fbpx

„Zöld” traktorok lephetik el a szántókat – állami támogatással

Írta: Sándor Ildikó - 2021 augusztus 14.

A mezőgazdaság is rákapcsolt, egyre inkább automatizálttá válik a szektor, sőt már az űrtechnológia is helyet kapott az ágazatban. Ráadásul most 250 millió forintos állami támogatásból kaphatnak az agrárvállalkozások digitalizációs fejlesztései újabb lökést, amely iránt nyilván nagy az érdeklődés. A high-tech agrárgépekben az Európai Űrügynökség támogatta magyar megoldással pontosabbá válik a műholdas helymeghatározás, így pedig egészségesebbek lehetnek az élelmiszerek is – közölte a magyar piac egyik legnagyobb agrárgép-forgalmazója, az AXIÁL.

 

digitalizáció precíziós mezőgazdaság
A digitalizáció alkalmazását a mezőgazdaságban is kiemelt támogatás kíséri már

 

Táblagépről irányítható csúcstechnológiás gépek, műholdas helymeghatározás – csak két példa arra, hogy az átalakuló agráriumban milyen megoldások jelentek meg. Szinte minden gazdasági ágazatban egyre nagyobb szerepet kap a digitalizáció és az automatizáció, sőt, azok a szektorok, cégek, amelyek nem tartanak lépést a fejlődéssel, lemaradnak, versenyképtelenebbé válhatnak. Ma már gyakran táblaképekről irányítható gépek dolgoznak a búzatáblákon is és végzik például az aratást.

A precíziós gazdálkodás pedig zöldebbé és hatékonyabbá is teszi a mezőgazdaságot, hiszen a szoftveresen irányítható, önmagukat kormányzó, majdnem teljesen automatizált, szántóföldeken dolgozó gépekkel megtalálhatóak a legjobban termő pontok. Arról nem beszélve, hogy az élelmiszerek is egészségesebbek lehetnek azáltal, hogy a gépek nem permeteznek egy pontot többször.

 

Dől a pénz a digitalizációra

A mezőgazdaság digitalizációjához most állami segítséget is kaphatnak az agrárvállalkozások és gazdák. Az egyik legnagyobb mezőgazdaságigép-forgalmazónál például jelentős érdeklődést tapasztaltak a digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztésekhez július végétől elérhető állami támogatás iránt. A kormány ugyanis több mint a háromszorosára emelte a vidékfejlesztésre fordítható keretet, így a tervezett összeg 100 milliárd forintot tesz ki. A „Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása” című pályázat esetében a beruházások költségeinek felét fedező, vissza nem térítendő támogatás maximális összege 250 millió forint lehet. A pályázati összeget többek között traktorok, munkagépek, infokommunikációs eszközök vásárlására lehet fordítani. A támogatási összeg 7 százalékát pedig precíziós, digitális szolgáltatásokra kell fordítani.

A mostani pályázattal jelentősen nőhet a precíziós gazdálkodást folytatók száma, hiszen akik már eddig is ezzel dolgoztak, most ki tudják terjeszteni a tevékenységüket, a bizonytalanok pedig kaptak egy lökést ahhoz, hogy belevágjanak és elinduljanak a digitalizáció útján.

 

digitalizáció precíziós mezőgazdaság
A precíziós gazdálkodás alkalmazása nemcsak előny lesz. Lassan megkerülhetetlenné válik

 

Műholdakkal és űrtechnológiával lesznek egészségesek az élelmiszerek

Umenhoffer Péter marketingigazgató (AXIÁL Lft.) kiemelte, hogy a precíziós gazdálkodásnak a legalapvetőbb eleme a műholdas helymeghatározás. A gépeknek a hatékonysága ugyanis nagyban függ a helymeghatározás pontosságától. Ha ez nem működik jól, nem stabil, akkor az az egész folyamatot alapjaiban veszélyezteti, hiszen pontatlan lesz a kormányzás vagy nem ott zárja el a vetőgépet a rendszer, ahol kellene. Ezért az AXIÁL – az Infobex Kft.-vel együttműködve, az Európai Űrügynökség anyagi támogatásával – megújította az országos lefedettségű, úgynevezett RTK korrekciós jelszolgáltatását, amely a mAXI-NET 2.0 nevet kapta.

Ez a hálózat ugyanis a földi navigációt biztosítja, amely a mezőgazdaságban használt automatizált gépeket segíti az akár centiméterre pontos helymeghatározásban. A „tűpontosan” közlekedő gépek – köztük traktorok, kombájnok – egy felesleges métert sem tesznek, így a károsanyag-kibocsátásuk is mérséklődik, ez pedig szintén nem mellékes dolog a fenntarthatóság szempontjából. Az augusztusra megújuló RTK korrekciós jel szolgáltatás országos lefedéssel GPS, GLONASS, az EU felügyelete alá tartozó Galileo, és BeiDou műholdas rendszerek kódjára épülő korrekciós jelet fog szolgáltatni.

 

A drónoknak és az önvezető autóknak is jó

A szolgáltatással pedig nemcsak a mezőgazdasági gépek, hanem például az önvezető autók és a drónok is pontosabban tudnak majd közlekedni. A városban közlekedő önvezető autónak ugyanis ugyanúgy műholdas helymeghatározásra van szüksége ahhoz, hogy kikerülje az akadályokat. Minél több műhold jelét látja a jármű, annál pontosabban tud közlekedni. Az új RTK korrekciós szolgáltatás pedig akár a duplájára emeli az egyidejűleg észlelhető műholdak számát, ez pedig jelentős előrelépést jelent a műholdról irányított járművek esetében is, legyen szó önvezető traktorról vagy éppen személyautóról.

A hazai mezőgép-piacról ez az írásunk is érdekelheti.

 

Forrás: axial.hu