fbpx

ÚJ HIBRIDEK PROFI TERMELŐKNEK

Írta: Szerkesztőség - 2019 február 18.

A 2019-ben 100 éves RAGT neve egyet jelent a szaktudással és az innovációval

Jelenleg is elérhetők a piacon a régi nagy kedvencek, mint a Phileaxx, mely még mindig több mint 30 ezer hektár termőterülettel bír, vagy az Alexxandra és Duo változata, melyek nagyon jó alkalmazkodó-képességükről és gyors vízleadásukról váltak híressé.

kukorica

Ezek közül az egyik kiemelkedő a DRAGSTER, éréscsoportja FAO 390. Mind éréscsoportja, mind alkalmazkodóképessége lehetővé teszi, hogy az egész ország területén, minden termőhelyen sikerrel termeszthető fajta legyen. 2018-ban 11 helyen ért el dobogós helyezést olyan fajtasorokban, ahol számos versenytárs, köztük az ország eddigi legjobb hibridjei voltak jelen. Mind a magas termőképességű (12-14 t/ha termésátlagú) helyeken, mind az alacsonyabb (5-8 t/ha átlagú) helyeken képes volt győzni. De még azokon a helyeken is, ahol a terület heterogenitása miatt nem az elsők között végzett, látható, hogy kiemelkedik a közvetlen környezetében levő hibridek közül. Jól mutatja ez a fajta alkalmazkodóképességét, mely nem csak a különböző termőhelyeken, de kísérleti eredményeink alapján a különböző évjáratok között is megfigyelhető.

Az RGT DAMIXXUS szintén FAO 390-es hibrid. Annyira új, hogy regisztrációs oklevelén még szinte meg sem száradt a tinta, hiszen 2018-ban kapott állami elismerést. Mindössze kétéves állami teszt elegendő volt a fajta megfelelőségének bizonyítására. Az RGT DAMIXXUS is minden termőhelyen megállja a helyét. 2018-ban 25 fajtasorban szerepelt, ahol átlagosan 12,57 t/ha-os eredményt ért el. Ez összességében 4%-kal magasabb, mint a fajtasorokban szereplő összes hibrid átlaga (még azzal együtt is, hogy a sorok átlagát a késői hibridek erősen húzzák felfelé). Alkalmazkodóképességének jó mutatója, hogy az idei évben alacsonyabbnak számító 8t/ha-os termőhelyeken is bőven átlag fölött termett. A keceli homokon például 6%-kal, de Kunágotán is 5%-kal haladta meg a fajtasor átlagát. A jobb termőhelyeken azonban 10-14%-kal is jobb volt a versenytársak átlagánál (mint pl. Rémen vagy Nagyhomokon). A fajta kifejezetten jól alkalmazkodik a különböző talajtípusokhoz. Nemcsak a csernozjomon, de a homoktól a réti talajokig mindenhol jól teljesített.

Végül ejtsünk szót a 490-es FAO számú MEXINI-ről is, mely már harmadik éve jelen van a magyar piacon is, termőképessége és stabilitása miatt több tízezer hektáron termesztik. A mellékelt táblázat azt mutatja, hogy mely fajtasorokban szerepelt dobogós helyen a Mexini. A cikk zárásának időpontjáig feldolgozott 53 terméseredmény közel felében a hibrid dobogós helyen végzett, s az összes fajtasor 20%-át megnyerte úgy, hogy minden alkalommal jelen volt legkevesebb 4, de átlagosan 32 versenytárs hibrid. Mindez önmagáért beszél, s a tendencia ugyanígy megfigyelhető volt a tavalyi és tavalyelőtti évben is, függetlenül az időjárási hatásoktól.

A bemutatott hibridek mindegyikét aszályos körülmények között is teszteltük. Ma már csak azok a fajtajelöltek kerülhetnek be az RAGT portfóliójába, melyek mind aszályos, mind normál körülmények között felülmúlják a piac vezető hibridjeiből álló kontroll csoport átlagát, azaz versenyképesek a piac legjobbjaival. Így mind az öt hibrid a Stressztűrő vagy Stressztűrő-jelölt kategóriába tartozik.

www.ragt-vetomag.hu
www.duokukorica.hu
https://www.facebook.com/ragt.vetomagkft