fbpx

Merre tovább sertéságazat?

Írta: Csomor Zsolt - 2019 április 17.

A sertéshús fogyasztásának magyarországi ösztönzése mellett fontos a szakmai tapasztalatok átadása, valamint a belföldi fogyasztás emelkedése, mert ez ellensúlyozhatja az afrikai sertéspestis okozta kiesést.

sertéságazat

Az Agrármarketing Centrum (AMC), az Agrárminisztérium (AM) és a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) „Merre tovább sertéságazat?” című konferenciáján Ondré Péter, az AMC ügyvezetője kiemelte, hogy a fogyasztásélénkítő kampányaik közül kiemelkedik az AM támogatásával megvalósult, s március közepén indult tavaszi sertéshúsfogyasztást ösztönző kampányuk. Ennek keretében 75 alkalommal, 25 élelmiszerüzletben tartanak kóstoltatásokat, s rendezvényekre is kilátogatnak Budapesten és 14 vidéki településen.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára elmondta, hogy a hazai sertéságazat 2010 óta mindössze 1,8 százalékkal bővült, amiben az orosz embargó és a sertéspestis is szerepet játszott. Külkereskedelmi szempontból 2018-ban 81 millió eurós vesztesége volt az ágazatnak: az afrikai sertéspestis miatt volumenben a piacok egyharmadát, értékben 41 százalékát veszítettük el.

 

Bognár Lajos, az AM élelmiszerlánc felügyeletért felelős helyettes államtitkára kihangsúlyozta, hogy a sertéspestis elleni magyar védekezés sikeres volt, ellenőrizni tudtuk a vaddisznóállományt, és meg tudtuk védeni a házi sertés állományt.