fbpx

Kettős ünnep Gyulán

Írta: Kristóf Imre - 2019 január 14.

150 éves a Gyulai kolbász, hatmilliárd fölé nőtt a Gyulahús forgalma

gyulai kolbász
Gyulai páros kolbászok

Hat éve még a létért küzdött a gyulai húsipar, 2018-ban azonban már hatmilliárd forintot meghaladó árbevételt ért el a város tulajdonában lévő Gyulahús Kft., amely a felszámolás sorsára jutott húskombinát termelését élesztette újjá. A 2013-as indulása óta nyereséges cég jelentős forgalomnövekedéssel tudta megünnepelni a gyulai kolbászkészítés 150. évfordulóját, és újabb beruházásokra készül.

1868-ban jött létre Gyulán a vágóhíd, így a Gyulahús az egyik legnagyobb múltra visszatekintő hazai húsüzem, az itt gyártott Gyulai kolbász pedig az egyik legrégebbi, ma is létező és közkedvelt magyar márka. Néhány évvel ezelőtt azonban nem sok hiányzott ahhoz, hogy az országban szinte mindenki által ismert Gyulait gyártó üzem ne érje meg a 150. születésnapját. 2012-ben felszámolás sorsára jutott a húskombinát. A Gyulai megmentésére a város létrehozta a Gyulahús Kft.-t, a kormány 1,8 milliárd forintos támogatásából megvásárolta az üzemet, a berendezéseket, valamint a márkát, majd az új cég keretei között újra felfuttatta a termelést.

A híres Gyulai kolbász receptje

Hajduk Zoltán

Hús töltése

Külföldön is keresett a Gyulai

Szalámik szárítása

A húsiparba a termelés, a munkahelyek és a tradíció megmentése érdekében beszálló Gyulai Önkormányzat hosszú távú befektetésként tekint a Gyulahúsra, amit az is mutat, hogy a képződő nyereségnek (2017-ben 305 millió forintnak) a jelenetős részét évről-évre visszaforgatja a cégbe, így a Gyulahús az elmúlt időszakban folyamatosan korszerűsíteni tudta a gyártását.

Az üzem

Gyulahús számokban

(millió forint) 2013 2017
nettó árbevétel 3837 5740
adózott eredmény 27 274
jegyzett tőke 830 853
saját tőke 857 2285
CÍMKÉK