fbpx

Kézzelfogható közelségben mindaz, ami érdekel

Írta: Szerkesztőség - 2018 június 08.

Nem csoda, hogy legtöbben szívesen ellátogatunk különféle mezőgazdasági programokra, mert ezeken az eseményeken jellemzően minden számunkra fontos információt egy helyen és egy időben, sűrített formában megtalálunk. Lehetőség van szemügyre venni az újdonságokat és színes-szagos betekintést kapni a termékek hasznosságáról, megbízhatóságáról, kérdéseket feltenni, sok esetben pedig a gyártók még kedvezményekkel is kedveskednek a résztvevőknek.

Az AgroStratéga 2017-ben már hatodik alkalommal indította útjára azt a kutatást, melynek kérdőíve a mezőgazdasági termelést hivatásszerűen, tehát árutermelés céljából folytató egyéni gazdálkodók és cégvezetők szakmai információszerzési szokásaival, valamint jövőképével kapcsolatos kérdéseket tartalmaz. Nem maradhatott ki a kérdések közül az agráriumnak szóló rendezvények látogatottsága sem.

A 2017-es országos felmérés továbbra is a szakmai programok népszerűségét igazolta vissza. A megkérdezett gazdálkodók csaknem háromnegyed része, 74%-a vett részt szántóföldi, kertészeti bemutatón, ami szinte megegyezik a 2016-os adatainkkal (73%). A termelők 81% mondta azt, hogy ellátogatott szakmai kiállításra, vásárra, tehát a tavalyi évben öt gazdálkodóból négy biztosan elég érdekesnek találta a mezőgazdasági kiállításokat és az ott felvonuló cégeket ahhoz, hogy rááldozza az idejét egy ilyen eseményen való részvételre. A megkérdezettek 66%-a 2017-ben ott volt egyéb szakmai rendezvényeken, konferenciákon is, ami szintén hasonló értéket mutat a megelőző esztendő adataival (65%) összehasonlítva. Az érdeklődők tavaly is, ahogy eddig, általában 1-2 alkalommal látogattak el a három kategória programjaira, de kicsivel többen voltak jelen háromszor vagy akár annál többször: kültéri bemutatókon a megkérdezettek 25%, beltéri előadásokon 26%, kiállításokon pedig 14%-a.

2017-es kutatásunkban új elem, hogy először mértük fel a szakmai kiállítások, vásárok, rendezvények és konferenciák ismertségét és látogatottságát, valamint a szakmai pályázatok és díjak ismertségét. 13 agrártémájú kiállítás és vásár, 10 szakmai rendezvény és konferencia, valamint 7 mezőgazdasági pályázat és díj szerepelt a felmérésünkben.

A vizsgált szakmai kiállítások és vásárok (ábécésorrendben): AgrárgépShow, AGROmashEXPO, Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Bábolnai Gazdanapok, FarmerExpo, Hajdúsági Expo, Kaposvári Állattenyésztési Napok, Magyar-Kert, NAK Szántóföldi Napok, OMÉK, Pápai AgrárExpo, Szentlőrinci Gazdanapok, Szőlészet és Pincészet.

Vizsgált szakmai rendezvények és konferenciák (ábécésorrendben): Agrárakadémia Fórum, Agrárium Konferencia, Agrárszektor Konferencia, Kelet-magyarországi Agrárfórum, Keszthelyi Növényvédelmi Fórum, Növényorvosi Nap, Nyugat-magyarországi Agrárfórum, PREGA Konferencia, SmartFarm Konferencia, Tiszántúli Növényvédelmi Fórum.

Vizsgált szakmai pályázatok és díjak (ábécésorrendben): Agrofotó, Az Év Agrárembere, Az Év Bortermelője Magyarországon, Az Év Pincészete, Az Év Tanyája, Magyarország Legszebb Birtoka, Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka.

A konkrét rendezvényekre vonatkozó részletes adatok megvásárolhatók, ezzel kapcsolatban keressen bennünket elérhetőségeinken.

A kutatás 79–84%-ban a különféle alapanyagok (vetőmag, műtrágya, növényvédő szer) és gép, eszköz beszerzésében, továbbá a termény értékesítésében a döntéshozó; valamint 13–16%-ban a döntést befolyásoló személyeket érte el. Az 1400 fős mintában kizárólag a hivatásszerűen, azaz árutermelés céljából gazdálkodók jelennek meg, mivel ők a kutatás célcsoportja. A felmérés így nem a teljes agráriumról ad képet, hanem a mezőgazdaságilag hasznosított terület döntő hányadát művelő és egységes agrártámogatási kérelmet benyújtó gazdaságokat reprezentálja. A kérdőívkitöltők által művelt terület nagyságának összege közel háromszázezer hektár, átlagos birtokméretük pedig 208 hektár.

Országos felmérésünknek 2017-ben is szakmai partnere volt az AGRYA (Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége) és a GOSZ (Gabonatermesztők Országos Szövetsége). E két szakmai szervezet mellett az AGRÁRIN Kft., a HARDI International AS, a NUFARM Hungária Kft., a RAPOOL Hungária Kft., a SAATEN-UNION Hungária Kft. és a TAKARÉKBANK Zrt. is támogatta a kezdeményezést.

Az országos felmérés eredményeit bemutató kiadvány letölthető a képre kattintva vagy az alábbi linkről: https://agrostratega.hu/letoltesek.html

Pólya Árpád – Varanka Mariann

http://www.agrostratega.blog.hu