fbpx

Magyar fejlesztés a precíziós gazdálkodás fejlődéséért

Írta: Szerkesztőség - 2015 február 17.

A precíziós gazdálkodás lassú ütemben ugyan, de terjedőben van az egész világon. Széleskörű elterjedését a környezetvédelem, a minőségi növényi termék-előállítás, termőföldjeink védelme és nem utolsósorban a költségek csökkentése, illetve a gazdasági hatékonyság növelése indokolja. Lassú előretörését elsősorban a technikai megvalósítás jelentős költségvonzata okozza; egy új magyar fejlesztés viszont az eddigieknél költséghatékonyabb megoldást kínál a gazdálkodóknak.

A hagyományos növénytermelésben a tábla a legkisebb egység. A műholdas helymeghatározás elterjedése lehetővé tette, hogy egy mezőgazdasági eszköz helyzete egy adott területen minden pillanatban és folyamatosan meghatározható legyen, így a táblaméretnél kisebb egységekben is lehetővé váljanak különböző növénytermesztési beavatkozások. Lehetővé vált egy adott területen például az eltérő fizikai és kémiai talajadottságok figyelembe vétele, a gyomok, kórokozók, kártevők kártételének táblán belüli terjedésének nyomon követése. A precíziós technológia alkalmazásával egy adott terület minden részén az optimális, illetve ahhoz közeli inputanyag-mennyiség (vetőmag, műtrágya, növényvédőszer) kijuttatása történhet meg, illetve olyan alkalmazkodó – az adott terület talajának fizikai és kémiai tulajdonságait szem előtt tartó – talajművelés végezhető, amely egyrészt jelentős költségmegtakarítást eredményez, másrészt pedig megakadályozza a terület indokolatlan környezeti terhelését. A precíziós gazdálkodás módszereinek alkalmazásával a termelés intenzitásának növekedésével egy időben csökken a környezeti terhelés, és csökkenő költségszint mellet javul a minőség, tehát egyértelmű, hogy napjainkra a precíziós gazdálkodás a fenntartható mezőgazdasági fejlődés egyik alapvető eszköze.
A hagyományos termesztési eljárások és műveletek GPS-alapú méréstechnikai módszerekkel történő összekapcsolása nem új keletű dolog a hazai agrárszektorban. Ezek a megoldások általában négy-ötméteres pontossággal látják a rendszerbe integrált mezőgazdasági gép mozgását, ám a precíziós gazdálkodásban 1-2 méteres pontosságra van szükség. (Nagy pontossággal dolgoznak a gépekbe szerelt, automatikus kormányzást biztosító technológiák, amelyek viszont jelentős beruházási költségekkel járnak.) Egy új hazai fejlesztés eredményeként most a kisebb büdzséből gazdálkodó mezőgazdasági vállalkozások számára is elérhetővé válnak a csúcstechnológiával járó, mindennapos megtakarítások a gazdálkodás során.
A flottakövetéssel foglalkozó i-Cell a gazdálkodók igényei alapján fejlesztette ki vadonatúj megoldását. A kifejezetten az agrárszektornak fejlesztett rendszer 3-5 méter helyett már 1 méteres pontossággal képes a földművelők flottáit koordinálni, ami már eleget tesz a precíziós gazdálkodás támasztotta követelményeknek, miközben a hagyományos flottakövető rendszer szolgáltatásait is a gazdálkodó rendelkezésére bocsátja. A rendszer nagymértékben, és munkaművelettől függetlenül csökkenti az átfedéseket a mezőgazdasági táblák művelése során, amivel egyrészt jelentős költség- és munkaerő-megtakarítás érhető el, másrészt, a természetvédelem alapvető szempontjait előtérbe helyezve, például permetezés vagy műtrágyaszórás esetén a káros toxicitás is csökken. A berendezés által gyűjtött adatok feldolgozásával minden magyar mezőgazdasági vállalkozó megalapozott és személyre szabott gazdasági döntéseket hozhat? -nyilatkozta Farkas Károly, az i-Cell operatív igazgatója.