fbpx

Ha siet, most sokat nyerhet

Írta: Szerkesztőség - 2018 május 03.

A hónap végéig akár 65%-os támogatást kaphatnak a gazdák a mezőgazdasági károkat fedező biztosításaikra. Országosan hatalmas összegekről van szó az agrárkárok terén: a biztosítók 2016-ban például 6 milliárd forintot csengettek a növénykárokra.

Évente ötezer eset

A klímaváltozás – vagyis az extrém időjárási anomáliák – korában egy mezőgazdásznak sem kell mondani, miért éri meg biztosítást kötni az érzékenyebb kultúrákra. A legtöbb kárt jellemzően a fagy, a jégeső, a viharok okozzák. A biztositomagazin.hu összegzése szerint 2016-ban például 5 ezer(!) kárbejelentés nyomán több mint 6 milliárd forint biztosítási kifizetés történt. Nem véletlen, hogy nőtt a biztosított termőföldek aránya.

Van mit óvni

A folyamatot elősegíti, hogy a korábbi 3 milliárddal szemben 2016 óta már 4 milliárd forint díjtámogatás ösztönzi a gazdálkodókat arra, hogy növényeiket biztosítsák az időjárási károk ellen. Egy korábbi jogszabály-módosítás révén ráadásul legfeljebb 65%-os támogatásban részesülnek azok a termelők, akik díjtámogatott mezőgazdasági biztosítást kötnek – illetve azok, akik május 31-ig megkötik e támogatott biztosítási formát.

Biztosítói tapasztalatok szerint egy-egy természeti kár akár 30-50%-os terméshozam-kiesést is okozhat, s hazánkban éves átlagban bő 100 milliárdos kár a következmény.

Kohout Zoltán