fbpx

Gazdák produkálták a magyar külkertöbblet felét!

Írta: Kohout Zoltán - 2019 március 07.

Nagyot ment tavaly is a hazai agrárium: röpködtek az ezermilliárdok, a mutatós százalékok az Agrárium 2019 Konferencián.

Hatékonyságnöveléssel sikerült

Az élelmiszergazdaság kibocsátása 2018-ban 2720 milliárd forintot ért el, ami 3,6%-kal haladta meg az előző évit. Fontos, hogy a gazdálkodás jövedelmezősége is 2,6%-kal javult. Az ország 5,6 milliárd eurós külkereskedelmi többletéből az ágazat 2,9 milliárd euróval részesedett – összegezte Feldman Zsolt államtitkár az Agrárium 2019 konferencián. Az AM mezőgazdaságért felelős államtitkára kiemelte: az eredmények olyan körülmények között születtek, amikor 4%-kal százalékkal csökkent a szektorban dolgozók száma, vagyis valóban hatékonyságnöveléssel, fejlesztésekkel kellett a helyzetre reagálni.

külkertöbblet

Elhangzott még, hogy a Vidékfejlesztési Programban már 381 milliárd forintot fizetett ki a Kincstár a különböző támogatási jogcímekre, és bő 600 milliárdra vállalt kifizetési kötelezettséget. A VP forrásainak fele(!)beruházásokra ment el. A fejlesztéseket vélhetően eztán is nagyban segíti majd az MNB új Növekedési Hitelprogramja, az NHP Fix várhatóan ugyanolyan népszerű lesz, mint a korábbi konstrukciók.

(forrás: NAK)