fbpx

Bérmunkában országszerte

Írta: Szerkesztőség - 2013 május 23.

A tábla szélén a Manitou munkáját várva

 

A tábla szélén a Manitou munkáját várva

 

Április végén járunk, a környéken még belvizes „tavak” állnak szinte minden táblán. Mi az esélye, hogy utoléri magát az idei mezőgazdaság?

Már minden gépünk kint dolgozik a földeken, de természetesen nem ezeken az Ön által is említett belvizes területeken.

Az ország szinte minden pontján, de legalábbis a legtöbb megyében szolgáltatunk, ekkora területen pedig már tudunk – és kell is – alkalmazkodni a talaj- és időjárási viszonyokhoz.

Csökkenni fog a hátrány idővel, de az egy hónapos csúszást behozni nem lehet, a talajok még mindig hidegek.

 

 

Ehhez szükséges a 165 LE

 

Ehhez szükséges a 165 LE

 

Kizárólag gépi bérmunkával foglalkoznak?

A cégünk 2003-ban alakult, a fő profilunk valóban a gépi szolgáltatás, erre rendezkedtünk be, ezért vásároltunk nagy teljesítményű erő- és munkagépeket.

Van ugyan minimális (20 ha) saját területünk, de ennek sem a munka- és időbeosztásunkban, és természetesen a bevételi forrásainkban sem jut döntő szerep.

A szolgáltatás megszervezése, azaz a logisztika biztosítása egész embert, sőt ilyen szinten az egész céget igényli.

 

A gépi bérmunka szolgáltatás idény jellegű, azt gondolhatnánk, hogy hektikus feladatot és jövedelmet biztosít.

A profilunk kialakításánál igyekeztünk a gépparkot is úgy felépíteni, hogy több gazdasági tevékenységű céget, gazdálkodót kiszolgáljon.

Tehát nemcsak szántásban, vetésben és aratásban kell gondolkodnunk.

Ugyan a hazai állattenyésztést már sokan leírták, mi mégis számos állattartó telepnek is dolgozunk, pl. silózunk, taposunk, szerves trágyát szállítunk és szórunk, sőt igény esetén annak beszerzéséről is gondoskodunk.

A beszélgetésünk után ezt személyesen is megtekinthetik a közeli dabasi földeken, ahol épp a legutóbb vásárolt Landini Landpower 165-ös traktorunk, az Annaburger szervestrágya szórónk és egy Manitou dolgozik a nyúltrágya kijuttatásán.

Ebből is látszik, hogy gépeink az agrárium teljes skáláját lefedik, a növénytermesztést, az állattenyésztést egyaránt, idénytől és igénytől függően.

 

 

Kapcsos Jenő üzemvezető, Agrária-Perfecte Kft

 

Kapcsos Jenő üzemvezető, Agrária-Perfecte Kft

 

A  telephelyhez közeledve több Landini is jött velünk szemben, ebből már látszott, hogy egy márka mellett tették le voksukat az elmúlt évtizedben. Mi volt az egyértelmű döntés eredeti oka?

 

Talán elcsépeltnek tűnik az ár-érték arányra és az üzemanyag fogyasztásra hivatkozni, de ez a valóság.

Egész egyszerűen dolgoztunk már több márkával és típussal, mindegyikőnknek voltak és vannak szakmai tapasztalatai, akár magánvéleménye, ezekre (is) erősen alapoztunk.

Emellett nem az volt a cél, hogy egy luxuskategóriás gépet vásároljunk, nem mintha azokkal nem szívesen dolgoznának kollégáink, de a bekerülési és fenntartási költséget is meg kell vizsgálni a beruházás megkezdése előtt.

Itt pedig ez is rendben van. Ma már összesen 7 Landini traktorunk dolgozik, amiből 4 db 165-ös, 3 db pedig 135 LE-s.

A traktorok mellett pedig talajmegmunkáló gépek, tehát ekék, tárcsák, lazítók, vetőgépek, rakodók valamint pótkocsik és a már említett trágyaszórók is vannak.

Vásárláskor nem a márkahűség, sokkal inkább a tapasztalat alapján döntünk, de a traktorok valóban egy kivételével Landinik.

A legújabb 165 LE-s traktor vásárlásakor sem volt kérdés a márka, sokkal inkább a teljesítmény, hiszen univerzális traktornak szántuk, de a négyfejes eke biztonsággal történő használatához már indokolt volt a korábbi 35 lóerős traktor lecserélése.

