fbpx

Csali Hungária Kft.

Cím: 6400 Kiskunhalas, Csendes köz 23.
Telefonszám: +36 20 8015 325 +36 20 5572 582

Cégünk közel másfél évtizede kezdte tevékenységét.

Az állat egészségügyi hatóság által megkövetelt törvényi feltételeknek megfelelünk. Ennek értelmében jogosultak vagyunk a 2-es és 3-as kategóriába tartozó anyagokat feldolgozni. A környezettudatos gondolkodás vezetett arra az útra, amely során a beszállításra kerülő anyagokat, ma már hasonló módon dolgozzuk fel, ahogyan azt a természet is képes átalakítani és megsemmisíteni. Az üzemünkbe beszállított hulladékokat hőkezeléssel inaktiváljuk, majd ezt követően a hulladék nagy részén légylárvákat nevelünk, a megmaradt anyagokból pedig komposzttá alakítás során szerves trágyát és talajjavító szert állítunk elő. Kényesen ügyelünk arra, hogy az Önök üzletében, üzemében, telephelyén keletkezett anyagok semmilyen körülmények között ne kerüljenek vissza az élelmiszerláncba. Fontos számunkra, hogy a jogszabályban megfogalmazott előírásokat kövessük és betartsuk.

Állati tetem

Az Ön állattartó telepén elhullott 2-es kategóriába tartozó állatok elszállítását és megsemmisítését vállaljuk szerződéses jogviszony keretein belül. Az üzemünkben elsősorban állattartó telepeken nem fertőző betegségben elhullott állatok tetemeit tudjuk feldolgozni. Kivételt képeznek: (pl.: kecske, marha, juh) valamint háziállatok (pl.:kutya macska).

Vágóhídi melléktermék

Vállaljuk az Ön üzemében keletkezett 2-es és 3-as kategóriába tartozó vágóhídi melléktermékek elszállítását és ártalmatlanítását. Az Ön vágóhídján keletkezett, emberi fogyasztásra nem alkalmas állati eredetű melléktermékek. (pl.: toll, kobzás, úti hulla, bél, bélsárral szennyezett anyagok) Kivételt képeznek a kérődző állatok.

Lejárt szavatosságú termék

Lehetőségünk van az Ön üzletében, üzemében keletkezett lejárt szavatossági idejű terméket szerződés keretein belül elszállítani és megsemmisíteni. Olyan állati eredetű termékek, vagy állati eredetű termékeket tartalmazó élelmiszerek, amelyeket kereskedelmi okok, előállítási vagy csomagolási hibák vagy egyéb, köz- és állategészségügyi kockázatot nem jelentő problémák következtében már nem szánnak emberi fogyasztásra.