fbpx

Takarmánykeverő-kiosztó kocsik kedvező áron a Baffi kínálatában

Írta: Kalmár Nárcisz - 2017 szeptember 28.

Gyors javítás és felújítás garanciával, cserekocsi – van megoldás!

Az idén 20 éves szlovákiai székhelyű BAFFI AGROCORPORATION s.r.o. ügyvezető igazgatójával, Baffi Róberttel a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon beszélgettem a cég történetéről, illetve egy új kiosztókocsi átadásának is tanúja lehettem, amire egyik kedves magyarországi partnerük, a Servet 2000 Kft. ruházott be.

Hogyan indultak anno?

A mi üzemünk 1997-ben alakult, amikor elhatároztam, hogy az akkor újdonságnak számító keverő-kiosztó kocsik alkatrészeinek gyártásával, valamint a kocsik szervizelésével fogunk foglalkozni. Szeretném megjegyezni, hogy szinte kivétel nélkül minden dolgozónk Szlovákiában élő magyar ember, Magyarországot hazánknak tekintjük. Komáromtól fél órányira, Szlovákiában élünk, és itt található a gyártóüzem is. Jelenleg 8 országba szállítunk be (Csehország, Horvátország, Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna, Törökország), melynek köszönhetőin bőven van mivel foglalatoskodnunk.

Hány alkalommal jártak itt Hódmezővásárhelyen?

Majdnem minden évben ellátogatunk Hódmezővásárhelyre, a kiállításra, mert itt kicsit otthon érezzük magunkat, illetve a cég leginkább az állattenyésztési szegmenshez áll közel, így mindig nagy reményekkel vágunk neki az itt eltöltött pár szakmai napnak, több új partnerünket is a kiállításnak köszönhetjük.

Úgy tudom, sokrétű a tevékenységük. Összefoglalná, hogy pontosan mivel foglalkoznak?

Valóban szerteágazó a profilunk. Egyrészt sikerült lépésről lépésre kidolgoztuk, hogyan kell maródobot, csigát, kihordóasztalt, teknőt, emelőkeretet és kést gyártani. Mindennemű alkatrészt képesek vagyunk legyártani, ami vasból van. Emellett kapcsolatban állunk csaknem az összes keverő-kiosztó kocsi gyártójával, alkatrészellátásunk gyors és szinte konkurenciamentes, hiszen az összes etetőkocsira tudunk biztosítani alkatrészt. Továbbá a kiosztókocsi-gyárak beszállítóival, a hidraulikus kellékek, az elektronika, az áttételszekrények, a sebességváltók, a mérlegrendszerek, a szoftverek és a futóművek gyártóival is mindennapos partnerséget ápolunk, tőlük kapjuk az alkatrészeket. A keverő-kiosztó kocsik mellett szippantókocsikkal is foglalkozunk, illetve idéntől belekezdtünk a traktorpótkocsik gyártásába is, 3-25 tonnásig tervezzük a kivitelezést. Mivel nálunk kizárólag a közvetett értékesítés működik, vagyis nem dolgozunk kereskedői hálózattal, így nagyon kedvező áron tudjuk kiszolgálni partnereinket.

Lendvai Csaba, Servet 2000 Kft. (Sárrétudvari)

A 100%-ban családi tulajdonú Servet 2000 Kft. szántóföldi növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozik, illetve van egy tej- és húsfeldolgozó üzemünk is.

„A BAFFI AGROCORPORATION s.r.o. céggel úgy 5-6 éve kerültünk üzleti kapcsolatba, mikor is a takarmánykeverő-kiosztó kocsink szervizelésre szorult. Mivel az idő folyamán bebizonyosodott, hogy nagyon hiteles cégként működnek, ráadásul kiváló áron is dolgoznak, így pár éve beszereztünk tőlük egy szippantókocsit, mellyel szintén tökéletesen elégedettek voltunk. A mai gépátadás kapcsán ezzel a kétcsigás vertikális új takarmány-kiosztó kocsival gazdagodtunk.”

Mi a cég erőssége?

Szervizünk rugalmas és gyors, 24 órán belül igyekszünk orvosolni a problémákat. Bármilyen típusú takarmánykeverő-kiosztó kocsit meg tudunk javítani, és bármilyen kocsira tudunk alkatrészt gyártani. Ám a mi legnagyobb erősségünk a teljes feljavítások elvégzése. Javítást követően az ügyfél szinte teljesen új kocsit kap vissza, 24 hónap garanciával, természetesen az új kocsi árának a töredékéért.

Mindenki figyelmét felhívom, hogy a nagyobb javítások idejére teljesen ingyen tartalékkocsit biztosítunk ügyfeleinknek, azzal a feltétellel, hogy a tartalékgépet az eredeti állapotban kell visszakapnunk. A kisebb javításokat (teknő-csere, csigacsere, hidraulika és a mérlegjavítás) a helyszínen oldjuk meg. Ha több napos munka vár szervizeseinkre, akkor az etetések közt éjjel is készek vagyunk dolgozni!

Akinek további információra van szüksége, hol tájékozódhat?

Lépjenek velünk kapcsolatba a
+421 31 5582 161 telefonszámon
[email protected] e-mail címen
vagy honlapunkon: www.baffiagrocorporation.sk/hu.

További sok sikert kívánok!

Kalmár Nárcisz