 

Egyszerű, de biztonsággal és jól működő traktort akartak vásárolni, ehhez képest már GPS beruházási terveik vannak a közeljövőben, ami elsősorban precíziós gazdálkodást folytató, a hozamokra igényes gazdálkodók használnak. Milyen céllal tervezik a műholdas navigáció alkalmazását?

 

Megrendelőink között kisgazdaságok és akár nagy telepek is szerepelnek, ahol egy-egy tábla pontos méretét bemondás után vagy elhiszi a géppel dolgozó kollégánk, vagy nem.

Minden esetre vitát szül a különbség, emellett nekünk anyagi kiesést is, mert „Sok kicsi sokra megy” alapon a műszak végén már nagy különbségek is születhetnek.

Silózáskor még csak-csak beszorozza a sorok számát és hosszát a traktoros, de egy szántásnál, ill. elmunkálásnál már nagy különbségek és viták is lehetnek.

A GPS azonban nem lesz elfogult, a tapasztalt, rutinos gazdának is hasznos és persze pontos adatokat nyújt a munka végeztével, ami egy pár hektáros kisgazdaságban is több ezer forintot jelenthet, de mondjuk egy 500 hektáros területen már tényleg nem kifizetődő a „hasra ütés-szerű” számítás.

A tápanyagutánpótlás pedig már egy sajátos feladat, van olyan partnerünk, ahol már a kombájnok hozammérővel vannak felszerelve, tehát a mért adatokhoz igazodva fog legközelebb a tápanyagutánpótlás is történni.

 

Említett itt kisgazdaságot és farmgazdasági méretet is. Jellemzően kik az Önök partnerei? Hiszen a gazdaságok többségében, még az egészen kicsik esetében is traktort mindig látni az udvaron vagy telephelyen.

Igen, sőt még egy ekét és tárcsát is.

Azonban ezek fenntartása, főleg, ha nem élethivatásszerűen, azaz főállásban végzi a tulajdonos, akkor már nem kifizetődő.

A mai gazdálkodó már kényelmi és költségszempontokat is figyelembe vesz egy-egy munka, főleg idénymunka megtervezésénél.

Az imént – a problémát lesarkítva – csak szántásról és tárcsázásról beszéltünk.

Nem lehet azonban elfeledkezni a talajelőkészítés többi fázisáról sem:

  • ide tartozik a talaj megmunkálás előtti előkészítése,
  • a gyomirtó vegyszerezés,
  • szerves trágya munkaterületre való kijuttatása és megfelelő dózisban történő egyenletes kiszórása,
  • és maga a talajmunka, úgymint tárcsázás,
  • kis-, középmély- vagy mélyszántás, rögtörés és boronálás,
  • és a talaj vízkészletének megóvását szolgáló talajlezárás rögtörő tömörítő munkagéppel.

De nem feledkezhetünk meg a szomszédos táblák gyakorlatilag egyidejű termesztésének biztosításáról sem, hiszen aratni is nagy valószínűséggel egy ugyanazon gép fog.

Erre is igyekszünk felkészülni, egyelőre egy kombájnunk és 3 db CLAAS JAGUAR silózónk dolgozik.

Ezek munkája már valóban idénymunkának számít, minden napjuk, sőt pillanatuk ki van számolva egy-egy betakarításkor.

A szolgáltatásunk legnagyobb felvevő piaca az átlag 500 hektáros gazdálkodó ill. gazdálkodó cég.

Beszélgetésünk után rögtön indulunk is a gépeink után a szegedi határba, ahol 500 hektár kukorica elé készítünk magágyat, ami a szántást, a teljes magágyelőkészítési folyamatot és a vetést is magába foglalja.

Még ebben az üzemméretben is jellemző, hogy egy-egy speciális gép beszerzésére már nem fordítanak költséget, hiszen az idénymunka elvégeztével csak állna a gép, így sem a gép beszerzési és fenntartási költségeire sem a megfelelő személyzet felkészítésére nincs gondjuk.

Mert azért azt lássuk be, hogy egy-egy ilyen értékes gép kezelésére már nem minden esetben alkalmas az egyébként tökéletes munkát végző traktorosunk vagy akár maga a tulajdonos-gazdálkodó.

 

 

 

Az említett 8 traktorral hogy lehet országos lefedettséget elérni?

Szervezés kérdése, a gépeket helybe szállítjuk, a gépkezelők pedig a megrendelés helyszínén kerülnek elszállásolásra, és innentől kezdve a technika és az idő függvénye a teljesítmény, és már állhatunk is odébb.

Mindig a megrendelt feladat mennyiségéhez igazítjuk a munkánkat, de ebben az időjárási, sőt éghajlati adottságok is közrejátszanak.

