fbpx

Felelősségvállalásban a legjobbak

Írta: Szerkesztőség - 2017 január 04.

A hazai üzleti szektorban már kilencedik alkalommal ítélték oda a CSR Hungary Díjat, ezzel tovább bővült a felelősségvállalásban élenjáró, szemléletet, gondolkodásmódot is formáló gárda.

A CSR egyre inkább a magyar vállalati kultúra részévé válik, ezt mutatja az immár 9 éves CSR Hungary Díj története során leadott több, mint 140 pályázat is. 2008 óta értékeli ez a díj és persze a mögötte álló zsűri hazánk legkiemelkedőbb felelős és fenntartható kezdeményezéseit. Mindezt a nemzeti és nemzetközi elvárásokhoz igazítva. A díj és a vele járó védjegy egy minőségi kategóriát is jelent egyben az iparban, a közbeszerzésben vagy épp a tudatos fogyasztói társadalomban.

A társadalmi felelősségvállalás nem profitellenes, de nem is azonos az adományozással vagy a szponzorációval, tükröznie kell a vállalat profilját és értékrendjét, a cég működésének egészét bele kell építeni.

Ezt vallják az idei díjazottak is:

Infokommunikációs oktatási és gyermekvédelmi programjaiért több díjat is kapott a Telenor, illetve a UPC, ahogy a Coca Cola Testébresztő programját, a SANOFI Út az egészséghez programját és a UPC internetet népszerűsítő programjait is védjeggyel értékelte a bizottság.

Ugyancsak az oktatási területen végzett tevékenységéért kapott díjat a WESSLING Hungary Kft. Laborkaland, a csoda odabent van című pályázata is, amelyből kiderült, mi mindent tehet egy független laboratórium a tudományos tájékoztatás, oktatás, szemléletformálás érdekében.

Munkahelyi pályázatért, megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáért kapott díjat az OGYEI (Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet), illetve a ROSSMANN Magyarország Kft., emellett díjazták a Budapest Airport Green Airport programját, az ETALON Zala Kft. Varázsházikó, illetve a Tesco-Global Áruházak Zrt. Élelmiszerpazarlás- lokális kihívásokkal című programjait.