fbpx

Arysta ATONIK – hozza ki növényeiből a maximumot

Írta: Szerkesztőség - 2014 április 08.

Két vezető japán kereskedőház, a Tomen Corporation és a Nichimen Corporation 2001-ben egyesítették élettudományokkal foglalkozó üzletágaikat, így az agrodivíziókat is, megalapítva ezzel az Arysta LifeScience Ltd.-t. Alapítása óta jelentős fejlődésen ment át a cég, napjainkban a növényvédő szer gyártók rangsorában az első tíz között szerepel. Kínálatában ma már több mint 200 db hatóanyag található, amelyet a világ 125 országában forgalmaz.

A rendezvényt Somos Ferenc, az Arysta Csongrád megyei képviselője nyitotta meg, majd plenáris ülés vette kezdetét, melyet két szekció ülés (szántóföldi szekció, szőlő-gyümölcs szekció) követett délután.

Somos Ferenc

Somos Ferenc

BIOSTIMULÁNS = HASZON

Dr. Adam Slowinski az Arysta lengyelországi marketing vezetője, a biostimulánsokról tartott előadásából először megtudhattuk, mit is rejt magában ez az újszerű fogalom az agrokemikáliák között, valamint levezette, hogy miért érdemes költeni biostimulánsokra a gazdálkodóknak.

Számos ok eredményezi a biostimulátorok használatát, ilyen például a népesség robbanásszerű növekedése, ebből kifolyólag az élelmiszerszükséglet növekvő igénye, biológiai és környezetkímélő megoldások terjedése – sajnos túl vagyunk terhelve peszticidekkel, nem ártana gondolni a következő generációra is –, illetve a környezeti ártalmak (biotikus-abiotikus) növekedése.

A biostimulánsok olyan anyagokat és/vagy mikroorganizmusokat tartalmazó készítmények, melyeket a növényen, illetve annak gyökérzetén alkalmazva stimulálják a tápanyagfelvétel természetes folyamatát, annak hasznosulását, az abiotikus stressz hatásokkal szembeni ellenálló képességet, termésminőséget, függetlenül a készítmények tápanyagtartalmától.

Az ATONIK Biostimulátor nem csodaszer, de csodákra képes

Az ATONIK immár 20 éve népszerű. Töretlen sikere annak ékes bizonyítéka, hogy egy nem új, de innovatív termék is lehet kiváló.

A biostimulátorok a bioregulátorokon belüli csoport, melybe tartozó hatóanyagok már nagyon kis koncentrációban növelik az alapvető biokémiai és fiziológiai funkciókat a növényben, és fokozzák a stresszel szembeni ellenálló képességet, azonban nem helyettesítik a tápanyagokat.

Az Atonik hatóanyagainak egyedülálló tulajdonsága, hogy segítik a növényt a környezet káros hatásaira való gyors reagálásban, valamint a kártevők és kórokozók által okozott stresszhatások gyors kivédésében. Fokozza a növény tápanyagfelvételét, az életfolyamatok intenzitását, elősegítve a több és jobb minőségű termés elérését.

Az Atonik sejtszinten fejti ki hatását, felgyorsítva a citoplazma áramlását. Ez az áramlás már az 5. naptól felfokozódik és hosszú időn át folytatódik, még az 54-56. napon is jelen van a növényben. A műtrágyák, levéltrágyák jótékonyan támogatják hatását.

ATONIK alkalmazása– szántóföldi szekcióülés

Az őszi repcében a termés növelésére 0,5-1,0 l/ha mennyiségben, a szárbaindulás eleje és a virágzás kezdete között egy vagy két alkalommal kijuttatva javasolt, a kezeléseket a rovarölő szeres védekezésekkel egy menetben is el lehet végezni.

Az Atonik biostimulátor hatása repcében: - stimulálta a hosszirányú növekedést, a generatív részek fejlődését a levélszám csökkenése mellett - növelte mind a zöld, mind a száraz növény tömegét - javította a fotoszintézis hatékonyságát, intenzitását a klorofilltartalom növekedésén keresztül - javította a növény fagytűrő képességét (Fv/Fm and P.I.) - növelte a termés mennyiségét - egy kezelés sok esetben jobb eredményt adott, mint a kétszeri A fenti hatások nagyban függenek a környezeti tényezőktől, különösen az időjárási viszonyoktól.

Kukoricában 0,75 l/ha mennyiségben a nővirágzás elején (bibeszálak megjelenése) végezzük a kijuttatást, mert a korábbi (5-10 leveles állapotbeli) kisebb hatékonyságot eredményez.

Napraforgó esetében 8-12 leveles állapotban, majd csillagbimbós állapot, virágzat elhajlás időszakában 0,5-1,0 l/ha mennyiségben adagoljuk (szántóföldi permetezésnél 250-300, légi kijuttatásnál 60-80 l/ha lémennyiséggel kijuttatva).

Cukorrépában egyszeri kezeléssel a gyökérnövekedés első szakaszában a sorzáródás után (DC 39-41, július elején-közepén), 1,0 l/ha mennyiségben (augusztusban az egyszeri kezelés nem javasolt). Kétszeri kijuttatás formájában a gyökérnövekedés első szakaszában a sorzáródás után (DC 39-41, július elején-közepén) majd ezt követően 2-3 héttel 0,5-1,0 l/ha mennyiségben. Gyomirtó készítményekkel 0,5 l/ha dózisban való együttes kijuttatásakor csökkenti a kezelés kultúrnövényre kifejtett fitotoxikus hatását.

A szójára jelen pillanatban még nincs engedély, ám minden bizonnyal az engedélyezési folyamat idénre lezárul, és sikerül erre a kultúrára is kiterjeszteni az ATONIK felhasználásának lehetőségét.

Mint olvasható, több tényező is indokolttá teszi az ATONIK használatát, ám ha az információ sűrűjében el is vesznénk, egy biztosan fontos mindenki számára, miszerint gyermekeink, unokáink is e földön fognak majd élni, – hát gazdálkodjunk tudatosan!

A rendezvényen készült fotók megtekinthetőek a www.agraragazat.hu galériájában!