fbpx

Hiányosságokat talált az ÁSZ az agrárkutató intézeteket ellenőrzésekor

Írta: - 2014 március 05.

Hiányosságokat talált az ÁSZ az agrárkutató intézeteket ellenőrzésekorBudapest, 2014. március 4., kedd (MTI) – Az agrárkutató és génmegőrzési intézetek gazdálkodásának ellenőrzésekor csaknem minden területen talált hiányosságokat és szabálytalanságokat az Állami Számvevőszék – közölte az ÁSZ kedden az MTI-vel.

A beszámoló szerint a számvevőszék az Agrárgazdasági Kutató Intézet, a Kisállattenyésztési Kutatóintézet és Génmegőrzési Koordinációs Központ, az Erdészeti Tudományos Intézet és a VM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet 2008-2012 közötti gazdálkodását, valamint az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet 2008-2010 közötti gazdálkodását ellenőrizte.

Az ellenőrzés célja egyrészt annak megállapítása volt, hogy a felügyeletet ellátó Vidékfejlesztési Minisztérium irányító szervi feladatait az előírásoknak megfelelően látta-e el, másrészt azt értékelték, hogy a kutatóintézetek megfelelően gazdálkodtak-e a rájuk bízott közpénzekkel, illetve szabályosan alakították-e ki a szervezeti, szabályozási kereteiket, kontrollrendszereiket.

Az ÁSZ megállapította, hogy az ellenőrzött időszakban az irányító szervi feladatokat ellátó minisztérium nem alakította ki a szakmai elvárások, követelmények rendszerét, dokumentáltan nem követte nyomon és nem értékelte az intézetek kutatási tevékenységét, ezért az elszámoltathatóság korlátozott volt.

Az intézetek két kivétellel nem rendelkeztek aktualizált, jóváhagyott szervezeti és működési szabályzattal. A bevételi és kiadási módosított előirányzatok minden évben jelentősen meghaladták az eredeti előirányzatot, ami a tervezés megalapozatlanságát támasztja alá az ÁSZ szerint, az intézetek fizetőképessége azonban biztosított volt.

Az ellenőrzött időszakban az intézetek a jogszabályi előírás ellenére nem végeztek önköltségszámítást, belső kontrollrendszereik nem biztosították a szabályszerű működést, a belső kontrolljaik kialakítása az általuk elvégzett 2012-es felülvizsgálat után is hiányos maradt. Az intézetek vezetői kockázatkezelési és monitoring rendszereket nem működtettek, kockázatelemzést sem végeztek.

Az ÁSZ megállapítása szerint az intézeteknél az ellenőrzött időszakban a kötelezettségvállalás gyakorlata nem felelt meg a vonatkozó szabályozásnak, és a vagyongazdálkodásnál is tárt fel hiányosságokat az ellenőrzés. Belső ellenőrzési kötelezettségeiket az intézmények alapvetően teljesítették, javaslataik azonban alacsony számban hasznosultak.

Az ÁSZ a vidékfejlesztési miniszter mellett az intézetek főigazgatói részére fogalmazott meg javaslatokat a feltárt szabálytalanságok, hiányosságok kiküszöbölésére, a címzetteknek 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük – írták.

MTI 2014. március 4.