fbpx

Mikrobiológiai fejlesztések és gyártás

Írta: Agrárágazat-2020/10. lapszám cikke - 2020 október 26.

Avagy tudomány a minőség szolgálatában

A mikrobiológiai készítmények alkalmazásának hatékonysága a mezőgazdaságban immár vitán felül áll. Számos tudományos kutatás és kísérlet bizonyította ezek jótékony hatását úgy a talaj, mint a növény állapotára nézve, a technológia pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvend a hazai gazdálkodók körében is. Kulcsfontosságú azonban, hogy a készítmények összetevői a gyártási folyamat során, majd azt követően is megőrizzék tulajdonságaikat, hogy hatékonyan „léphessenek működésbe” a felhasználásukat követően.

A 21. század minden kétséget kizáróan a biológia és mikrobiológia évszázada az egész világon. A mikrobiológia tudománya olyan új területekre lép, mint az energetika, új típusú vakcinák fejlesztése (például stroke, szívinfarktus következményeinek enyhítése) vagy épp a szennyezett talajok bioremediácója (nehézfémek és kőolajszármazékok eltávolítása).

Egyes baktériumfajokat (Thiobacillus ferrooxidans) nehéz- és színesfémek – például arany – érceikből való kinyeréséhez is alkalmaznak (bioleaching).

 


A mikroba-növény szimbiózis nemcsak a pillangósok esetében játszik kulcsszerepet

 

A mikrobák biztosítják a Föld elemkörforgalmát, nélkülük nem lenne a talajban – többek között – a növények számára felvehető formában nitrogén és foszfor, a Föld légkörében pedig nem lenne – a magasabb rendű élethez nélkülözhetetlen – oxigén.

Nem meglepő tehát, hogy a mikrobákat – a műtrágyák mellett – már fél évszázada alkalmazzák a talaj termékenységének növelésére. Az utóbbi évtizedek kutatásainak eredményeként ma már egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mikroba-növény szimbiózis nemcsak a pillangósok esetében játszik kulcsszerepet a növények fejlődésében, hanem minden növény esetében meghatározó szerepet tölt be. A növényi anyagcsere-folyamatok mellett a mikrobák alapvető szerepet töltenek be a növényi ellenálló képesség kialakulásában, a patogénekkel szembeni rezisztencia indukálásában.

A mikrobiológiai készítményeket gyártó és forgalmazó cégek célja olyan termékek kifejlesztése, amelyek a növényi anyagcsere optimalizálásán túl támogatják a növény fejlődését, valamint az általuk termelt hatóanyagok révén gátolják a patogén mikroorganizmusok növekedését.

A mezőgazdaságban alkalmazott készítményeknek több céljuk és pozitív hatásuk is van:

– segítik a tápanyag feltárását, mobilizációját;
– szárbontásra képesek;
– a növény védelmét segítő, biológiai kontrollhatással bíró mikroorganizmusokat is tartalmaznak.

Kulcsfontosságú azonban, hogy a gyártók által alkalmazott, a magyar és nemzetközi szakirodalom alapján kiválasztott, hazai talajokból izolált mikrobiológiai törzsek megőrizzék életképességüket és tulajdonságaikat, hogy a készítmények minősége a gyártási folyamatokat követően is megfelelő legyen. Ennek érdekében tudományos alapokon nyugvó, hatékony módszerek alkalmazása vált szükségessé. A többszöri átoltások elkerülése érdekében – mely elengedhetetlen a törzsek eredeti tulajdonságainak megőrzéséhez – megfelelő megoldást jelent a törzsbankok kialakítása és azok megfelelő tárolása. Ezeknek a törzsbankoknak a -70 °C-on, glicerinben történő tárolása lehetővé teszi, hogy e formában a sejtek életképességüket és tulajdonságaikat hosszú éveken keresztül megőrizzék.

A gyártás folyamán az egyes előtenyészetek (inoculum) egy-egy fagyasztott ampullából indulnak, ezt követi a fermentáció térfogatának folyamatos növelése. Bevett gyakorlat a fermentorban a túlnyomás biztosítása, ami megakadályozza, hogy a külső térből baktériumok jussanak a fermentorba. A sterilizálást az autoklávozási folyamatok biztosítják. A lombikos fermentációkban a tápoldatokat tartalmazó lombikok laboratóriumi autoklávban történő sterilezése során forró, telített vízgőz biztosítja a magas hőmérsékletet és megfelelő nyomást. Az így teremtett körülmények között a legellenállóbb spórák is elpusztulnak.

A Magyar Talajbaktérium-gyártók és -forgalmazók Szakmai Szövetségének tagjai komoly figyelmet fordítanak a minőségmegőrzésre, gyártási folyamataikat – melyek a NÉBIH legszigorúbb szabályainak is megfelelnek – az ecsetelt metódusoknak megfelelően szervezik meg.

Az ismertetett folyamatoknak köszönhetően a készítményeket alkotó mikrobiológiai törzsek a gyártás során és a gyártást követően is megőrzik eredeti tulajdonságaikat, egyszersmind hatékonyságukat. Az elkészült talajoltó készítményeket a gyártók hűtve, általában 5-7 °C-on tárolják. A kiszállított termékek minőségének és hatékonyságának megőrzésében a gazdáknak is felelősségük van. Mivel a talajoltó baktériumkészítmények élőlényeket tartalmaznak, fontos, hogy a gyártó ajánlásainak megfelelően, napfénytől védett, hűvös helyen tárolják, és lehetőség szerint minél előbb felhasználják azokat. A kijuttatáskor is figyelmesen követni kell az utasításokat. A tankkeverékben az előírt lémennyiséget és dózist szükséges alkalmazni, a termékeket felhasználás előtt jól fel kell rázni. Ajánlott elkerülni a magas UV-sugárzást és hőséget a talajra való kijuttatáskor, mert ez nagymértékű pusztuláshoz vezethet. Ugyanezért lényeges pont a kijuttatott oltóanyagok lehetőleg azonnali bedolgozása, vagyis a baktériumok talajba való keverése magágykészítéskor, vagy szárbontáskor a kezelt szármaradvány beforgatása.

 


A készítményeket alkotó mikrobiológiai törzsek a gyártás során és a gyártást követően is megőrzik eredeti tulajdonságaikat

 

Ha a gazdák betartják a technológiai útmutatásokat, biztosak lehetnek benne, hogy a talajoltó mikrobiológiai készítmények alkalmazásával hatékonyan segíthetik a talajélet serkentését, a növény növekedését, fejlődését, ezzel a talaj és a növény egészségét.

 

Magyar Talajbaktériumgyártók és -forgalmazók Szakmai Szövetsége