fbpx

AZ ÉV AGRÁREMBERE 2017. AGRÁRGÉPÉSZET

Írta: - 2018 január 08.

Gyökös Barna

Gyökös Barna gépésztechnikusként végzett 1987-ben a debreceni Mechwart András Gépipari Szakközépiskolában. Édesapja 1991-ben családi vállalkozást alapított Farmgép Kft. néven, amely a debreceni Mezőgép korábbi fejlesztési üzeméből jött létre, melynek köszönhetően sikerült életben tartani és továbbfejleszteni a nagy múlttal rendelkező Kertitox márkanevet. A majd’ 25 éve permetezőgépek fejlesztésével, gyártásával és kereskedelmével foglalkozó családi vállalkozás prémium minőségű termékeiknek köszönhetően többször is részesültek szakmai elismerésben: 2005-ben Magyar Termék Nagydíjat, 2012-ben Agrárinnovációs Nagydíjat, valamint OMÉK ágazati díjat kaptak. Innovatív munkagépeiket mára a világ számos országában használják.

A munka mellett a Gyökös-család nagy hangsúlyt fektet arra, hogy segítse a jövő szakembereit. Egyetemekkel, kutatóintézetekkel karöltve elméleti és gyakorlati bemutatókat rendeznek, lehetőséget biztosítanak nyári gyakorlati foglalkoztatásra, illetve több olyan alapítványt is támogatnak, melyek szorosan összefonódnak az oktatással, illetve kulturális tevékenységekkel.

Szavazás:
http://azevagrarembere.pgtb.me/0FVX3K/ns8NS

Patkás János

Patkás János már gyermekként is tudta, hogy a mezőgazdaság az egész életet átszövi majd. Mindig is kíváncsian szemlélte a gépekben rejlő műszaki lehetőségeket, ebből kifolyólag egy gépészeti szakközépiskolában kezdte meg tanulmányait, ahol a kötelező nyári gyakorlatoknak köszönhetően 1997-ben az Optigép Kft.-nél helyezkedett el. Felsőfokú végzettségét már ez idő alatt szerezte meg Kecskeméten, a GAMF Műszaki és Informatikai Karának automatizálási szakirányán. A ranglétrát végigjárva immár 10 éve a kft ügyvezetőjeként arra törekszik, hogy az általuk gyártott prémium minőségű termékek mindenhol megállják helyüket. A folyamatos fejlesztéseknek meglett az eredménye, hiszen napraforgó- és kukoricaadaptereik világszerte dolgoznak a földeken.

Több szervezetet és egyesületet is támogatnak. Segítik például a Vasas Szövetség Békési Gépgyártó Városi Nyugdíjas Tagozatának összejöveteleit, a Békés városában működő mezőgazdasági szakképző intézmény hallgatóit a tananyagokon kívül, anyagilag is támogatják, illetve nyári gyakorlati helyet is biztosítanak számukra. A környező települések óvodái, iskolái anyagi megsegítésén túl, jelentősebb összeggel támogatják a helyi kézilabda- és focicsapatot, illetve egy budapesti vízilabdacsapatot is szponzorálnak.

Szavazás:
http://azevagrarembere.pgtb.me/0FVX3K/ns8NS

Dr. Renner Tamás

Dr. Renner Tamás, a Bács-Kiskun megyei Jánoshalma határában lévő 1991-ben alakult Renner Bt. műszaki igazgatója, és nem mellesleg a magyar traktorgyártás legifjabb ikonja. A Szent István Egyetemen diplomázó és az agrár-műszaki tudományok doktori címét is megszerző fiatal mérnök gyermekkori álmának eleget téve innovatív módon modernizálta a maga korában méltán népszerű és ma is nosztalgiával emlegetett Dutra-traktorok legfontosabb erényeit, s megalkotta a mára országszerte ismertté vált Renner-traktort. A cég műszaki gumiárukat, ezen belül prés-vulkanizált gumifém-termékeket gyárt. Napjainkban 220 alkalmazottal 3000 féle terméket állítanak elő heti 400 ezer darabos volumenben, elsősorban Nyugat-Európába, de az USA-ba és kisebb részt Kelet-Európába is szállítanak.

Szívügye a mezőgazdaságigépész-képzés fellendítése. 2017-ben 48 fővel indított egy mezőgazdasági gépész duális tanüzemet, ahol minél több tanulót szeretne szerződéses kereteken belül mezőgazdasági gépésszé képezni. A Renner Bt. a Jánoshalmi Futball Klub főtámogatója, illetve az Összefogás Jánoshalmáért Egyesületet is segíti. Ezek mellett a hátrányos helyzetű diákok számára lakhatási támogatást nyújt, és helyi szervezésű oktatóprogramokkal támogatja a tanulmányaikat.

Szavazás:
http://azevagrarembere.pgtb.me/0FVX3K/ns8NS