Nem úgy kell elképzelni azért, hogyha nyugaton kisüt, akkor átköltözünk, viszont a déli országrészben valóban jóval előbb esedékes egy-egy mezőgazdasági munka, mint pl. az északi dombosabb, hegyesebb országrészeken.

Beszélgetésünket már 20 km-rel távolabb, a Dabasi határban folytatjuk, ahol úgy porzott az út mögöttünk, hogy hihetetlennek tűnt a közelmúltban lehullott csapadék mennyisége.

 

A szomszédos csatorna szinte tele van vízzel, de a földeken már bátran közlekedhetnek ezek a gépek?

Ezen a táblán már semmi jele a belvízproblémának, sőt törekednünk kell a gyors kijuttatásra, hogy minél hamarabb bedolgozásra kerülhessen a trágya.

Itt pl. a 165 LE-s Landpower várja, hogy a pótkocsiját megrakja a Manitou.

Láthatja, ez itt nem süllyed, bátran dolgozhatunk rajta.

 

 

LANDPOWER 165 T3
Motor IVECO 157 LE
Hengerszám/Űrtartalom 6/6728 cm3
Hajtómű (mászó fokozattal) 36/36 fokozat
Önsúly 7450 kg
Megengedett össztömeg 11300 kg
Hidraulikus emelőerő 8400 kg
Vontatható tömeg 27400 kg
Üzemanyagtartály 260 l

 

 

Nem tartjuk fenn tovább, ilyen hosszúra nyúlt és csapadékos tél után minden tavaszi, csapadékmentes napot ki kell használni az okszerű tavaszi munkákra. Jó munkát kívánunk hozzá!

A Landini család, közelebbről a megújult Landpower bemutatását most magam folytatom olvasóinknak.

Minden modellt az új F.P.T. NEF 2V 6 hengeres turbó motorral szerelik, melynek különlegessége, hogy az elektronika száműzése mellett teljesíti az euro 3 normát.

A motorok levegő-levegő intercoolerrel rendelkeznek, és a legerősebb 157 LE-t teljesít, nyomatéka és rugalmassága pedig a korábbi motorokhoz képest 5-15%-al magasabb.

Fontos tulajdonsága, hogy ez a motor a maximális nyomatékát már 1250 1/min fordulatszámon leadja.

A Landpower gépcsalád traktoraiban Speed Six sebességváltót találunk, amelyben a 6 szinkronizált alapfokozatot 3 különböző sebességcsoportban kapcsolhatjuk.

Az így kapott 18 fokozattal 40 km/h haladási sebességet tudunk elérni, a haladási irányt pedig a nagy igénybevételre tervezett szinkron mechanizmus segítségével lehet váltani.

Opcióként kérhetjük a gépet mászócsoporttal is, így a legalacsonyabb haladási sebesség 0,3 km/h lehet a motor névleges fordulata mellett, a fokozatok száma pedig összesen 36/36.

A hátsó hidraulikus hárompont függesztés működtetése mechanikus, de a rendszer tudja a fejlettebb elektrohidraulikák funkcióit is, azaz a helyzet-, az erő-, a vegyes szabályzást, az úszó helyzetet és egy plusz funkcióként a lengéselnyelést is.

A Shock Absorber lengéselnyelő rendszer a gép haladása során a hárompont függesztésnél fellépő erőhatások ellen dolgozik, ezzel elkerülhető az, hogy a munkaeszköz tömege belengesse a traktort.

A hidraulika rendszer teljes szállítási kapacitása 105 liter/perc, ami kategóriájában igen jónak mondható.

A hidraulika rendszerben maximum 5 Bosch kihelyezett pót vezértömböt találunk, amelyből 2 tömb vezérlése minden esetben egy joystick-al lehetséges.

Az új MASTER CLASS kabin a Landpower széria megújulásának legszembetűnőbb része.

A 4 pilléres kabinkialakítás nemcsak a belső teret növelte meg, hanem a körkörös kiláthatóság is lényegesen jobb lett.

A gépkezelő kényelemérzetét az ergonómikus kezelőszerv elrendezés, a fejlesztett hangszigetelés, az opcionális légrugózású vezetőülés, a légkondicionáló berendezés és a teljes értékű pótülés együttesen teszi igazán kényelmes és irigylésre méltó munkahellyé.

A front hidraulika és front TLT jelentősen növeli a Landpower traktorok sokoldalúságát.

A függesztő szerkezet 2-es kategóriás, a maximális emelőkapacitása 3500 kg.

A front TLT kapcsolása elektrohidraulikus, a műszerfalon lévő nyomógombbal működtethetjük, fordulatszáma pedig 1000 1/min.