fbpx

HORA Csoport – Partner a komplex beruházásban

Írta: Szerkesztőség - 2017 február 14.

A HORA Csoport 1991-ben kezdte meg tevékenységeit az építőipari szektorban, így múlt évben ünnepelhettük cégalapításunk 25. évfordulóját, mellyel nem sok hazai építőipari cég büszkélkedhet.

Profilunk elsősorban mezőgazdasági létesítmények, ipari komplexumok (gyártócsarnokok, üzemek) és a nagyobb kereskedelmi egységek kivitelezési szegmensére koncentrál, mely munkálatokat egészen a beruházói elképzelés megszületésétől a kulcsrakész átadásig, akár tervezéssel együtt, teljes körűen képesek vagyunk megvalósítani.

Vállalkozásunk mezőgazdasági projekt megvalósításai során már több, mint két évtizedes tapasztalatai révén különféle építmények és technológiák megvalósítását tudhatja magáénak. Megvalósított projektjeink skáláját szélesítik a mezőgazdasági termény- és állatfeldolgozó üzemeken túl az egyedi tervezésű raktárkomplexumok, szárítótelepek, silótárolók, fehérjefeldolgozó központok, tehenészeti telepek, fejőházak, hűtőbázisok, terménytárolók, továbbá egyedi sertés- és szarvasmarha-istállók komplett technológiai felszereltséggel.

E létesítmények mellett a mezőgazdasághoz kapcsolódó olyan kiszolgáló-épületek megépítése is közkedvelt Megrendelőink körében, mint a kültéri gépszínek, zárt géptároló és karbantartó-állomások, termékosztályozó egységek, valamint biogázüzemek.

A mezőgazdasági projektek során elsajátított szaktudásunk segítségével a különféle szakágazati megoldásokat tudjuk javasolni, legyen szó akár állatjóléti feltételek biztosításához szükséges technikai részletekről vagy akár a növények rágcsáló-, illetve rovarvédelmi problémaköréről. Legfőbb célunk az állattartó telepek kivitelezése során egy olyan optimális mesterséges környezet létrehozása az állatok részére, mellyel egyben a létesítmény megvalósítása és üzemeltetése is költséghatékony maradhat.

Fontos, hogy egy-egy beruházási projekt finanszírozási háttere milyen elemekből áll össze, ezért amennyiben Partnereink segítséget kérnek tőlünk a pénzügyi háttér potenciális és optimális összetételének kidolgozására, szívesen osztjuk meg az általunk javasolt alternatívákat a pénzügyi fedezet biztosításának hatékony lehetőségiről. Amennyiben a beruházáshoz kapcsolódóan lehetőség adódik pályázati forrás bevonására is, segítő kezet nyújtunk a pályázati dokumentációk összeállításában és elkészítésében is.

Cégünk kiemelt prioritása, hogy biztosíthassuk Partnereink számára, hogy a beruházási projekt előkészítése és lebonyolítása alatt teljes erővel kizárólag saját üzletvitelükre koncentrálhassanak.

Cégcsoportunk jövőképe nyomán olyan rugalmas és piacorientált vállalatként szeretnénk jelen lenni a hazai gazdasági élet szereplői között, amely a folyamatos fejlesztést és a szaktudás állandó bővítését helyezi a középpontba, ezzel biztosítva Partnereink számára a legmagasabb minőségű és mindig pontos határidejű megvalósításainkat, melyeket költséghatékony megoldásainkkal garantálunk!