fbpx

Kertészet Kategória

Írta: Agrárágazat-2020/08. lapszám cikke - 2020 augusztus 18.

Dömsödi János

Szorgalom és kísérletezőkedv a sátorban

Szentes környékén a paprikatermesztés már szinte evidens, sokak szerint genetikailag van kódolva a gazdákban, a Dömsödi családban biztosan. „Ott nőttem fel a kertben” – vallja Dömsödi János, aki édesapjától tanulta az alapokat, majd 400 négyszögölnyi saját kertjében fogott önálló munkába. Azóta természetesen továbbfejlesztette a kertészetet, a szomszédoktól sorra megvásárolta a hátsó kerteket, és lassan gyarapodott a családi kertészet. A mai napig hagyományos módon, talajon termeszti a töltenivaló paprikát, összesen már 4.500 m2-en. Évente a 21.000 tő palántát is ő állítja elő, miközben a kísérletezést sem adja fel. Szorgalmát és a fajtakiválasztásban betöltött szerepét a DélKerTÉSZ már két alkalommal is kategóriájának Legjobb Kertészeként ismerte el. A csepegtető öntözőrendszerrel kiépített fóliasátrak alatt valamikor saláta, karfiol, padlizsán káposzta, néha még uborka is termett, mára viszont kizárólag a töltenivaló paprikára esküszik Dömsödi János, aki növényfajt már nem cserélne, de a technológia fejlesztésén sokat gondolkodik. Így hamarosan blokkrendszerű fóliák vagy épp hidrokultúra kiépítése is elképzelhető lesz a szentesi családi gazdaságban. „Csináljuk, amíg tudjuk, utána pedig hátha visszajönnek a fiúk” – bizakodott a szentesi genetikában a paprikatermesztő.

Farkas Kertészet

A Farkas-falka hamarosan robotokkal bővül

Egy esküvői borítékkal kezdődött hajdanán az üllési mese, ahol nem a paszuly ér ma az égig, hanem a paprika, de minden más is mesébe illő. 20 évvel ezelőtt kezdte az 1.000 m2-es hidegfóliájával a kertészkedést Farkas Milán és felesége, Mónika. A folyamatos fejlesztések után ma már klímakomputerrel, 100 kW-os napelemrendszerrel felszerelt, manipulálócsarnokkal kibővített, geotermikus energiával fűtött üveg- és növényházaikban évente közel 300 tonna töltenivaló paprikát termelnek. A biológiai növényvédelem és a fejlett technológiai megoldások mellett már az 5,5 méteres paprikatövek lassan kinövik az üvegházat is, melyben évről évre egyre nagyobb tömegű, értékesebb a termés.

Ez már az az üzemméret és a technológiának köszönhetően az a termésmennyiség, aminek mindennapi feladataihoz a Farkas család kevés lesz. Kedvező pályázati forrásokban bízva a közben hattagúra gyarapodott Farkas-falka (így nevezik magukat) komoly beruházásokra készül, az üvegházon belüli logisztikát teljesen automatizálva szeretnék hatékonyságukat növelni. Így a 17.000 m2-es, blokkosított üvegházban azon a matematikailag is tökéletes, padlófűtéses betonon, ahol most még a legkisebb Farkasok görkorcsolyázással töltötték a karantént, hamarosan robotok szállítják a szintén automata osztályozóba a frissen szedett paprikát.

Greencoop Hungary Kft.

Ahol még a paradicsom is vidám

Csallóközben már több mint egy évtizede foglalkozik hidropóniás paradicsomtermesztéssel a Greencoop csoport, Szlovákia legnagyobb üvegházában. A cégcsoport a határ közelségét és az azonos termesztési feltételeket kihasználva Magyarországon is felépítette öthektáros üvegházát. A holland csúcstechnológián alapuló kertészet szezononként 2.000 tonna „vidám paradicsomot” termel, hisz az évi 2000 napsütéses óra, a geotermikus energia, a biológiai növényvédelem és a csallóközi termesztői hagyomány után mi más is lehetne egy paradicsom. „Ez már legalább annyira hi-tech vállalkozás, mint mezőgazdaság” – fogalmazta meg Bindics Zsolt, az egyik tulajdonos-ügyvezető. A folyamatos adatgyűjtés és -elemzés mellett az üvegházban kizárólag biológiai növényvédelmet alkalmaznak, a fűtésre geotermikus energiát használnak, valamint esővízzel öntöznek, így a termesztés során szinte egyáltalán nem terhelik a környezetet.

A győri üvegházban klasszikus fürtös, koktél, cherry és datolya cherry paradicsomból összesen 150.000200.000 tő van, ahonnan a frissen szüretelt termés a minőség-ellenőrzési rendszer után a szlovákiai csomagolóüzembe, kamionokba, másnapra pedig a magyar, szlovák, cseh, román, sőt akár spanyol polcokra kerül. A csallóközi magyarok álma így válik határtalanná, a zamatos paradicsomuk pedig lassan világhírűvé.

 

Augusztus 15-től várják az Ön szavazatát is az idei közönségdíjasra! A linkre kattintva megnézheti a jelölteket és voksolhat is kedvencére: KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS

Sándor Ildikó