl felett volt annak mennyisége. A visszaesést nemcsak a háborús évek (bár az is), hanem az eperfák számának csökkenése és a munkáskéz hiánya okozta. Hiszen 1929ben volt 20,3 millió szilvafa és 16,8 millió almafa, az eperfák száma pedig meghaladta a 13 millió db-ot. Cegléd, Törtel, Jászkarajenő, Vezseny, Tószeg, Tiszaföldvár, Cibakháza, Abony, Tápiószele térsége nagy méretekben foglalkozott pálinka eper termesztéssel. Szerencsés véletlen folytán a ’70-es évek végén még Cegléden a pénzügyőrség nem selejtezte ki az ún. SZÜNY (szeszüzemi nyilvántartási) -könyveket. Ezekből és a főzdék anyagából így 1980-1994 közötti években főzetett ceglédi eperpálinka mennyiségéről pontos adataink vannak (lásd a táblázatban!).

A szegény ember mazsolái

A fekete eper hajtásai tejnedvet termelnek inkább, mint a fehér eperé. Az areája viszont nem Kína, hanem Irán, Afganisztán vidéke, lombja sokkal kevésbé alkalmas a hernyók számára. Pitestiben és Isztambul elővárosában, Yalovában található fekete eper fajtáknak génbankja – többek között tenyér méretű levelekkel tűnt ki néhány fajta. Törökországban, Közép-Ázsiában, különösen Iránban és Kirgiztánban, Nepálban, Indiában kedvelt gyümölcs, piacra is viszik. Viszont a fehér epernél kényesebb az áltermése, a legkisebb törődés után veszít levet és megindul az erjedése és penészesedik.

Kellemes ízű az újvilági származású vörös eper. Vele kapcsolatban a pomológiai kifogások a következők: gyümölcse kicsi és genetikailag labilis, viszont az amerikai szövőlepke sokkal kevésbé károsítja, mint a fehér epret. Újabban dísznek alkalmas fajták létrehozásában használják a világon. Mialatt egészen apró és fekete gyümölcsű vad alakokkal találkozhatunk, azokat is meg a vörös epret a Tisza-völgy középső részén hagyományt őrizve, az epret aszalják. Elnevezték – nagyon találóan – a régiek a szegény ember mazsolájának (ma Tisza-tó környéki településekben) az ilyen epret.

Az eperfa értékes és szép rajzolatos. Ha megfelelően kezelik a fáját, jóminőségő törzset nevel, amit mindig is nagyon kedveltek a kádárok. A benne érlelt pálinka szép sárgás színt kap, sőt még a faanyagból kiold a nyers pálinka olyan anyagokat, amelyek sajátos zamatot adnak italának. Ezen van némi vita a szeszmesterek között, hogy évekig viszont nem érdemes fahordóban tárolni a pálinkát. Ha a mértékkel nincs baj, akkor inkább célszerű apródonként meginni.

Surányi Dezső

Tartalom közti banner a cikk végére
no